Pesti Srácok

A Mi Hazánk a Sziget bejáratánál tiltakozott a Coca-Cola egynemű párokat ábrázoló plakátkampánya ellen

A Mi Hazánk a Sziget bejáratánál tiltakozott a Coca-Cola egynemű párokat ábrázoló plakátkampánya ellen

Matricák és szórólapok osztogatásával tiltakozott a Mi Hazánk Mozgalom kedden Budapesten, a Sziget fesztivál bejáratánál a Coca-Cola "devianciát népszerűsítő" kampánya ellen.

A társaság külön a fesztiválra készített, szivárványszínű címkés palackokban árusítja üdítőit. Dúró Dóra, a párt elnökhelyettese az akció alkalmából tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: továbbra is tiltakoznak a Coca-Cola kampánya ellen. Véleményük szerint a kialakult helyzetért nemcsak a cég felelős, hanem "az álszent és farizeus politikát folytató" kormány is, amely "elsőként éppen a Coca-Colával" kötött stratégiai megállapodást, amely a többi közt lehetővé teszi a cég számára akár az adójogszabályok előzetes véleményezését is.

– mondta a politikus. Úgy vélekedett: ha a kormány komolyan venné a "homoszexuális propaganda" visszaszorítását, akkor volna rá lehetősége, például a stratégiai megállapodásban szereplő kedvezmények visszavonásával. Szerinte a Coca-Colának sokkal inkább olyan kampányokat kellene folytatnia, amelyek az egészségmegóvást szolgálják. A Mi Hazánk azt üzeni a Coca-Cola vezetőinek, hogy az azonos nemű párokat ábrázoló plakátokat "otthon, a négy fal között nézegessék" - fűzte hozzá a politikus.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott Dúró Dóra. A szórólapokon a párt arra szólítja fel a fesztiválozókat, hogy bojkottálják a Coca-Cola termékeit.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?