Pesti Srácok

A rendőröknek kellett meggátolni az összecsapást a kitörés napjának résztvevői és az antifák között

A rendőröknek kellett meggátolni az összecsapást a kitörés napjának résztvevői és az antifák között

A rendőrök gátolták meg az összecsapást a budai Várnál a kitörés napjára meghirdetett rendezvény résztvevői és az antifák között, akik a hírek szerint Németországból érkeztek Budapestre, kifejezetten az 1945. február 11-i kitörés 78. évfordulójára szervezett rendezvények miatt. A Németországból érkezett szélsőbaloldali aktivisták korábban félholtra vertek egy férfit Budapesten.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság már napokkal ezelőtt közölte, hogy a budai Vár területére február 11-re, szombatra bejelentett hat gyűlés közül hármat tudomásul vett, hármat viszont megtiltott arra hivatkozva, hogy a gyülekezés helyszíne olyan országos jelentőségű történelmi emlékhely, illetve időpontja olyan nap, ami a nemzetiszocialista diktatúra uralma alatt elkövetett embertelen bűnök áldozataira emlékeztet – idézte a BRFK közleményét a Mandiner.

A tiltás ellenére a tudósítások szerint jókora tömeg csoportosult szombat délután a budai Várnál, ám a rendőrség nagy erőket vonultatott fel, és nem engedte, hogy a kitörés napjára érkezők a Bécsi kapu térre menjenek, ahol a hírek szerint az antifa mozgalom Németországból érkezett tagjai gyűltek össze. A helyszínről származó információk szerint azonban a kitörés napjának résztvevői a budai Várba felvezető lépcsőkön megkíséreltek mégis feljutni a vári helyszínre, ám a rendőrség mindenhol próbálta megakadályozni a két ellentábor találkozását.

Több hír is megjelent a sajtóban ugyanakkor arról, hogy előzőleg a kitörésnapiak és az antifák összecsaptak egymással a főváros különböző pontjain. Már egy pénteki újbudai esetnél is felvetődött, hogy ilyen összetűzés történhetett. Ahogy arról portálunk is beszámolt, viperával felszerelkezett, símaszkos banda támadt rá egy 40 év körüli férfira a XI. kerületben péntek délután. Feltételezések szerint német antifák lehettek az elkövetők.

PestiSracok facebook image

A Mandiner szombat délután is megkérdezte a rendőrséget a történtekről, de a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Kommunikációs Osztálya továbbra is csak annyit közölt:

A lap információi szerint nemcsak Gazdagréten, hanem szombaton, a Normafánál is volt összetűzés a két tábor között, a kitörés napjáról tudósító Magyar Jelen szerint pedig a Széll Kálmán téren úgyszintén történt hasonló eset.

A második világháború végén, 1945. február 11-én a budai Várból több tízezer német és magyar katona megpróbált kitörni, de a kísérletük meghiúsult.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/ Beliczay László (illusztráció)

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?