A nemváltó műtét az új tetkó?

„2022-ben elérte a 2021-es csúcsot a nenmváltó magyar óvodások száma. Számuk megegyezik az előző évivel: nulla” – vicceskedik az egyik leggusztustalanabb Facebook-szennyoldal, a „Néző-pont”.

Természetesen nem összekeverendő a Nézőpont Intézettel. Ezt a „független” oldalt vélhetően a DK üzemelteti, és kb. a Nyugati Fény kistestvérének tekinthető. És persze nemcsak a lóvét kapja ugyanonnan az egész balos, globalista bagázs, de az instrukciókat is. Ezért tolják kórusban a kamu dumát, bagatellizálják a problémát. „Ez hozzánk úgysem jön be”; „Majd elmúlik, nem kell komolyan venni”; „A nyugat immunrendszere már termeli a választ a woke-őrületre”. Utóbbit tán Puzsér mondta valahol; nem biztos, de illik rá. Az összes „független értelmiségi” azt játssza, hogy nincs itt semmi látnivaló, meg hogy a jobboldal árnyékbokszol, hisztériázik, összeesküvés-elméleteket sző.

Kétségtelen, aki csak a Telex–444–HVG Bermuda-háromszöget nézi, esetleg a Nyugati Fény–EzALényeg–Néző-pont–Diétás Magyar Múzsa cölöpnégyese által kijelölt szennygödörből szerzi az információit, vagy úgy általában a „függetlenobjektív sajtót” (FOS) olvassa, az nem találkozik a valósággal. Sem azzal, ahogy Amerikában nap mint nap „családbarát drag queen show” keretében mutogatják nap mint nap a p@csüket a gyerekeknek, és mesélnek a nemváltásról az aberrált elmebetegek, vagy ahogy elitiskolákban műfaszokat, análdugókat és síkosítót adnak a tanárok az alsó tagozatosok kezébe, hogy ismerkedjenek meg az LMBTQ-világgal… De azzal sem, ahogy Nyugat-Európa is pontosan ezt az utat követi: Angliában a tanároknak figyelniük kell a gyerekeket, és ha valamelyik kitalálja, hogy ő a másik genderhez akar tartozni, de a szülők ezt nem engedik, akkor a tanárnak kötelessége feljelenteni a szülőt a gyámügynél, amely aztán megfoszthatja a szülőt a gyermekfelügyeleti jogától. Norvégia ugyanez, de ott már börtönbe is csuknak egy leszbikus (!) aktivistát, miután kijelentette, hogy attól, hogy egy férfi levágatja a pöcsét, és „nőként” kezd más nőket hajkurászni, attól ő bizony nem leszbikus lesz, hanem egy pöcstelen fasz.

Valószínűleg korábban Nyugat-Európában is sokan mondták, hogy „á, ez ide nem jön be”, amikor az első ilyen őrült sztorikat hallották Amerikából. Vagy kételkedtek, hogy biztos nem is igaz. Most nálunk csinálják ezt sokan; részben homokba dugott fejjel, nem akarva látni a valóságot, részben nagyon is tudatosan hülyítve az embereket, hiteltelenítve azokat, akik figyelmeztetnek, hogy nálunk is terjed már az őrület, és meg kell állítani, amíg nem késő. Például a gyermekvédelmi törvénnyel. Amikor azzal érvelnek, hogy hülyeség, mert nálunk nem járnak be tranyók a sulikba érzékenyíteni, ez egyrészt nem igaz, mert konkrét esetekről tudunk, másrészt épp azért van a törvény, hogy ne is járjanak. De az, hogy hozzánk nem jön be az őrület, az végképp nettó hazugság. Merthogy aki nem az előbb említett oldalakat követi, tehát érdekli a valóság, az nap mint nap találkozhat is vele, ha például ismer szülőket, iskolás gyerekekkel. Az egyik osztályban 4 lány vallja magát leszbikusnak a 15-ből. Egy másikban az összes gyerek fele, a harmadikban már a 75%-a mondja magát az LMBTQ-közösséghez tartozónak. Á, ez ide nem gyűrűzik be… Ugye?

