Pesti Srácok

A német sajtó nagyon szeretné, ha kívülről, a magyarok akarata ellenére „mentenék meg” a magyar demokráciát

A német sajtó nagyon szeretné, ha kívülről, a magyarok akarata ellenére „mentenék meg” a magyar demokráciát

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) és a Spiegel Online az Európai Unió brüsszeli csúcstalálkozójával kapcsolatban maszatolt egy sort – előbbi túlzásnak érzi, hogy a V4 nagy győzelmet ért volna el, utóbbi viszont a migránsok jogait körülaggódva úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor számára minden a legjobban alakul. A Der Spiegel eközben a Sargentini-jelentéssel kapcsolatban kesereg, hogy túl későn kapcsolt az EU. Úgy látszik, az öt évvel ezelőtti Tavareş-jelentés már túl régen volt ahhoz, hogy a végtelenül szabad német sajtóban is emlékezzenek rá.

A FAZ Könyörtelen bájjal a menekültek ellen címmel közölt összeállítást a szombati számában az EU-csúcsról, kiemelve:

de nem szabad megtévesztenie senkit az Angela Merkel előtt kézcsókra hajló magyar kormányfőről szóló felvételeknek, ugyanis „jottányit sem engedett” a számára belpolitikai okokból is fontos kérdésben, így nem kell kötelezően menekülteket átvenni az EU külső határán fekvő tagállamoktól. Az erre irányuló törekvések elhárítására Orbán a visegrádi négyekkel „egyfajta védelmi frontot” hozott létre, a csúcstalálkozó eredményeiről a V4 fővárosaiból érkező kommentárok pedig úgy hangzanak, mintha a csapatuk kiütéses győzelmet aratott volna a labdarúgó-világbajnokságon. A FAZ a többi között hozzátette: Orbán Viktor hamarosan személyesen fejtheti ki nézeteit a kancellárnak, aki csütörtökön fogadja Berlinben. A kancellária közleménye szerint kétoldalú, Európa-politikai és nemzetközi ügyekről lesz szó, „vagyis a migrációról”.

PestiSracok facebook image

A Spiegel Online Európa orbanizálja magát címmel közölt összeállítást, amely szerint az EU-csúcs

Orbán Viktort meglepően visszafogottnak írta a cikk, amely kiemelte, hogy már az Európai Néppárt hagyományos előkészítő ülésén sem vesztegetett egy szót sem a migránsokra, de nem is volt miért felszólalnia, hiszen „számára minden a legjobban alakul”.

Évek óta ezt játsszák az Európai Parlament haladó kórusa, de nem szívesen emlékszik a kudarcaira

Nagyon fájhatnak a történtek ott a szerkesztőségben, mert a nyomtatott Der Spiegel szombati számában is lejött egy cikk Tehetetlenül Orbánnal szemben címmel, amely az Európai Parlament LIBE bizottságában a magyarországi jogállamiságról elfogadott különjelentéssel foglalkozik. A Sargentini-jelentés néven is ismert dokumentum alapján az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás indulhat Magyarország ellen, de „az EU túl későn kapcsolt” – kesereg a Der Spiegel, bízva abban, hogy már az olvasói sem emlékeznek rá: már 2013-ban is megpróbálkozott szinte ugyanezzel az Európai Parlament, Tavareş-jelentés művésznéven.

Az eljárás még bonyolultabb lehet, mint Lengyelország esetében – vázolják a nyílt társadalom szempontjából sötét jövőt, kiemelve, hogy Orbán Viktor már nyolc éve hatalmon van, és rendszere Lengyelországgal összehasonlítva mélyebben járja át a társadalmat. A cikk szerzője felfedezte a meleg vizet, ugyanis észrevette a politikum és a nagyvállalati lobbi összefonódását, csakhogy amíg ezt a Fényességes Nyugaton a demokrácia végtelen csodájaként ünneplik, Magyarország és a magyar kormány esetében valahogy teljesen másképp ítélik meg:

Ebben kétségtelenül igaza van a Spiegelnek, nehéz lesz, mert láthatóan a magyar választópolgárok sem akarják felszámolni. Az Európai Parlamentben ülő pénznyelő képviselők egy csapata viszont ennek ellenére sem hajlandó lemondani erről a missziójáról ahelyett, hogy értelmes dolgokkal foglalkoznának.

Az EP szeptemberben dönt az eljárás megindításáról, és ebben döntő szerepe lesz az EPP frakciójának, „csakhogy az Orbán-féle Fidesz tagja ennek a klubnak” – számolt le a reményeivel a Der Spiegel.

MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?