Európának járványvédelmi és gazdasági újraindítási érdeke is a Nyugat-Balkán országainak segítése oltóanyaggal – mondta az Európai Bizottság bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős tagja a térségben tett látogatása után. Egyre több uniós tagország vezet be saját védettségi igazolványt, hiszen a szolgáltatások igénybevételét ehhez lehet legjobban kötni. Elkezdődött az uniós jogalkotás is, hogy legyen egy egységes európai védettségi igazolvány is – ezek voltak a Kossuth Rádió Európai idő című műsorának e heti témái.
Várhelyi Olivér elmondta: a vakcinaszállítmányok segítséget jelentenek a Nyugat-Balkánnak, így ez nem vakcinadiplomácia.
Egy olyan segítség, amely a mi érdekünkben is áll, hiszen a gazdaságaink lassan összenőnek és rengetegen dolgoznak a nyugat-balkáni országokból az unióban, továbbá az újrafertőződés ellen is hatékony ez a segítség. A régió továbbra is Európa-irányultságú, a lakosai is Európában szeretnék látni magukat. Vannak más nagyhatalmak, melyek jelen vannak a térségben, de a Nyugat-Balkán csak Európára tud számítani, ha segítségre van szüksége, a mindennapokban Európa van ott. Az észak-macedón csatlakozás bolgár blokkolása kapcsán igyekszünk közvetíteni a felek között, ugyanis a jószomszédi viszony minden csatlakozás alapja
– fejtette ki Várhelyi. Amennyiben a konfliktust nem sikerül megoldani, lehetséges, hogy Albániával kezdenek csatlakozási tárgyalásokba. Az EU jövőjét alapvetően meghatározza a csatlakozási kérdés és a nyugat-balkáni bővítés az öt legfontosabb ügy egyike. A régió felosztásáról szóló sajtóhíreket nem lehet komolyan venni, hiszen az háborút eredményezne a térségben – tudatja a híradó.hu. Várhelyi szerint ez a papír, amely a Nyugat-Balkán felosztásáról szól, nem más, mint dezinformáció.
Brüsszel lassúsága miatt a vakcinaigazolványok terén is a nemzeti megoldások működnek. Halkó Petra, a Századvég elemzője elmondta: az optimális rendszer az lenne, hogy egy központi rendszerben fogadják el az uniós igazolványokat, azonban a realitást tekintve nem ez a helyzet. Az EU sokkal lassabban veszi fel a ritmust, mint kellene, csakúgy, mint a vakcinabeszerzés idején.
A tagállamok vakcinabeszerzésben is kénytelenek voltak különutas politikát vinni; ugyanez a helyzet az oltási igazolványok tekintetében is. Hazánk után az osztrákok és olaszok is saját igazolványt vezetnének be. Az uniós intézmények egyelőre csak négyféle vakcina kapcsán vezetnék be az egységes igazolványt, amivel kizárnák a keleti vakcinát kapott embereket. Az orosz és kínai vakcinák világszerte bizonyítják hatékonyságukat, és ha Brüsszel háttérbe szorítja ennek fontosságát, az nagyon komoly gazdasági következményekkel is járhat, hiszen kínai befektetők és üzletemberek is érkeznének Európába. Az államok egymás közötti megállapodásai kerülhetnek előtérbe, az unió nem képes elég gyorsan reagálni, az állampolgárok pedig a nemzetállamokra tudnak csak támaszkodni.
A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!
Forrás: híradó.hu; Fotó: MTVA/Bizományosi/Róka László
Facebook
Twitter
YouTube
RSS