De itt jön a kérdés: miért? Honnan jön mindez a gyerekeknek? Persze, a Disneytől, a Netflixről, a videójátékokból, stb. Ezt tudjuk. De ennél többről van szó. Mert az egy dolog, hogy hülyítik őket. De már „sejtszinten” bennük van, része a popkultúrának, ezáltal a fiatalság kollektív tudatalattijának az egész gender-elmebaj. Mint anno a punkzene. Később pedig a tetoválás. Utóbbi régen a sittesek körében jelezte a „beavatottságot”, aztán a motorosoknál, majd a metálosoknál jelent meg, jöttek az újabb és újabb szubkultúrák, majd a 2000-es évek elejére totális divattá vált. Mindenki varratott magára: már nemcsak a zenészek, de a rajongóik is; már nemcsak az összes szoláriumkurva és mindegyiknek a stricije, de már a marketingmenedzserek, a fuvarosok és a bolti eladók is. Totálisan elfogadottá vált. Klasszikus sztori a Fiesta együttes énekeséé, Csordás Tibié, aki eredetileg a Junkies nevű punkzenekar frontembereként szénné tetováltatta a karját, majd amikor Knapik Tamással átnyergeltek a latin popra (ami anyagilag nyilván sokkal jobban megérte, és ezért nem is hibáztathatjuk), eleinte a pálmafás tengerpartokon forgatott klipekben is hosszú ujjú fehér pulóverben volt. Mert a lakossági latin zene közönsége akkor még nem fogadta volna el a tetkót. De aztán csak lekerült az a pulóver. Mert már nemhogy elfogadták, de a rajongóknak is lett tetkója. Akkortájt annyira menő lett, hogy senki nem akart lemaradni.

A punkzene (hozzá a taréj és egyéb külsőségek) még társadalmilag körülhatárolhatóan (nagyjából a lumpenprolik körében) hódított, a tetoválás már a teljes vertikumban. És persze mindegyikből üzlet lett. Az egyikre lemezkiadók, a másikra tetoválószalonok épültek rá. De mielőtt divattá váltak, elüzletiesedtek, és konzumlázadás lett belőlük, korábban mindkettő valóban a lázadás szimbóluma volt. A mellőzött (vagy magukat annak érző) társadalmi rétegek lázadása a polgársággal szemben. A bűnözők lázadása a jogrenddel szemben. A művészek lázadása a konvenciókkal szemben. A gyerekek lázadása a szülőkkel szemben…

Hopp, és itt el is érkeztünk a mai időkhöz. A punk már ósdi, idejétmúlt. Tetkója már mindenkinek van. Mivel lehet manapság kiborítani a szülőket? Hát persze! Ha a cuki kicsi lányuk tüsire vágatja a haját, hónaljszőrt növeszt és más csajokkal smárol. Ha a fiacskájuk kifesti magát, nőnek öltözik és a hátsó ajtókon dörömböl. Ahogy a punkzenéről vagy a tetkóról is azt gondolták a fiatalok, hogy maguktól szeretik, még véletlenül sem azért, mert a tömegmédia lenyomta a torkukon, úgy az LMBTQ-kultuszról is azt hiszik, hogy belülről, saját vágyaikból jön. Hiába derült ki a pár ével ezelőtti, több százezer főn végzett, nemzetközi kutatásból (épp az azt végzők eredeti szándékaival ellentétben), hogy valójában a ferde hajlam abszolút nem genetikailag determinált (vagyis nem találták meg a „buzigént”), a fiatalokat ettől még sikerült meggyőzni, hogy maguktól ilyenek. Sőt, már az a ciki, ha nem azok. És még a szüleiket is lehet vele idegesíteni – kész főnyeremény ratyinak lenni. És ahogy egyre terjednek a devianciák, úgy lesznek azok egyre extrémebbek is. Mert kicsit licitálni is kell egymásra. „Én már öt csajjal smároltam” – mondja „A” tinilány a másiknak. „Én már le is feküdtem kettővel” – válaszol „B” tinilány. Hűha, ezt überelni kell valahogy… Hát akkor nosza, „A” tinilány mostantól tesztoszteron-tablettákat szed, hogy ne nőjön ki a melle, legyen minél szőrösebb a lába és izmosabb a karja… A fiúknál hasonló versengés megy végbe; náluk az a vége, hogy lenyisszantja a pöcsét.

