Pesti Srácok

Megsérthette a választási törvényt az álfüggetlen józsefvárosi polgármesterjelölt

Megsérthette a választási törvényt az álfüggetlen józsefvárosi polgármesterjelölt

Korábban portálunk is foglalkozott már azzal, mennyire "független" Győri Péter, baloldali pártok által támogatott józsefvárosi polgármesterjelölt, aki civilként kéreget a kampányára, miközben minden kampányanyagán ott díszeleg szinte minden balliberális párt logója. Most a Főváros VIII. kerületi Helyi Választási Bizottsága első fokú határozatában azt is megállapította, hogy mindez nem csak etikátlan, hanem jogszerűtlen is és sérti a választás tisztaságát.

Győri Péter közgazdász bármennyire játssza most a civil hőst, politikai múltja miatt sem mondható függetlennek. mindig is a liberális politika élharcosa volt. Hosszú éveken keresztül az SZDSZ-ben politizált. Most konkrét pártja ugyan nincs, de egyértelműen a balliberális eszmék követe.

A baloldali pártok 19-re lapot húztak amikor úgy gondolták, ha Hódmezővásárhelyen bejött, miért ne jöhetne be újra. Előhúzták a tarsolyból az exeszdéeszest, és előadták, hogy Győrit a nyolcadik kerületi civil szervezetek kérték fel jelöltnek. Civil kampányára még gyűjt is az interneten.

PestiSracok facebook image

Közben persze annyira független mint amennyire egy Botkával kokettáló Márki-Zay Péter, vagy a veszprémi bukott angoltanár-képviselő Kész Zoltán. Győri Péter mögött is libasorba állt a baloldal színe-java, és nem csak "csendestársként", a pártlogókat a plakátokra, szóróanyagokra is rányomtatták. A józsefvárosi választóknak így most gyakorlatilag fogalmuk sincs, hogy ki kivel van, vagyis ha Győrit támogatják, akkor valójában melyik pártot támogatják.

Pontosan így látta az illetékes választási bizottság is, amely bejelentésre vizsgálta ki az ügyet.

Pénteken délután meghozott határozatukban kimondták:

A "független" polgármestert eltiltották a további jogsértéstől. Fellebbezésre még van lehetőség. Úgy tudjuk, Győri bírósághoz fordul az ügyben.

A "független" polgármesterjelölt rendre az ATV-ben és a Hír TV-ben vendégeskedik.

A határozat indoklása szerint Győri Péter jelölt választási kampányeszközei, plakátjai, szórólapjai és hirdetései alkalmasak a választópolgárok megtévesztésére, közéleti hitvallásának meghatározhatatlanságára.

A Választási Bizottság megállapította, hogy a bizonyítékként becsatolt dokumentumok plakátnak minősülnek és az egyiken az szerepel, hogy Győri Péter független polgármesterjelölt, a másikon pedig, hogy Győri Péter (független) valamint mindkét plakát támogatóként tartalmazza az alábbi szervezeteket: C8 Civilek Józsefvárosért, Momentum, LMP, Párbeszéd, MSZP, DK, Liberálisok, Szolidaritás. Győri Pétert független polgármesterjelöltként vették nyilvántartásba, a plakáton szereplő, támogatóként feltüntetett szervezetek viszont nem kérték jelölő szervezetként történő nyilvántartásba vételüket az időközi polgármester-választáson, noha erre a választási eljárásról szóló törvény szerint lehetőségük lett volna - összegezett a választási bizottság.

Külön kiemelték, hogy az mszp.hu-n közzétettek a pártok egy közös nyilatkozatot is, mely szerint vállalják, hogy maguk és az általuk képviselt közösségek, szervezetek minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy Győri Péter kampányát, majd polgármesterként munkáját segítsék.

Vezető kép: Győri Péter egyik kampányanyaga/Facebook

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.