roberta metsola
Újságírót fenyegetett Magyar Péter, mert az kérdezni mert tőle - A Médiaszövetség az EP elnökéhez fordul az ügyben (videó!)
Nem hagyhatja szó nélkül azt az Európai Parlament, ha egy képviselő részéről ilyen súlyos, egzisztenciális fenyegetés ér egy újságírót – hívta fel a figyelmet közleményében a Magyar Nemzeti Médiaszövetség. A szervezet visszautasítja, hogy politikusok egzisztenciális ellehetetlenítéssel fenyegessenek kollégákat, ezért nyílt levélben fordultak Roberta Metsolához, az Európai Parlament elnökéhez, kiállását kérve a sajtószabadság védelme mellett. Bár sokakat felháborított az eset, de nem árt emlékezni, nincs új a nap alatt: nem ez volt az első eset, hogy a Tisza Párt elnöke újságírókat fenyegetett. Ajánljuk még
Ha egy zenész buta, akkor nagyon buta, avagy Azahriah és a politika
Kedves Fegyir, várjuk azt a bocsánatkérést
Sándor Fegyir most kijelentette, hogy bocsánatkérésre lenne szükség, hogy rendezzük a magyar-ukrán viszonyt. Hát tessék, itt az alkalom, várjuk Kijev bocsánatkérését. Karácsony Gergely egy román politikusnak "hálás", hogy végül maradhat a székely zászló a Városházán
Budapest "tarka" főpolgármesterének egy gondolat, illetve egy mondat erejéig úgy tűnt, hogy mégis csak fontos a határon túli magyar kisebbség ügye, de a valóságban az ideológiai változás mégsem érte utol Karácsony Gergelyt. Kedves liberális embertársam! Az oktatás nem egyenlő a pride-dal, ahogy az egészségügy sem a zsírleszívással!