A Republicon Intézet az A38 bulihajóján záróeseményt rendezett a Kire szavazzanak a liberálisok? című sorozatának, és barátai kilátástalan magánélete miatt aggodalmaskodó randiguruként egy újabb izgalmas helyszínre invitálta az ellenzéki magányos szíveket, hátha végre megtetszenek egymásnak, felfedezik a közöst és végre hajlandóak lesznek összefogni/koordinálni, vagy egyszerűen visszamenni az időben és visszaszelídülni a Magyar Szocialista Párt szabadon választott platformjává. A baloldaltól a baloldalig terjedő ellenzéket Csárdi Antal (LMP), Cseh Katalin (MM), Szigetvári Viktor (Együtt), Kunhalmi Ágnes (MSZP-P) és Niedermüller Péter képviselte, mint olyan politikusok, akik a meglehetősen ritka állatfajt, a liberális szavazókat próbálhatják meg sikerrel megszólítani.
Az intézet stratégiai igazgatója, Tóth Csaba azzal oldotta a hangulatot, miközben a pódiumra invitálta vendégeit, hogy ez egy demokratikus konferencia, nincs előre meghatározott ültetési rend, szabadon választhatnak maguknak padtársat. Később kiderült, Niedermüllernek még névtáblája sincs, mert valamit elírtak rajta, és ez a rendkívül izgalmas közjáték finoman jelezte, mire számíthat a közönség. Összefogás-diskurzusra és összefogás-diskurzusra. Tóth Csaba azzal indította a konferenciát, hogy orientálni kell a szavazókat, hogy megtudják, kire szavazzanak tudományos alapon, de ebből kimarad a Jobbik, mert azokkal nekik nincs dolguk magánintézményként. Ők ebben nyújtanak segítséget, bemutatják azokat a politikai erőket, akik a liberális szavazótömegek kegyeiért esélyesként versengenek, hogy aztán mégse versengjenek, mert egy asztalhoz ültetik őket, hogy inkább álljanak össze.
A választás tétje, 2018 címmel rendezett konferenciát a Republikon Intézet. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
A választás tétje, hogy lesz-e csillámországa az unikornisoknak
Simon András levezető elnök első, bevezető kérdése az volt az összegyűltekhez, hogy szerintük mi a választások tétje. A pártok képviselői többé-kevésbé ugyanazzal feleltek, persze különböző mélységig kibontva az apokaliptikus vízióikat, különböző mértékben keverve a szokványos, ezerszer elhangzott okatásegészségügykorrupciós bullshitteléssel.
Cseh Katalin, a Momentum Mozgalom elnökségi tagjához méltón végig azokból a panelekből dolgozott, amiket osztálytársai is mindig ügyesen felmondanak minden egyes nyilvános szereplésük során. Annyira képtelen volt végig reagálni a körülötte zajló eseménekre, hogy akár kazettán (bocsánat, 21. századi párt: mp3-ban) is beküldhette volna. Lényeg, hogy ne Orbánnak hívják a következő miniszterelnököt és ne megállítsuk Brüsszelt, hanem érjük utol. Ezen kívül még felsorolta Fekete-Győr András kedvenc mondatait a szüleiknél élő fiatalokról, a boldogságról, az egymással veszekedő családtagokról, a félmillió külföldön élő magyarról, a kórházakban ellátatlan betegekről.
Kunhalmi Ágnes oktatásegészségügyözött, orbánozott, majd európai tendenciázott. Szerinte fasizálódik Közép-Kelet-Európa, és ez Magyarország hibája, azon belül is Orbán hibája, ezért itt kell az ellen-ellen-fülkeforradalmat is elindítani, ami ugyanúgy végig fog söpörni térségünkön, mint az orbanizáció.
Csárdi Antal korrupciózott és hitelfelvétellel vádolta meg a Fideszt. Szerinte elfogytak az uniós pénzek, nem lehet már mit ellopni, ezért vesznek fel hiteleket mindenféle felesleges atomerőműre meg vonatsínekre. Ezen kívül megállapította, hogy a társadalmi szerkezet nem fenntartható, tehát adót kell emelni, mert az adóemelés megszünteti a szegénységet és az oktatásegészségügy problémáit, helyette pedig létrejön egy élhető, szolidáris meseország.
Niedermüller Péter kicsit igyekezett harciasabbra venni a figurát, még a bajszát is kimeresztette, szerinte nem kormány-, hanem egyenesen rendszerváltás kell. Ezt azzal indokolta, hogy minden statisztika rossz, minden el van rohadva, világvége van és még jobban világvége lesz, ha nem sikerül rendszert váltani. Párttársa, Szkeptikus István ezt talán homeopátiás szakkifejezéssel írná le, és kétszeres világvégét emlegetne, de ő nem jött el, hasonlóan a világvégéhez.
Szigetvári ehhez már nem tudott mit hozzátenni, csak azt, hogy a rendszerváltó népigényt együtt kell beteljesíteni. A társadalom állítólagos igényére hivatkozva az együtt beteljesítés célját is meghatározta: a menekültellenesség felszámolását, a három csapás megszüntetését a börtönökben és a kisebbségek további jogkiterjesztését jelölte meg, mint olyan célok, amire a társadalom elsöprő többsége rá van gerjedve. Emellett rácsatlakozott a Demokratikus Koalíció forradalmi retorikájára és a jogfolytonosság megszakítását ígérte, amitől mindenkit elönthetett a ’19-es nosztalgia, úgyis évfordulója van.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Hogyan fog kinézni ez a forradalom?
