Pesti Srácok

A román kormány hatályon kívül helyezte az Emberi Jogok Európai Egyezményét

A román kormány hatályon kívül helyezte az Emberi Jogok Európai Egyezményét

Romániában szerda délben életbe léptek a kijárásra vonatkozó, a koronavírus terjedésének megfékezését célzó szigorítások, amelyek betartását rendőrök, csendőrök és katonák ellenőrzik az utcákon. Közben keleti szomszédunkban a kormány saját hatáskörében függesztette fel az Emberi Jogok Európai Egyezményének hatályát a koronavírus-járvány miatt - számol be a mandiner.hu.

A román kormány saját hatáskörében úgy döntött, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezményének hatályát, így a a szabad mozgás, a magán- és családi élethez való jogot, az otthon sérthetetlenségét, az oktatáshoz való és a gyülekezési jogot, a magántulajdonhoz való jogot, a sztrájkjogot és a gazdasági szabadságot ideiglenesen felfüggeszti a koronavírus-járványra hivatkozva. Ez azonban bár az Egyezmény vonatkozó passzusaival összhangban van, de jelentős kockázatokat jelent többek között a kisebbségben élő romániai magyarság számra is.

KIJÁRÁSI TILALOM

Ezentúl csak azok hagyhatják el lakásukat, akiknek munkahelyi kötelezettségeik, gyógykezelésük, rászoruló hozzátartozójuk ellátása, vagy a legszükségesebb árucikkek beszerzése miatt ez elkerülhetetlen. Minden esetben a munkáltató által kibocsátott igazolást vagy saját felelősségre kiállított nyilatkozatot kell felmutatni a lakás elhagyására magyarázatot kérő rendfenntartóknak. A román hírtelevíziók tudósításai szerint a nagyvárosok utcáin rendőrök igazoltatják a járókelőket és az autósokat, Bukarest belvárosában pedig - egyelőre demonstratív jelleggel - felfegyverzett katonai járőrök is megjelentek az iraki bevetésekben használt terepjárókkal.

PestiSracok facebook image

A kijárási tilalomról szóló katonai rendelet értelmében a hadsereg őrzési, határvédelmi és rendfenntartó feladatok elvégzésében segíti a belügyi alakulatokat. A hatóságok szerdán még nem bírságoltak, de a kijárási rendelet megszegéséért elvileg 100-tól 5000 lejig (7000-1 millió 750 ezer forint) terjedő büntetés szabható ki, súlyosabb esetben pedig a járvány megfékezésének akadályozásáért bűnvádi eljárást is indíthatnak. A karanténrendelkezések megsértéséért vasárnap óta 450, otthoni elkülönítésben lévő embert helyeztek hatósági karanténba, a karanténban lévők közül pedig 8 embert újabb 14 napos vesztegzár alá vontak. Jelenleg több mint százezer embert tartanak megfigyelés alatt otthoni vagy hatósági karanténban.

Romániában szerda délig 13 halálos áldozatot követelt a koronavírus-járvány, külföldön 8 Covid-19 betegségben szenvedő román állampolgár halt meg. A fertőzöttek száma meghaladta a 900-at, közülük 86-ot gyógyultnak nyilvánítottak. A Covid-19-ben szenvedők közül 18-at ápolnak intenzív osztályon, 8 beteg állapota súlyos.

Forrás: mandiner.hu,MTI; Fotó: MTI/EPA/Robert Ghement

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?