Pesti Srácok

A román ügyészség szerint teljesen rendben van a magyarság megalázása

A román ügyészség szerint teljesen rendben van a magyarság megalázása

Ismét jelesre vizsgázott Bezzegrománia igazságügye: az ügyészség szerint nem történt bűncselekmény, amikor kilenc évvel ezelőtt a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport elé engedély nélkül helyeztek ki egy ma is megtalálható, magyarokat sértő feliratot. A Kolozsvári Bíróság melletti ügyészség álláspontját a Szabadság című erdélyi napilap ismertette csütörtökön internetes oldalán.

A Mátyás-szoborcsoportot 2011 áprilisában avatták fel újra a román és a magyar kormány közös támogatásával végzett restaurálás után. Egy hónappal később a szobor talapzatánál ismeretlen tettesek az éj leple alatt bronztáblát helyeztek el egy Nicolae Iorga román történésztől származó, Mátyás román eredetére utaló idézettel. A tábla elhelyezését Sorin Apostu akkori kolozsvári polgármester történelmi jóvátételnek nevezte.

Amint a Szabadság emlékeztetett rá, a műemléken történt engedély nélküli beavatkozás miatt Kelemen Hunor akkori művelődési miniszter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke és Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) volt alelnöke is feljelentést tett. Amint a napilap közli: az ügyet lezáró, 2020. június 18-án keltezett ügyészségi határozat szerint Sorin Apostu volt polgármester senkit sem bujtott fel építkezési engedély nélküli munkálatok elvégzésére, azaz a tábla elhelyezésére. Az ügyész ugyanakkor azt is megállapította, hogy senki sem végzett építkezési engedély nélküli munkálatokat a Mátyás-szoborcsoport talapzata előtti részen.

Hegedüs Csilla, az RMDSZ szóvivője a Szabadságnak kijelentette: műemlékrombolás történt, mert a restaurálási iratcsomó nem tartalmazta a tábla kihelyezését, és építkezési engedély sincs rá. Hozzátette: ha lehetséges, kérvényezik a nyomozás folytatását.

PestiSracok facebook image

Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke úgy vélte, a romániai igazságszolgáltatást minősíti, hogy a feljelentés után kilenc évvel ejtik az ügyet, mondván, hogy nincs bizonyíték, nincs vádlott. Hozzátette: nem látja értelmét a fellebbezésnek, mert a tábla eltávolításához politikai akarat kell, azt pedig jogi úton nem lehet megszerezni.

A Nicolae Iorga román történésznek tulajdonított idézetet először 1932-ben helyezték el a Mátyás-szoborcsoport talapzatára, szövege:

A feliratot 1940-ben, Észak-Erdély Magyarországhoz való visszacsatolása után eltávolították, de Gheorghe Funar, Kolozsvár szélsőségesen nacionalista polgármestere 1992-ben ismét feltetette. A 2011-es restaurálás során a talapzatra a Fadrusz János által tervezett eredeti Mathias Rex felirat került.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Vadim Ghirda

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.