Pesti Srácok

A munkalakás után kámaszútra-szobákat is kínáló hotelben folytathatta a munkát Jakab Péter és Molnár Enikő

A munkalakás után kámaszútra-szobákat is kínáló hotelben folytathatta a munkát Jakab Péter és Molnár Enikő

A Jobbik-frakció költségére – vagyis közpénzből – szállhatott meg Jakab Péter és három kollégája Gyulán – értesült a Magyar Hang. A „mamuszos” Molnár Enikő, aki már a „munkalakáson” is osztozott Jakab Péterrel, nem cáfolta, hogy az akár „swing hintát” vagy „káma padot” is kínáló hotelben szálltak volna meg. Ugyanakkor a cikk megjelenését követően mégis azt állította, hogy ők nem az említett szálláshelyen voltak, hanem egy másikon.

Kifejezetten felnőttek számára kialakított szobáink kellemes kényelmet biztosítanak vendégeink részére – többek között ezzel hirdeti magát az a gyulai hotel, amelyben két éjszakát töltött el Jakab Péter és három munkatársa még június közepén. A szobáiknak olyan fantázianeveket adtak, mint „Love”, „Boldogság”, „Randi”, „Vágy”, de van például „Szenvedély” vagy „I love you” is. Utóbbi „egyedi méretre szabott kétszemélyes franciaággyal és matraccal rendelkezik” és „a szobába bekészíthető kiegészítők: Swing hinta, tantra ágy, káma pad, káma fal”.

A Magyar Hanghoz eljutott dokumentumok szerint ebben a hotelben foglaltak le két szobát Jakab Péternek és három frakcióvezetői asszisztensének – köztük a sokszor említett Molnár Enikőnek – június közepén, amikor a politikus még a Jobbik képviselőcsoportjának vezetője volt. A szállás díját – ami reggelivel együtt összesen valamivel több mint 127 ezer forint volt – a Jobbik frakciója fizette. Molnár Enikő a lapnak tagadta, hogy ők intézték volna a hotelt, és elmondta, hogy a szállást lefoglaló alkalmazott jelenleg Lukács László György frakcióvezető mellett dolgozik. Később pedig már azt is tagadta, hogy egyáltalán a fent leírt szálláson tartózkodtak volna.

A hely egyébként pontosan beleillik a Jakab–Molnár- féle „munkalakásos” miliőbe, ugyanis a szállás elérhető a két legnagyobb szállásfoglaló portálon, ahol annyi derül ki, hogy „Felnőttbarát szálláshely (csak 18 éves kortól fogad vendégeket)”, illetve „csak felnőtteket fogadó szállás”. A hirdetésben lévő fotókon pedig az látszik, hogy leginkább a piros és az arany szín dominál, több szobában hatalmas tükrök vannak és „szeretlek” feliratok az ágyakon. A cikk elején idézett információk innen alapvetően nem, csak a szálloda saját honlapjáról derülnek ki.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Hang; Fotó: Ripost

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.