Szigetvári Viktor a jövőbe tekintett, szerinte koalíciós kormányzat lesz. Valószínűleg nem a Fidesz koalíciójára gondolt a KDNP-vel, hanem az Együtt-DK-MSZP-P-Momentum-LMP-re, ezért ők tesznek is, visszalépnek rengeteg helyen. Néptribüni vitathatatlansággal kijelentette, hogy aki megtartja a jelöltjeit, az nem akar kormányváltást. A visszalépést pedig a választók ki fogják kényszeríteni, ma este tárgyalni is fognak ezért, hátha valaki mégis beviszi őket a parlamentbe, hogy újabb négy évig kísérthessék a választókkal is rendelkező baloldali pártokat.
Niedermüller annak örült, hogy igazából nincs lényeges különbség az ellenzék pártjai között. Pártközi megállapodásra, összefogásra van szükség, és vissza kell lépni. Altruista kampánybeszédet tartott, ők mindent megtesznek a többiekért, feláldozzák magukat, 65 helyet átengedtek a szocialistáknak, ezt a kis keveset is csak azért tartják meg, mert nekik van esélyük.
Csárdinak nem tetszett a matematikai megközelítés, mert az ágy alá söpri az összes konfliktust és értékkülönbséget. Ráadásul a Jobbik nélkül nincs is értelme, mert a Fidesznek 45 százaléka van, ami jóval több, mint a baloldal pártocskák egymásra helyezett százalékocskái. Az összefogást szorgalmazó hangulat kedvéért megjegyezte, az LMP átlépte az árnyékát és a saját kongresszusi határozatát, és megpróbálta egy asztalhoz ültetni a horrorszivárványt, a baloldali pártocskák mellé a Jobbikot is. Amikor erre mások nem voltak hajlandóak, akkor felálltak, mert ha nem jött ki a matek, akkor nincs értelme matekozni. De egyoldalú visszalépéseket azért ők is foganatosítottak, ami inkább csak egy kikacsintás volt a közönség felé, nehogy meglincseljék a végén, mint Orbán hatalmának zöld színű talpkövét.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Kunhalmi hülyeségnek nevezte a matematikát, mert a Jobbik szélsőjobboldali párt, továbbá nem tette a szívére a kezét és fogadta meg, hogy semmilyen körülmények között nem lép szövetségre a Fidesszel. Tehát Vonával nem számolnak közösen kockás papíron. Valamint az is feltűnt neki, hogy a nácik nemigen szavaznának le a vöröszöld jelöltre. De nincs is rájuk szükség, így is nyertek minden időközin Tapolca kivételével. Ezt abban a valóságban láthatta, ahol nem újítják fel a metrót, hanem villamost építenek helyette Hódmezővásárhely és Szeged között.
Cseh Katalin a 21. század mellett a korszellemet is megérezte, hiába jöttek létre a rendszer ellen, azért visszalépegetnek. Ha a többiek megállapodnak, akkor ők is nyitottak, mint Fekete-Győr a melegházasságra.
Niedermüller persze azonnal felháborodott a Jobbik említésén, nem akarnak velük kormányozni. Barátkozni se nagyon. Nem hiszi el nekik a néppártosodást, csúnya, gonosz párt a Jobbik, nemrég még zsidókat akartak listázni a parlamentben, hiába berreg olyan szépen Vonacica Helleranyus ölében.
Szigetvári szerint sem kell a Jobbik, csak az amatőrök rosszul adogatnak össze a kockás papíron, nem elég tudományos az a hozzáállás, miszerint 45 százaléknál az 55 a több, nem pedig a 30. Sőt, kijelentette, aki a Jobbikhoz köti az együttműködést, az nem akar összefogni.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Nagy felismerések
Megdöbbentő, de az első értelmes meglátás Kunhalmi Ágneshez köthető, mikor óvodapedagógusi szigorral megjegyezte, hogy nincsenek szabadon mozgó konzervatív-liberális szavazótömegek, akikre – akár a Jobbik bevonásával – érdemes volna rárepülni. A rossz helyzetfelismerés és a vágyszavazók miatt tartanak itt a kisebb pártok, azaz sehol. Egy százaléknyi nem fideszes konzervatív van, nem érdemes rájuk építeni.
Csárdi Antal próbálta rövidre zárni az összefogás-diskurzus annyival, hogy aranyosan megfejtette a közvéleménykutatási adatokból, hogy mivel az LMP a legkevésbé elutasított párt, így a választók átszavazási hajlandóságára figyelemmel érdemesebb volna az ő javukra visszalépniük a kollégáknak, de ezt Szigetvári tudományos alapon elutasította, hiszen senki nem ért rajta kívül a közvéleménykutatáshoz.
Hirtelen Cseh Katalinhoz került a szó, és rögtön fel is találta a meleg vizet, mely szerint az oktatásegészségügyről kell beszélgetni a választókkal, ez meggyőzi a bizonytalanokat, akik közismerten a szakpolitikára gerjednek, és hopp, meg is nyerték a választásokat. Eldönthetetlen kérdés, hogy Niedermüller Péter csak viccelt, mint a pénzt kínálgató jobbikos, de rögtön megjegyezte, hogy a balközép elvégezte a megújulás intellektuális munkáját, amire Katalin a legjobb példa.
Végjáték
A végtelenített összefogás tematika után végre szóba került az is, hogy miért is akarják megnyerni a választásokat azon túl, hogy ne Orbán legyen a miniszterelnök. A választóknak tett ajánlatok az ostobaságok, a tankönyv-ízű ostobaságok és a sárga csekkes közhelyek között szóródtak. Az egyetlen meglepetés Csárdi okozta, a szubszidiaritást emlegette és a döntések, a politika ember és közösség közelivé varázsolását, ami feltűnő antiglobalista elhajlásnak tekinthető egy olyan társaságban, ahol mindenki úgy definiálja a politikát, hogy az a nemzetközi direktívák optimalizálásának és végrehajtásának a művészete.
Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS