coca-cola
A szivárványos forradalom felfalja saját gyermekeit: az oroszok támogatásával vádolják a Coca-Colát
Nagy nyugati márkáknak, cégeknek (és áruházláncoknak), mint a Lidl, a Coca-Cola vagy a L'Oréal, fel kell hagyniuk a balkáni Kreml-barát médiumokban való reklámozással! – közölték az Európai Parlament (EP) törvényhozói. EP-képviselők 15 céget szólítottak fel, hogy vizsgálják meg marketing-irányelveiket, és biztosítsák annak feltételeit,Szijjártó: Magyarország és a Coca-Cola újkori gazdaságtörténete összefonódott egymással
Magyarország és a Coca-Cola újkori gazdaságtörténete összefonódott egymással, az amerikai vállalat működése önmagán túlmutató jelentőséggel bír hazánkban több szempontból is – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Dunaharasztiban.Többen kórházba kerültek a Coca-Cola termékei miatt Horvátországban
Visszahívja két termékét a kereskedelmi forgalomból a Coca-Cola horvátországi forgalmazója, mert hat ember kórházba került, miután ivott ezekből a szénsavas üdítőkből – közölte szerdán a társaság. A cég vezetése az állami felügyelőség szóbeli határozata miatt döntött így, bár megjegyezték, hogy belső vizsgálatuk sem a gyártásban, sem a termékekben nem mutatott ki szabálytalanságot.Gyurcsány Ronaldót kívánta utánozni: vízivásra buzdít mindenkit, ami neki sem ártana (Videó!)
Narancslé? Ugyan! Igyatok inkább vizet címmel tett közzé videót Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció pártelnöke a Facebook-oldalán. A politikus ezzel azokat a labdarúgó Európa-bajnokság során látható performanszokat imitálta, amely során egyes focisták inkább a vizet választották az eléjük rakott Coca-Cola vagy Heineken helyett.Ronaldo bedöntötte a Coca-Cola részvényeit
Betett a Coca-Colának Cristiano Ronaldo meglehetősen látványos mutatványa, amikor a portugál labdarúgó válogatott budapesti sajtótájékoztatóján a Magyarország elleni Európa-bajnoki meccs előtt visszautasította a szponzorcég italát és vizet kért helyette. A The Guardian értesülései szerint az üdítőgyártó a sajtótájékoztató alatt négymilliárd dollárt veszített az értékéből.Harc a fehér ember ellen
A Politikai Hobbista hétfő esti adásában ígértem, hogy a kérdésnek még egy fontos aspektusára igyekszem rávilágítani másnap egy cikkben a PS-en. A sztori röviden annyi, hogy a Coca-Cola cég egy nagyszerű tréninget kínál. Persze ahol egy multi „kínál” valamit, ott át kell egy kicsit értelmeznünk ezt a szót. Amikor pedig a dolgozóinak kínál valamit egy multi, az valójában azt jelenti, hogy jobban teszik, ha részt vesznek rajta, különben azonnal ki lesznek rúgva. Legyen az akár buziparádé, akár fehértelenítő tréning. Íme….Félelmetes fehérgyűlölet az "elfogadó" Coca-Cola berkein belül: "mindenki törekedjen kevésbé fehér lenni"
Tudjuk, hogy a Coca-Cola nem csak kátrányos italát, hanem a liberális színek kavalkádját is elénk tárja, így a szivárvány fel sem mer jönni az égre szégyenében, ha az italgyártóra gondol, mert ilyen elfogadó, melegpropagandát és egyéb devianciát szívén viselő konglomerátum ellen esélytelen lenne a harca. A liberális egymásra találás és őrület közepette egy komoly veszélybe azért belefut a Coca-Cola minden érzékenyített munkatársa, ez pedig nem más, mint a FEHÉRSÉG. Erre pedig azok a nem kellően agymosott dolgozók hívják fel a figyelmet, akik kiszivárogtattak egy belső levelezést, ahol a Coca-Cola egy olyan, egyébként 40 ezer dollárba kerülő tréninget népszerűsít, melynek célja, hogy "legyenek kevésbé fehérek" azok, akik ott dolgoznak, hiszen a fehérség önmagában arroganciát, elnyomást, műveletlenséget, egyszerűséget jelent, aki pedig nem fehér, az jobban figyel a másikra, kitör a közönyből és az érzéketlenség fehér világából, hisz a világ szépségében, és persze szakít a fehér szolidaritás aljas intézményével. Sajnos ez nem sci-fi, nem egy paródia, hanem a 21. század egyik legótvarosabb pestise: a zsigeri fehérgyűlölet, amely mára a mainstream fősodrává vált a liberális világban.Megbírságolták a Coca-Colát a homoszexuális tartalmú reklámkampánya miatt
A Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatalának Közlekedési és Fogyasztóvédelmi Főosztálya a Coca-Cola Magyarország Kft. „#loveislove” plakátjaival kapcsolatban megállapította: a cég megsértette a reklámokra vonatkozó törvénynek azt a pontját, ami szerint tilos az olyan reklám, amely a gyermek- és fiatalkorúak fizikai, szellemi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődését károsíthatja – írta meg a Hír TV az Index értesülései alapján.A meleglobbis kóla után megtaláltuk a leghaladóbb LGBTQ-csokimárkát is
Egy kedves olvasónk hívta fel a figyelmet a világ leghaladóbb csokimárkájára, amely a messzi-messzi Kanadában jelenleg az LGBTQHDFGBSUEIENPD jogokkal próbálja eladni magát a gyanútlan (?) betérőknek egy montréali kávézóban. A Peace by Chocolate, vagyis az egyáltalán nem hatásvadász “Csoki általi béke” névre hallgató terméket egy hányatott sorsú szír bevándorló készíti, így bármenynire is meglepő, a mindig könnyes szemű Justin Trudeau is ilyennel lepte meg az év elején a Trumpot rendszeresen támadó Nancy Pelosit. Nem biztos, hogy így van, de élünk a gyanúperrel, hogy aki nem veszi meg a kávéja mellé nagyon látványosan a terméket, azt örök kárhozatra ítélik a világ legtoleránsabb országában, még akkor is, ha történetesen csak nem kívánja az ember az édességet, mert azt vallja, hogy ő anélkül is elég cuki.Ajánljuk még