Tartós támogatást ígért Roberta Metsola, az Európai Parlament (EP) elnöke csütörtökön Ukrajnának uniós csatlakozási törekvéseihez. A sajtótájékoztatón ezután kezdett belemenni abba, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök egy olyan jövőt akar, amelyben át lehet írni a történelmet, befolyási övezetek és vasfüggönyök vannak.
Az EP elnöke a nap folyamán videoüzenetben fordult a kijevi parlamenthez Ukrajna államiságának napján.
Ezen a független és szuverén Ukrajna számára fontos napon biztosítani szeretném önöket arról, hogy Ukrajna hozzánk tartozik
– jelentette ki Metsola. Úgy fogalmazott, hogy a kelet-európai állam azon országok sorába tartozik, amelyek “nagyra tartják a szabadság, függetlenség, demokrácia, jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartásának eszméit”. A máltai politikus beszédében felidézte, hogy az EU júniusban tagjelölti státuszt biztosított Ukrajnának. Mint mondta, az uniós integráció útja nem lesz könnyű, de az EP támogatást fog nyújtani az országnak. Metsola beszélt arról is, hogy ezen a napon nemcsak Ukrajna államiságának alapját ünneplik, hanem az ország államiságának és területi egységének megóvásáért küzdő ukrajnaiak bátorságát és eltökéltségét az Oroszország elleni háborúban. Hangsúlyozta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök egy olyan jövőt akar, amelyben át lehet írni a történelmet, befolyási övezetek és vasfüggönyök vannak, valamint az erősebb joga érvényesül, és a személyes szabadságot és emberi méltóságot megtagadják.
Számára a valódi ellenfél a demokrácia, a szabadság és az igazság
– hangoztatta az EP elnöke.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Keystone/Gian Ehrenzeller
egon samu
2022-07-29 at 14:20
Ez a hölgy sugárzik.
Tömör butaságot és ürességet.
Ideális EU-s parazita.
Mirti
2022-07-29 at 11:32
a lóképű hibbant lotyó azt hiszi ,hogy ő szarta a világot és tőle bármi is függ…!!!
na4
2022-07-29 at 09:46
Ilyen hülyékkel van tele Brüsszel. Rémes!
halacska
2022-07-29 at 09:19
Kettőn áll a vásár!
Mirti
2022-07-29 at 06:46
…kérdés ,hogy kik azok a “MI” és hányan vagytok ??? Ezen az oldalon min. 400 mill. tisztességes állampolgár van csendben meghúzódva…ők nem akarnak az un. ukrajnáért meghalni, megfagyni de legfőképpen elszegényedni!…rohadjatok meg!!!
FCK OSCE!
2022-07-29 at 06:19
Nagy kár, hogy földrajz tanulmányaim miatt nem kívánhatok Máltának ilyen “a demokrácia, jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartásának” bajnoka szomszédot…
Pedig szívesen megtenném!
Szőke ciklon
2022-07-29 at 06:02
…Úgy fogalmazott, hogy a kelet-európai állam azon országok sorába tartozik, amelyek “nagyra tartják a szabadság, függetlenség, demokrácia, jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartásának eszméit”.
Ez vagy idióta, vagy nagyon félrevezetett, befolyásolt, megvásárolt. Megjegyzem Máltához képest, ahol újságírókat lőnek le, Ukrajnában csak tárgyalni, véres háborút elkerülni akaró katonatiszteket, valóban demokrácia, olyan liberális demokrácia.
Mit keresünk mi ezek között?
Sas
2022-07-29 at 00:45
Rettenet-a Macskámból kijött az egér, amikor meglátta.
Sas
2022-07-29 at 00:34
Magasabb kultúrák az ilyent ketrecben tartották.
Sas
2022-07-29 at 00:32
Ez már talán genetikai probléma is lehet.Túl lehet a politológia horizontján. Ott ahol kurtafarkú rokona túr.
