Pesti Srácok

A NASA támogatja a magyar Puli Space "holdi vízszimatolójának" fejlesztését

A NASA támogatja a magyar Puli Space "holdi vízszimatolójának" fejlesztését

A NASA 225 ezer dollárral – több, mint 66 millió forinttal – támogatja a Puli Space "vízszimatoló" detektora, a Puli Lunar Water Snooper fejlesztését, amely a tervek szerint 2022 januárjára készül el.

A Puli Space pénteki közleménye emlékeztet arra, hogy vízkutató detektora a holdi erőforrások kategória első díját nyerte el tavaly az amerikai űrügynökség "Honey, I shrunk the NASA payload" (Drágám, összepréseltem a NASA hasznos terhét) kihívásán, amelyen olyan megvalósítható, kisméretű és kistömegű holdi mérő- és megfigyelőeszközök tervezése volt a feladat, amelyek cipősdoboznyi méretű kis robotokon is bevethetők. A verseny folytatásában az első rész díjazottjai vehettek részt. Végül tíz csapat adott be részletes pályamunkát: ebben azt kellett bemutatni a csapatoknak, hogy hogyan fogják megvalósítani elképzelésüket a gyakorlatban. A zsűri a rendelkezésre álló pénzügyi keret megemelésével összesen négy projektet díjazott, és külön kiemelte a beküldött pályázatok kiemelkedően magas színvonalát – hangsúlyozzák a közleményben, amely szerint a holdi erőforrások felderítésére alkalmas eszközök közül egyedül a Puli vízszimatolója került be a díjazottak közé, és kap 225 ezer dollár támogatást a megvalósításhoz.

– idézik a közleményben Pacher Tibort, a Puli Space vezetőjét. A nemrég sikeresen végrehajtott kínai Csang'o-5 Hold-expedíció után indiai, orosz és japán expedíciók mellett a NASA CLPS (kereskedelmi holdi hasznos teher szolgáltatások) programjában magáncégek által fejlesztett leszállóegységek indulnak a Holdra: 2021 második felében az Astrobotic és az Intuitive Machines, 2022-ben a Masten Systems űrszondái visznek többek között NASA-műszereket és kisméretű holdjárókat is. Ezeknek az expedícióknak fontos feladata a holdi erőforrások feltérképezése és azok kiaknázási lehetőségének vizsgálata. A Holdon jelenleg ezen lehetőségek első számú jelöltje a vízjég, amelyből a jövőbeni Hold-telepesek vízellátását lehetne biztosítani, de rakéta-üzemanyagként is szolgálhat, hiszen elektrolízissel hidrogént és oxigént lehet belőle előállítani. A Puli Lunar Water Snooper képes azonosítani a hidrogént és méri annak a holdi talajban (regolit) lévő mennyiségét és eloszlását. A műszer extrém kis tömege és mérete pedig különösen alkalmassá és bevethetővé teszi, akár egy 2 kilogrammos holdjáró hasára szerelve is – mutatnak rá a közleményben.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.