Pesti Srácok

A mormonok is támogatják a melegházasságot, bár még mindig a férfi és a nő közötti házasságban hisznek

A mormonok is támogatják a melegházasságot, bár még mindig a férfi és a nő közötti házasságban hisznek

A mormon egyház támogatja a melegházasságról szóló szenátusi törvényjavaslatot, bár ellentmondásba keverednek, hiszen továbbra is tartják magukat tanításukhoz, miszerint a házasság továbbra is férfi és nő között köttetik.

Az Egyesült Államokban a szenátus szerdán szavazott arról a törvényjavaslatról, amely hatályon kívül helyezi azt a Bill Clinton alatt elfogadott törvényt, amely a házasságot egy férfi és egy nő közötti kapcsolatként határozza meg. A javaslat értelmében az is meg lenne tiltva az egyes államoknak, hogy nemi, faji, etnikai vagy nemzeti hovatartozás alapján megtagadják a házassági engedélyeket és kedvezményeket.

Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza támogatását fejezte ki a javaslat mellett. A mormonok szerint az LMBTQ+ személyeket is megilleti a házasság joga, bár ahhoz továbbra is tartják magukat, hogy tanításuk szerint házasság továbbra is férfi és nő között köttetik, vagyis hogy az azonos neműek kapcsolata szerintük bűn. Bár a mormon egyház régóta ellenzi az azonos neműek kapcsolatát, az utóbbi időben már „lazább álláspontot” képvisel az azonos neműek házasságával kapcsolatban.

Forrás: Mandiner; Fotó: AFP/Matthew Mirabelli (illusztráció)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.