Sas
2022-07-29 at 00:26
Ennyi fogyatékos nőt még nem láttam.Hogy ba..ódna meg.
tarcsa
2022-07-28 at 22:47
Csodálatos a trend. Minden állam vezetőjének megpróbálnak valami tehetetlen idiótát megválasztatni. Lásd, Biden, Zselenszkíj, Ursula von Leyen, ez a spiné, a finn picsanadrágos hölgyemény stb. Ránk is ez a sors várt volna Márki-Zayjal. Minél hülyébb, annál jobb, annál irányíthatóbb. Komoly probléma, ha önálló gondolatokkal, víziókkal rendelkezik egy vezető. Azt azonnal megpróbálják kicsinálni. Lásd Trump, Orbán, Putyin, Erdogan stb. Bajban vannak a kínaiakkal, egyrészt mert ránézésre is látszik, hogy idegenből jött, másrészt ahogy felveszi egy másik állam állampolgárságát, automatikusan elveszíti a kínait. A birkák nyáját könnyebb terelni, mint az oroszlánokét. Ezért igyekeznek minden degenerált négert, félhülye buzeránst piedesztálra állítani és futtatják az agyhalottak tömegét. Nem kell gondolkodó ember, mert annak igényei vannak. Az kér is valamit a teljesítményéért, ráadásul egyre többet. Na ez a baj! Egyébként kit érdekel, hogy ez a félhülye nő mit vartyog össze.
xy
2022-07-28 at 21:28
Úgy emlékszem, a csatlakozás óta jómagam is EU-állampolgár (is) vagyok. Akkor ez a némber milyen alapon merészeli állítani, hogy Ukrajnával vagyok !! Nem, nem tudok azonosulni a farok-zongorista V.Zelenszkij szinitanodájával, én nem vagyok velük és nem is kérek belőlük. Különösen azt tudván, hogy egyetlen európai értéket sem teljesít, legfeljebb a népírtás, a koldulás, a törvénytelenség, stb. eszméit, de tudtommal ezek nem európai értékek. A hazugság viszont ukrán és EP közös érték. Különösen tetszett az, hogy Medvegyev térképen mutatta be, hogy az igen művelt Nyugat hogyan osztaná fel Ukrajnát, s ezt az igen művelt Nyugat úgy adta vissza, mint Oroszország tervét. Vajon megmondták az ukrán “fajtársaiknak” is, hogy Kárpátalját az igen művelt Nyugat kishazánknak szánja ??!!
Netta
2022-07-28 at 21:06
Jézus!
Ezek nem tudnak egy épkézláb, kulturált, intelligens
megjelenésű nőt elővezetni.
Ungarn über alles !
2022-07-28 at 20:24
lyukas zokni
19:10
eltrafáltad – pedig elég nagy az EP-istálló, hogy be lehessen kötni 4-5 szamárcsődört valamely szeparált sarkába – mingyá’ higgadnának
PG
2022-07-28 at 20:12
Én is úgy gondolom, hogy ennek a nőnek a valódi ellenfele a demokrácia, a szabadság és az igazság. Ezek ellen harcol, ukrán kedvenceivel együtt.
Dániel Irén Viola
2022-07-28 at 20:06
Roberta Metsola el van tévedve amikor az ukránokat az emberi jogok élharcosaként és példaképként mutatja be. Elfelejtette hogy az ukrán nyelvtörvény megtiltotta a magyar, orosz, roman nyelv használatát az iskolákban???? Ez hogyan egyeztethető össze az EU demokratikus normáival. Megtiltották 17 millió orosznak 150000 magyarnak és ugyanennyi románnak az anyanyelv használatát. Fogja már vissza magát ez a Metsola a kétszínű kijelentéseitől mert ettől hányni lehet. A románok a szlovákok és a szerbek ilyen zörvényeket soha nem hoztak volna. Mégis a szerbeket nem hívták meg az EU-ba. Ez a kétszínüség netovábbja. Metsola mondjon le és köpje magát szembe amikor tükörbe néz. Ilyen kijelentésekkel nem sokáig marad az EP elnöke!!!!
