Pesti Srácok

A romániai elnökválasztás eredményének érvénytelenítését kéri az alkotmánybíróságtól Simion

A romániai elnökválasztás eredményének érvénytelenítését kéri az alkotmánybíróságtól Simion

A román elnökválasztás második fordulójában vereséget szenvedett George Simion kedden Facebook-közvetítésben értesítette több mint ötmillió támogatóját, hogy óvást emel a voksolás hivatalos eredménye ellen az alkotmánybíróságnál, azt pedig, hogy hétfő hajnalban elismerte Nicusor Dan független jelölt győzelmét és gratulált ellenfelének, azzal magyarázta, hogy el akarta kerülni a vérontást.

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke szerint a moldovai szavazóköröknél százmillió eurós költségvetésből pénzelt választói turizmus és szavazatvásárlás torzította el a választói akaratot, amelynek befolyásolásába szerinte a francia kormány is beavatkozott. Az államelnökjelölt szerint az ellenfele mögött felsorakozott régi rendszer román influenszereket vásárolt meg, a választók befolyásolása érdekében.

Simion szerint a választási eredmény érvényesítése előtt Pavel Durovot, a Telegram online közösségi szolgáltató társalapítóját is meg kellene hallgatni, aki azt állította, hogy a francia kormány felkérte őt a Simiont támogató hangok elhallgattatására.

Simion hozzátette: nem sok reményt lát arra, hogy az alkotmánybíróság jelenlegi összetételében helyt ad óvásának, pedig szerinte a testület nem hagyhatja figyelmen kívül saját joggyakorlatát, tehát ugyanúgy el kell rendelnie a választások érvénytelenítését, ahogyan tette ezt tavaly december 6-án, amikor – szerinte jogtalanul – megakadályozta, hogy Calin Georgescu megválasztott elnök átvegye az ország vezetését.

PestiSracok facebook image

Bár üzenetében megemlítette, hogy elnökjelöltként csak neki van joga óvást emelni a választások eredménye ellen, Simion arra biztatta támogatóit, hogy maguk küldjenek írásos beadványokat az alkotmánybírósághoz ennek a bohózatnak a megállítására, megígérve, hogy közzéteszi a benyújtandó panasz mintáját.

Simion értesítette támogatóit, hogy a megismételt elnökválasztás jelöltjei közül kizárt, fasiszta propaganda és illegális kampányfinanszírozás gyanújával bűnvádi eljárás alá vont Calin Georgescu ellen megfogalmazott vádak és hatósági felügyelet sürgős eltörlését is kéri az igazságszolgáltatástól.

Az AUR elnöke bejelentette, hogy pártjának törvényhozói nem fogják a kormányalakítási egyeztetéseken, miniszteri meghallgatásokon jelenlétükkel igazolni annak a bábelnöknek a legitimitását, akit szerinte a régi rendszer és a francia kormány akar a román nép nyakára ültetni. Ugyanakkor arra figyelmeztette híveit, hogy csak saját csatornáikon fog kommunikálni velük, mert szerinte a sajtó nagy része megbízhatatlan, a választási kampányban bebizonyosodott, hogy a médiumok többségét és az "úgynevezett újságírókat" a kormány megvásárolta, és az úgynevezett független jelölt mögé sorakoztatta fel.

– mondta a választásokon alulmaradt elnökjelölt. Simion szerint közvetlen támogatóit fenyegetések értek, és vagyonukért, testi épségükért aggódnak.

– fogadkozott az AUR elnöke. George Simion arra biztatta támogatóit, ne adják fel a harcot, működjenek együtt azokkal a nemzetközi szervezetekkel, amelyek hűségesek maradtak a demokráciához, de semmi esetre sem azokkal, akik részt vettek az államcsínyben, és árulóknak bizonyultak.

– zárta felhívását George Simion.

A központi választási bizottság kedden közzétett hivatalos végeredménye szerint Nicusor Dan 6 168 642 szavazattal nyert az elnökválasztás második fordulójában, csaknem 830 ezer szavazattal megelőzve az 5 339 053 voksot szerző George Simiont. Az alkotmánybíróság várhatóan csütörtökön dönt arról, hogy érvényesíti-e a voksolás eredményét.

Forrás: MTI. Fotó: MTI/EPA/Robert Ghement

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.