Pesti Srácok

A román parlament újra megszavazta a Trianon-törvényt

A román parlament újra megszavazta a Trianon-törvényt

Ismételten, változatlan formában szavazta meg a román szenátus azt a Trianon-törvény néven elhíresült rendeletet, amelynek értelmében június negyedikét – legnagyobb nemzeti tragédiánk napját – állami ünnepnappá nyilvánítanák. Annak ellenére történt a szavazás, hogy a román államfő korábban megfontolásra visszaküldte a tervezetet – számolt be az Origo.

Klaus Iohannis felülvizsgálati kérelmében azt kifogásolta, hogy a több szakértő és civil szervezet által bírált törvénytervezet autentikus és tartalmas közvita nélkül született, ezért a jogalkotási folyamat újrakezdésére, történészek, kutatók, a civil szféra bevonására kérte fel a parlamentet. Az elnök szerint Romániának EU-tagállamként nyitottnak kell lennie a párbeszédre, éretten kell kezelnie a megosztó témákat, és ebben nagyfokú felelősségük van az állami intézményeknek.

A szociáldemokrata többségű román parlament az elnök érveit elutasítva eredeti formájában továbbította végső döntésmeghozatalra a törvénytervezetet hetvenhat igen és ötvenkét nem szavazattal. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) mellett a kisebbségben kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) illetve a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) is ellenezte a Trianon-törvény ismételt elfogadását.

A bukaresti kétkamarás parlament képviselőháza májusban valamennyi román párt és a – nem magyar – kisebbségi frakció támogatásával, illetve az USR tartózkodása közepette, nagy többséggel fogadta el a szociáldemokrata többség törvénykezdeményezését, amely a trianoni szerződés napjává nyilvánítja június 4-ét Romániában. A jogszabály értelmében a kormánynak és a helyi hatóságoknak gondoskodniuk kell arról, hogy június 4-én kitűzzék a köztereken Románia nemzeti lobogóját.

PestiSracok facebook image

A román törvényhozók arra számítottak, hogy az államfő kihirdeti a törvényt a trianoni szerződés századik évfordulója előtt. Iohannis azonban ezt nem tette meg, hanem először az alkotmánybírósághoz fordult arra hivatkozva, hogy a törvény sérti a diszkrimináció tilalmát és a polgárok jogegyenlőségét garantáló előírást, és inkább politikai nyilatkozat, mintsem egy jogokat és kötelezettségeket meghatározó jogszabály. Az alkotmánybíróság júliusban elutasította az óvást, de Iohannis ezt követően sem hirdette ki a törvényt, hanem szeptemberben visszaküldte megfontolásra a parlamentnek. A tervezetet kidolgozó Titus Corlatean szociáldemokrata szenátor szerint a törvény kihirdetésének megtagadása nemzetellenes gesztus volt Iohannis részéről.

A volt román külügyminiszter Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter május 26-i bukaresti látogatásával hozta összefüggésbe azt, hogy Iohannis nem hirdette ki a centenárium előtt a Trianon-napot Romániában ünneppé nyilvánító törvényt. A képviselőházban, amely a megfontolásra visszaküldött Trianon-törvényről a végső döntést hivatott meghozni, a PSD-nek nincs többsége, de volt kormányzati partnerei rendszeresen támogatják kezdeményezéseit.

Forrás: Origo; Fotó: Baranyi Ildikó

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.