Pesti Srácok

A PS-en megjelent riport után hivatali visszaélés gyanúja miatt indíthatnak vizsgálatot

A PS-en megjelent riport után hivatali visszaélés gyanúja miatt indíthatnak vizsgálatot

A PestiSrácok.hu cikke alapján tett bejelentést Tényi István ismeretlen elkövető ellen hivatali visszaélés bűntett gyanúja miatt. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség így bírói és/vagy szakértői felelősség vizsgálatát is elrendelheti abban az ügyben, amelyről portálunk részletesen beszámolt.

Óriási felháborodás övezte a PS videós riportját, amelyben arról számoltunk be, hogy olyan férfi erőszakolt és bántalmazott súlyosan egy idős asszonyt a Népligetben, akivel szemben az első- és másodfokú bíróság is bűnügyi felügyeletet rendelt el annak ellenére, hogy már többször követett el erőszakos bűncselekményt. A kommentelők többsége felvetette: vajon vizsgálják-e az ügyben eljáró bírók felelősségét...?

Tényi István is kérdésesnek tartotta az eljáró hatóság döntését, így bejelentést tett annak felderítésére. Ebben felidézte az általunk leírtakat, miszerint

PestiSracok facebook image

Tényi István úgy véli, hogy

Véleménye szerint az ügyben felmerülhet a Btk. 305. § c) pontjába ütköző hivatali visszaélés gyanúja.

A hivatali visszaélés bűntettének jogi tárgya az államapparátus törvényes, szabályszerű működésébe, valamint az állami szervekbe és hivatalos személyekbe vetett bizalom. A hivatalos személyeket a jogalkotó a hivatali tevékenységük végzésének tartamára, az államszervezet feladatainak az ellátása érdekében fokozott védelemben részesíti. A bűncselekmény elkövetési magatartásai – amelyeket a törvény a könnyebb áttekinthetőség érdekében pontokba szedve tartalmaz – a hivatali kötelesség megszegése, a hivatali hatáskör túllépése (amikor a hivatalos személy olyan tevékenységet fejt ki, amely hatáskörén kívül esik, amelynek végzésére nincs joga), vagy a hivatali helyzettel való visszaélés. Ez utóbbi alatt a hivatalos minőséghez kapcsolódó jogosítványok tudatosan, a társadalmi rendeltetésükkel ellentétesen, szabályellenesen, alakilag törvényesnek tűnő eljárás keretében történő gyakorlása értendő. A fenti magatartással a hivatalos személyek – vagy mások – jogtalan előnyhöz jutnak, vagy másoknak jogtalan hátrányt okoznak. Az előny vagy a hátrány lehet anyagi természetű, de felmerülhet ezen kívül más, így erkölcsi, személyi természetű előny megszerzése, vagy hátrány okozása is. A hátrányt az elkövetőtől eltérő, más személynek kell elszenvednie, az előny akár a tettesnél is, akár más személynél is megjelenhet.

Érvelése szerint ahhoz, hogy a hivatali visszaélés bűntette miatt büntetőjogi felelősségre vonásra kerülhessen sor, a bűncselekmény összes törvényi tényállási elemének meg kell valósulnia. A bűncselekmény elkövetési magatartásai közül a leggyakoribb a hivatali kötelesség megszegése, amely a hivatali működésre vonatkozó szabályok – azaz a konkrét jogszabályok, szabályzatok, belső utasítások, vezetői intézkedések, körlevelek, sőt akár a rendeltetésszerű hivatali működés kialakított gyakorlatának – megszegését jelenti. A jogalkalmazói gyakorlatban speciális alannyá válás további feltétele, hogy a hivatalos személy a hivatali működése körében fejtse ki tevékenységét, azaz közhatalmi funkciót lásson el, közigazgatási-hatósági ügyben járjon el. Ez akkor áll fenn, ha az eljáró szerv közhatalmi jogosítványával élve, egyoldalú akaratnyilvánítás révén hozza meg döntését, amely jellemzően az ügyfél számára jogot vagy kötelezettséget állapít meg, és határozatának maga szerez érvényt.

Tényi István a bejelentésében indítványozta, hogy az ügyben a tényállás tisztázása érdekében a Be. 380. § (1) bekezdése alapján rendeljen el feljelentés-kiegészítést az ügyészség. Mindemellett a vonatkozó rendelkezések alapján az ügy kivizsgálását, szükség esetén nyomozás megindítását, az esetleges elkövető felkutatását, illetve a bűncselekmény gyanújának megállapítását is kérelmezte a PestiSrácok.hu által közölt cikk alapján.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?