győri péter
Sára Botond: A józsefvárosiak ismét óriási felhatalmazást adtak a kormánypártoknak
Úgy néz ki, nem éled újjá Demszky Gábor lezüllött "világvárosa" a Józsefvárosban, miután a dekadens főpolgármester egykori vezetőtársa és követője csúfos vereséget szenvedett a vasárnapi időközi polgármester-választáson, amelyre azért volt szükség, mert az eddigi polgármester, Kocsis Máté az országgyűlésben, a Fidesz-frakció élén folytatja munkáját. A balliberális, álcivil Győri Péternek még úgy sem sikerült győznie, hogy Hódmezővásárhelyhez hasonlóan a szélsőjobbtól a szélsőbalig minden kormányellenes erő felsorakozott mögötte, a Jobbikból kilépett Pintér Attilát leszámítva, aki néhány napja visszalépett a polgármesteri megméretésből. Vasárnap este a Fidesz-székházban tartott sajtótájékoztatón Kocsis Máté elmondta, Budapest közepén is győztek a kormánypártok, vagyis az emberek ismét véleményt mondtak az ellenzékről. Az új polgármester, Sára Botond kifejtette, az összefogás leginkább a Fidesz-KDNP mögött áll, ennek oka pedig az elmúlt nyolc év teljesítménye. Előbújt az SZDSZ-es a ballibek „független” polgármesterjelöltjéből: „Demszky idejében világvárost építettünk”
Bár a nyulak bátorságával „függetlenként” indul a most vasárnapi józsefvárosi polgármester-választáson a balliberális pártok jelöltje, Győri Péter, időnként azért előtör belőle valódi énje, az ős-SZDSZ-es, amin, persze, nincs mit csodálkozni, hiszen tizenkét évig vett részt Demszky Gábor párttársaként a szabad demokraták és a szocialisták fővárosi ámokfutásában. Most éppen arról szónokolt, hogy ő annak idején Demszkyvel együtt világvárost épített, és soha olyan csodálatos nem volt még Budapest, mint akkoriban. Győri őszinteségi rohama azért is jó, mert így legalább a választók megtudják: polgármesterré választása esetén ugyanarra a korrupcióra, dilettantizmusra és káoszra számíthatnak tőle, mint amit a 4-es metrós, alstomos Demszkytől kaptak.