1 Enaki
2022-07-28 at 19:56
Roberta Matsola,tèvedèsben vagy,a vasfūggönyt ti màr règ felhùztàtok az Usàval egyetemben,ehhez Putyinnak semmi köze. A politikai màmorotokkal,a szankciòkkal Euròpàt tettètek tönkre ès nem Oroszorszàgot.Èszhez kellene màr vègre tèrnetek,amièrt lètre jöttetek azzal foglalkozni . A tagàllamok problèmàival. De tesztek ti magasròl arra. Szègyentelen Elit komnandò.
scam
2022-07-28 at 19:39
Elfelejtette megemlíteni a nácik bujtatása, a korrupció burjánzása és a kisebbség vegzálása vagy legyilkolászása….
Orientál
2022-07-28 at 19:25
Ukrajnát olyan politikusok vezették és ma is akik oligarcha milliárdos parazita élősködők. Hátuk mögött hirtelen ukrajnaivá avanzsált amerikai elvtársakkal.
Kovács Pityu
2022-07-28 at 19:20
Az mindenképpen jó jel, hogy a liberál – fasiszták a világsajtóban és mindenütt ahol lehet, picsognak, meg siránkoznak azon, hogy micsoda rasszista és kirekesztő beszédet mondott a magyar miniszterelnök Tusványoson! De végül az oroszok fogják megadni nekik a kegyelemdöfést a tél beállta előtt a gázcsap elzárásával. Az ukránok legyőzésével meg minimum több évtizedes letargia fog következni, mert kiderül, hogy nem volt jó befektetés Ukrajna, és Putyin fogja élvezni az elfoglalt Ukrajna minden hasznát.
Vízöntő
2022-07-28 at 19:19
”Metsola beszélt arról is, hogy ezen a napon nemcsak Ukrajna államiságának alapját ünneplik,”
Hülye ez? A Hitler szolgálatában álló Bandera vezette népirtásból megmenekültek leszármazottainak, lengyeleknek, zsidóknak, oroszoknak mondja ezt a máltai nő!
Ezért nincs sajtószabadság Nyugaton, még véletlenül megírnák az igazat és a hülye vezetőket a nép elkergetné (talán így is)!
lyukas zokni
2022-07-28 at 19:10
a kolbász-hiánytól van ezeknek egyforma fejük.
Kiss Róbert
2022-07-28 at 19:02
Putyin beletenyerelt soros és Hunterbiden bótjába…
Az fog dönteni,hogy melyik csapat lesz
az erősebb,illetve JÓZANABB…
a legsajnálatosabb,hogy most valóban kiderült,hogy mifélék”vezetik”az
EU-t,de hazánknak még nem lőttek,Orbán
okosan konspirált,testhez álló feladat…
Arnold Gábor
2022-07-28 at 19:01
Nézem ennek a nőnek az arcát. Alig van különbség Cseh és Donáth arca között.
Ezeket tenyésztik??
Putyin a mindenható
2022-07-28 at 18:34
Mindennek is a Putyin az oka. Ez már szentírás a javából. Nemsokára már csak úgy fognak beszélni az eurokraták minden fontos dologról, hogy Putyin adta, Putyin elvette.
Gede
2022-07-28 at 18:24
Én még lesz.rom az ilyen lenyilatkozásokat meg az összes ilyen gondolkodású EUS barmot!!!
sanyi05
2022-07-28 at 18:17
Tudományos libsizmus Azért mert a középkorból reinkarnálódott boszorkányok. A seprű ott várja őket a bejárat elött, de sajnos csak közlekedésre használják nem sepregetnek vele.
balfék
2022-07-28 at 18:12
“Ezen a független és szuverén Ukrajna számára fontos napon biztosítani szeretném önöket arról, hogy Ukrajna hozzánk tartozik” – Heeee?
Tudományos libsizmus
2022-07-28 at 18:04
Miért van az vajon, hogy az összes brüsszeli EU-s nő úgy néz ki, mint egy középkori boszorkány?