Pesti Srácok

A rendőrség megsemmisítő válasza a zombibaloldal józsefvárosi üdvöskéjének vádjaira: "Már van egy sheriff a városban, öreg!"

null

"Kihozná a rendőröket a konténerekből a baloldal józsefvárosi jelöltje" címmel interjú jelent meg Kocsis Máté összbaloldali kihívójával, Győri Péterrel az Indexen. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) most hivatalos közleményben cáfolja a Győri-interjúban elhangzottakat. Az alábbiakban a rendőrség válaszát változatlanul adjuk közre.

- ezzel a bagatell állítással kezdődik a rendőrség ujjgyakorlata Győri Péter vádaskodó kijelentéseire, melyek eképpen hangzottak el az Abcúg riportere által készített interjúban:

PestiSracok facebook image

Győri úr kijelentéseit a kellő mélységekig megidézve, a rendőrség közleménye így folytatódik: "A Budapesti Rendőr-főkapitányság – a társszervekkel együttműködve – Budapest összes kerületében, beleértve ebbe Józsefvárost is, a szükséges erőkkel, eszközökkel biztosítja a közrendet és a közbiztonságot. A sajtóban megjelent nyilatkozattal ellentétben a fővárosi és a józsefvárosi rendőrök munkájukat aktívan, a kerületi lakosság érdekében, jól látható és érzékelhető módon, nem pedig konténerekbe bújva végzik." De a BRFK nem marad adósa Győri Péternek a váratlan konkrétumokkal sem:

- egészen meglepő, ugye? Később kitérnek az ominózus konténerrel kapcsolatos valótlan állításokra is:

A Győri úr vádjai és ambíciói ismeretében egészen különös, hogy a leendő polgármester-jelöltúr erről semmit nem tudott, talán ideje lenne frissíteni a helyismeretét. A közlemény így folytatódik:

De most jön a meredekebb rész, amelyben dekódolható üzenet rejlik a tűcsere-programot, a kábítószeres zombik hordáját újra a kerületre szabadító egységfront-jelöltnek:

Majd a BRFK-közlemény diszkrét megfogalmazásban, már-már metakommunikációs eszközökkel, de megüzente Győri elvtrásnak a vadkelet pusztaságainak régi bölcsességét: "Már van egy sheriff a városban, öreg!" Valahogy így:

És végül egy rövid firicska a nyilatkozat-etűd végére:

A közleményről már csak annyit: jó tudni, hogy ilyen tökös zsaruk rodáznak a Nyócban'.

PS/SZDM, police.hu; Fotó: Reuters