trianon-törvény
A román képviselőház megszavazta a Trianon-törvényt
A román képviselőház ügydöntő házként, másodszor is változatlan formában megszavazta az államfő által megfontolásra visszaküldött Trianon-törvényt, amely ünnepnappá nyilvánítja június 4-ét, a trianoni szerződés aláírásának napját.Szakértő: a román Trianon-törvény egy nyílt provokáció
A nemzeti kisebbségek kelet-európai helyzetére nyugaton úgy tekintenek, mint Pandora szelencéjére, félnek kinyitni – nyilatkozta a Vasárnap.hu-nak Illyés Gergely székelyudvarhelyi politológus. A Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa szerint a Trianon-törvénytervezet nyílt provokáció, az államfő általi visszautasítása pedig egy jól kitervelt taktika része.A román parlament újra megszavazta a Trianon-törvényt
Ismételten, változatlan formában szavazta meg a román szenátus azt a Trianon-törvény néven elhíresült rendeletet, amelynek értelmében június negyedikét – legnagyobb nemzeti tragédiánk napját – állami ünnepnappá nyilvánítanák. Annak ellenére történt a szavazás, hogy a román államfő korábban megfontolásra visszaküldte a tervezetet – számolt be az Origo.Román szociáldemokraták: a parlament ismét megszavazza Trianon ünnepének törvényét
Marcel Ciolacu, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerdán kijelentette: pártja arra törekszik, hogy a bukaresti parlament mielőbb ismét megszavazza a június 4-ét Romániában ünneppé nyilvánító Trianon-törvényt, miután egy nappal korábban Klaus Iohannis államfő visszaküldte a jogszabályt megfontolásra a törvényhozói testületnek.Iohannis visszaküldte a román parlamentnek a Trianon-törvényt
Visszaküldte a parlamentnek Klaus Iohannis román elnök azt a törvényt, amely június 4-ét, a trianoni békeszerződés évfordulóját ünnepnappá nyilvánítaná – közölte kedden a román elnöki hivatal.Raffay Ernő a Trianon-törvény kapcsán: A mai román politikai pártok arra nem képesek, hogy két valóban román vezetőt adjanak az országnak (PS-vírusvlog)
Ludovic Orban, Románia jelenlegi miniszterelnöke félig magyar származású és unitárius vallású. Az államelnök, Klaus Iohannis pedig szász és evangélikus. Az elmúlt időszak magyarellenes lépései nagy mértékben következnek abból, hogy az ország két legfőbb vezetője úgy érzi, kompenzálnia kell és románabb akar lenni minden románnál. Az erdélyi magyarokat sújtó lépések betetőzése volt a román törvényhozás által szerdán elfogadott Trianon-törvény. A PS-vírusvlognak nyilatkozó Raffay Ernő történész tételesen, történelmi tényekre hivatkozva vezeti le, hogy miért abszurd és minden valóságalapot nélkülöző ez az új szabályozás.Ajánljuk még