Az utolsó olyan politikai szezon következik az Európai Unióban, amelyben még a jelenlegi rezsim és a jelenlegi struktúrák határozzák meg a dolgok menetét. Bármi is lesz az Európa Parlamenti választások végeredménye, a nyilvánvaló válságban lévő Uniónak változtatnia kell. Ha nem változtat, akkor is lesz változás, csak nem békés.
Azt még a jelenleg uralkodó liberális elit sem meri eltagadni, hogy Európa sok országában demográfiai válság van. Az is nyilvánvaló, hogy számos országban van elhúzódó gazdasági válság és olyan országok is vannak, amelyek politikai rendszere sem stabil. Európa leggazdagabb országaiban mindemellett még a korábbi multikulturalista idealizmus romjait is el kellene takarítani, amire jelenleg politikai akarat sem látszik, de a nagyobb baj az, hogy ezeknek az államoknak már az autoritása sincs meg a saját területén élő emberek egy része felett. Vagy nyersebben fogalmazva, ki sem tudják már kényszeríteni a törvényeik betartását. Ehhez nemhogy a rendőri erejük nincs meg, hanem konkrétan már a katonai sem. Ez nem csak a külső megfigyelők számára, hanem a bevándorló tömegek számára is egyre nyilvánvalóbb lesz. Az AfD 20 százalékhoz közelít Németországban, egy olyan országban, ahol szinte minden jelentős médium a kormány, pontosabban a szélsőliberális elit narratíváját erősíti.
A liberálisok azt szokták meg az elmúlt húsz évben, hogy sem a politikai ellenfeleik, sem a média, sem a valóság nem kérdőjelezi meg az úgynevezett „liberális értékeket”, azok feltétlen érvényesülését és különösen azt, hogy ezen értékek érvényesülése rövid úton a tökéletes társadalomba vezet. Valamikor 2007 környékén már fogalmazták is a kommünikéket a kommunizmus tökéletes liberális társadalmi állapot eléréséről, valamint arról, hogyha az utolsó néhány reakcióst is sikerül kiszorítani a demokráciákat állítólag jellemző, sokszínű diskurzusból, akkor újra véget ér a történelem és a végtelen tökéletesség kora jön el. Ebbe a tökéletességbe Gyurcsány Ferenctől kezdve sok minden belefért, de mondjuk a kereszténység például nem. Ha az amerikaiaknál nem bukik ki véletlenül egy néhány ezer milliárd dolláros könyvelési trükk, ami arrafelé egyébként szinte szokásos, akkor lehet, hogy már az Európai Egyesült Államok egyik tagállama vagyunk, amit a „demokrácia” fura szeszélyéből egy román szociáldemokrata politikus irányít valami bizottság élén.
Az európai demokrácia trükkje ugyanis az, hogy az összeurópai választási eredményt országonként akarják majd értelmezni. A három szélsőliberális frakciónak ugyanis szinte bizonyosan együttes többsége lesz a választások után is. Aztán ha esetleg megszorulnának, számíthatnak a még náluk is zakkantabb zöldekre, meg a néhány kommunista képviselőre is természetesen. A liberálisok, a szociáldemokraták és a néppártiak ugyanis mind liberálisak. A Néppárt legfeljebb azt mondhatja el magáról, hogy érdekből a még nem teljesen liberálissá satnyult jobboldali pártok nem léptek ki belőle, de ez a meccs még nem dőlt el, könnyen előfordulhat, hogy a vállalhatatlan kompromisszumok sorozata véget ér egyszer. Habár Juncker után egyetlen, kicsit is racionális konzervatív sem követheti el azt a hibát, hogy hozzájárul újra egy alkoholista elmebeteg hatalomba emeléséhez. Ennél csak az lenne rosszabb, ha valami tehetséges elmebeteggel terhelnék meg az Európai Bizottságot, aki valami tetszetős reformtervvel elkábítja a közvéleményt és évekkel el tudja odázni a reformokat vagy a válság kirobbanását. Mert arra semmi esély sincs, hogy az EU és a liberális kormányok képesnek bizonyulnak egy ilyen komplex válság kezelésére.
A boldog és nyugodt békeévek mindig mögöttünk vannak és nem előttünk.
Lehet, hogy a jelenlegi európai gazdasági és politikai rendszer még évekig, akár egy évtizedig is fennmarad, de a jelenlegi trendek mind-mind Európa gyengülését jósolják. Észak-Afrika, a Közel-Kelet, a volt szovjet térség káoszos államainak bizonytalansági tényezőit Európa nem tudja – és elitje ezt fennen hangoztatja is, hogy nem is akarja – kezelni. Európa elvileg gazdasági potenciálja és lehetséges katonai ereje alapján a világ harmadik-negyedik katonai hatalma lehetne. Ehhez képest minden szomszédjának megmutatta már, hogy védekezésképtelen, pénzzel és szorosra fűzött kereskedelmi kapcsolatokkal akarja megvásárolni a biztonságát.
Ez az Európa egyre kevésbé a biztonságunk garanciája, és egyre inkább a nyakunkra hozza azokat a problémákat, amelyeket magunkban, egy közép-európai védelmi rendszerben simán tudnánk kezelni.
Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet
Facebook
Twitter
YouTube
RSS