Pesti Srácok

Sára Botond: A józsefvárosiak ismét óriási felhatalmazást adtak a kormánypártoknak

Sára Botond: A józsefvárosiak ismét óriási felhatalmazást adtak a kormánypártoknak

Úgy néz ki, nem éled újjá Demszky Gábor lezüllött "világvárosa" a Józsefvárosban, miután a dekadens főpolgármester egykori vezetőtársa és követője csúfos vereséget szenvedett a vasárnapi időközi polgármester-választáson, amelyre azért volt szükség, mert az eddigi polgármester, Kocsis Máté az országgyűlésben, a Fidesz-frakció élén folytatja munkáját. A balliberális, álcivil Győri Péternek még úgy sem sikerült győznie, hogy Hódmezővásárhelyhez hasonlóan a szélsőjobbtól a szélsőbalig minden kormányellenes erő felsorakozott mögötte, a Jobbikból kilépett Pintér Attilát leszámítva, aki néhány napja visszalépett a polgármesteri megméretésből. Vasárnap este a Fidesz-székházban tartott sajtótájékoztatón Kocsis Máté elmondta, Budapest közepén is győztek a kormánypártok, vagyis az emberek ismét véleményt mondtak az ellenzékről. Az új polgármester, Sára Botond kifejtette, az összefogás leginkább a Fidesz-KDNP mögött áll, ennek oka pedig az elmúlt nyolc év teljesítménye.

– mondta Kocsis Máté a Fidesz-székházban vasárnap este, ahová kampánycsapatának mintegy két tucat tagjával, illetve az új polgármesterrel érkezett. A Fidesz frakcióvezetője kifejtette, az emberek kimondták megint, hogy nem kérnek a bevándorláspártiakból sem együtt, sem pedig külön-külön.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki a politikus. Hozzátette: a kerület jövőbeli sikerei szempontjából nagyon fontos, hogy a polgármester és az országgyűlési képviselő együtt tudjanak működni.

Sára Botond, Józsefváros polgármestere – Fotó: PS

A sajtótájékoztatón az újonnan megválasztott polgármester is köszönetet mondott a választóknak, de nem csak azoknak, akik rá szavaztak, hanem azoknak is, akik elég fontosnak tartották, hogy véleményt nyilvánítsanak vasárnap. Sára Botond kifejtette, nagy felhatalmazást kaptak ismét a kormánypártok, és az összefogás leginkább a Fidesz-KDNP oldalán áll.

Mint előző tudósításunkban megírtuk, Sára Botond 100 százalékos feldolgozottságnál a szavazatok 62,85 százalékával nyert, Győri pedig 36,39 százalékot kapott.

A vasárnapi időközi választáson Győri Péter a szavazatok 36 százalékát kapta. A “független” politikus egyébként korábban a hajléktalanok ellátásáért felelt a Fővárosi Önkormányzatnál, még Demszky Gábor polgármestersége idején, a kampányban kifejtette, hogy szerinte soha senki nem tett annyit Budapestért, mint Demszky Gábor, továbbá, ha ő nyerne, senkit nem engedne kiköltöztetni Józsefvárosból.

Mint közismert, Józsefváros az ottani polgárok 1956-os hősi kiállása miatt "büntetésbe került" a Kádár-diktatúrában, polgári és nagypolgári épületeit lezüllesztették, az ország különböző pontjairól importált lumpenekkel költöztették tele. Kocsis Máté két ciklusa alatt megkezdődött a rend és a polgári miliő helyreállítása, számtalan példaértékű fejlesztés mellett sikerült a bűnözői csoportokat is kiszorítani, visszaszorítani. A kerületben azért kellett időközi polgármester-választást tartani, mert a tisztséget eddig betöltő Kocsis Mátét áprilisban parlamenti képviselővé választották. Az új polgármester Sára Botond jogász, jelenleg Józsefváros alpolgármestere, és eddig Kocsis Máté általános helyettese volt.

Az V. kerületben, Belváros-Lipótvárosban a 4. számú egyéni választókerületben is időközi önkormányzati választást tartottak, ott is a Fidesz-KDNP jelöltje, Balla Valéria vezet, hatalmas fölénnyel, 67 százalékos eredménnyel.

Vezető kép: PS

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.