Pesti Srácok

A nagy hideg miatt a pápa nem vesz részt a Colosseumnál a nagypénteki keresztúton

A nagy hideg miatt a pápa nem vesz részt a Colosseumnál a nagypénteki keresztúton

A hideg időjárás miatt nem vesz részt a péntek esti colosseumi keresztúton Ferenc pápa, akit a múlt héten kezeltek hörghuruttal kórházban – jelentette be közleményben a Vatikán.

Pénteken lesz az első alkalom, hogy a pápa nem vezeti a Via Crucis körmenetet, amióta 2013-ban megválasztották. A koronavírus-világjárvány idején a szertartást kevesebb résztvevővel a Vatikánon belül tartották meg, de mindig Ferenc pápa vezette. A Vatikán közleménye szerint Ferenc pápa a lakosztályából figyelemmel kíséri a szertatást, amely legalább két órán át tart és ezrek vesznek részt benne. Rómában az előrejelzések szerint 10 Celsius-fok lesz péntek este. A hőmérséklet jelentősen csökkent az elmúlt napokban, csütörtökön egyes római elővárosokban havazott.

A hagyományos szertartás során a pápa rendszerint a szabadban ül a Colosseum felső emeletéhez közel, míg a résztvevők körüljárják az ókori műemléket. A pápa légúti panaszokkal négy napot töltött a múlt héten kórházban, ahol az antibiotikumos kezelés után gyorsan talpra állt. Ferenc pápa, aki nagycsütörtökön két szertartáson jelent meg, rendszerint szentbeszédet mond a colosseumi keresztút végén. Az egyházfő a tervek szerint szombat este a Szent Péter-bazilikában vezeti a húsvéti vigíliát, majd vasárnap szentmisét pontifikál a Szent Péter téren, és a bazilika központi erkélyéről elmondja az Urbi és Orbi áldást.

Az utolsó pápa, aki nem vett részt a nagypénteki szertartáson, II. János Pál volt, akinek az egészségi állapota nem tette lehetővé, hogy 2005-ben, élete utolsó heteiben elhagyja a Vatikánt.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA-ANSA/Riccardo Antimiani

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.