Persze, a dolog ennél bonyolultabb. Nemcsak a popkultúra, meg a fiatalkorban jellemző rebellis attitűd okozza mindezt. A pszichés problémák is. A fiatalok nem találják a helyüket a világban, nem látnak perspektívát; hiába a jólét, sőt, épp amiatt nincsenek előttük valódi célok, feladatok, nehézségek. A pszichológiai elemzés nagyon hosszú téma, meghaladná jelen írás kereteit. De a pszichológusok, orvosok bűnösségét nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ha ma egy fiatal azzal a problémával fordul szakemberhez nyugaton, hogy nem jó testbe született, nemhogy nem kezdenek hosszas beszélgetésekbe, de még egyetlen kérdés sem hangzik el. Azonnal pubertásblokkolót, hormontablettát, stb. írnak fel neki. És szép lassan (vagy nem is annyira lassan) terelik a tranzíció, azaz a nemváltó műtét felé. Mert most ebben van óriási üzlet. Anno a lemezkiadók, aztán a tetoválószalonok, most pedig az orvosok, pszichológusok a divat legnagyobb haszonélvezői. Gusztustalan és aljas – de akkor is így van. Hála Istennek, ez még valóban csak elvétve jelent meg Magyarországon – és épp ezt próbáljuk megállítani.

De visszatérve a divat részére, a fiatalok mostani lázadására, a genderőrület hódító népszerűségére… Mondhatnánk most is, hogy nyugi, majd kinövik. Az egykori punkok is decens nyárspolgárok lettek. Johnny Rotten, egykori Sex Pistols-énekes egyenesen full konzervatív; rajongója nemcsak Trumpnak, de a „God Save The Queen”-ben épp általa gúnyolt II. Erzsébetnek is (Isten nyugosztalja). Az embereknek egy idő után megjöhet az esze (már aki túléli a rakendrollban eltöltött éveket).

Igen. Az ember esze megjöhet. Még a tetkót is kábé el lehet valahogy tüntetni, ha nem is tökéletesen. Vannak rá hatékony gépek, módszerek. Igen, a nemváltás után is létezik az ún. „detranzíció”, a visszaváltozás. Élnek is vele jó páran, csak nagyon kevesen mernek róla beszélni. Hogy megbánták, mert valójában nemhogy nem lettek boldogok, hanem még depressziósabbak lettek. Mert valójában sosem ez volt a bajuk. A szerencsésebbek közülük végül rendes, tisztességes szakembereknél kötnek ki, akikkel feltárhatják a valós lelki problémáikat, és kereshetnek valódi megoldást. De ezt az utat választani ma valódi bátorság. Míg a tranyókat, a coming out-okat éljenzi, tapsolja, hősként ünnepli a média, addig a nemváltást megbánókat azonnal szétszedi a woke-csőcselék. Ráadásul a visszatérés csak részleges tud lenni. Ha „csak” gyógyszeres, kémiai kezelés történt, akkor legalább a fizikai sérelem kevesebb. Fájdalmaik így is vannak. És a gyógyszerekkel szétb@szott hormonháztartást sem lehet már igazán rendbe hozni. Egyvalamit pedig végképp nem lehet. A levágott pöcsöt visszavarrni. Legalábbis működni többé nem fog.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu