A Sátán taktikát váltott?
Egész konkrétan igen. És ha a cím alapján valaki azt hinné, hogy ez valamilyen metafora, átvitt értelmű megfogalmazás vagy valami ilyesmi lesz: nem. Konkrétan a Sátán „munkáját” követjük nyomon az alábbiakban...
A Föld két mágneses pólussal rendelkezik: az északival és a délivel. Két fix ponttal a földgolyó (ellipszis, tányér, kinek mi) két ellentétes végén. Ezekre mutatnak az iránytűk, és ezek befolyásolnak még egy csomó mindent, például hogy melyik féltekén milyen irányú spirálban folyik le a víz a mosdó lefolyóján... Mindezt megkérdőjelezhetetlen, örökkévaló adottságnak vesszük. Pedig egyáltalán nincs így.
A mágneses pólusok nemhogy nem esnek pontosan egybe az északi és déli sarkkal, hanem folyamatosan mozognak is a környezetükben. Sőt, nem is csak a sarkok környékén! Kutatók megállapították, hogy a Föld története során már többször helyet is cserélt a két mágneses pólus. 83 millió év alatt eddig 183-szor, átlagosan 450 ezer évente, a legutolsó, az úgynevezett Brunhes–Matuyama-fordulat 780 ezer évvel ezelőtt zajlott. Hogy mennyi idő alatt zajlott egy-egy ilyen fordulat, abban megosztottak a tudósok: vannak, akik szerint akár egyetlen emberöltő alatt is végbemehetett, míg a másik véglet szerint 22 ezer évig is eltarthatnak. Az biztos, hogy nem egyik pillanatról a másikra történik.
A Földön nemcsak a mágneses észak és dél helyzetét, de a „jó” és a „rossz” politikai manifesztációját is sokáig egyértelmű és megváltoztathatatlan adottságnak véltük. A Szovjetunió és a kelet volt a „rossz”, az USA és a nyugat a „jó”. Persze, soha semmi sem fekete-fehér, illetve a fehér mezőben is előfordul egy-egy koszfolt, a feketében pedig a tisztaság egy-egy fehér szigete. Jin-jang. Így a két országban is mindig felbukkantak az alaptermészetükkel ellentétes anomáliák: Amerikában a bűnözés, a kábszerek, stb., a Szovjetunióban mondjuk, Szolzsenyicin vagy az orvostudomány. De összességében az USA nemcsak magasztosabb, nemesebb elvekre, emberi értékekre, de már az alapító okiratokban is deklaráltan Istentől való útmutatásokra épült. A Szovjetunió pedig a gonosz birodalma volt. Mindkettő igyekezett minél nagyobb befolyásra szert tenni, minél több szövetségest maga mellé állítani a világban. Kettejük harcában mintha a jó és a rossz, Isten és a Sátán, illetve a mögöttük álló mennyei és pokoli seregek manifesztálódtak volna.
Merthogy a Sátán nem titkolt célja a nyomor és a pusztulás, a Föld és az emberiség számára. Szemben az Isten által adott és táplált élettel. Létezik egy, a szemünk által közvetlenül láthatónál magasabb szintű, szellemi valóság. Nincs jelentősége, hogy az ezt látni nem akaró, akár magukat Isten helyébe képzelő, materialista tudósok és gondolkodók, akár jószándékú, a szellem kényelmén túllépni nem tudó/akaró hétköznapi ateisták, akár egyéb szekuláris valláspótlékok, a „szent tudomány” stb. hívei mit gondolnak Istenről, hogyan tagadják az ő létezését. Istent – és a valóságot – ez nem befolyásolja. Attól, hogy egy vak ember nem látja a Balatont, ezért tagadja létezését, attól az még ott van. Vagy attól, hogy nem látjuk a saját szemünkkel a görbületet, sőt, megáll rajta a labda, attól még nem hisszük azt, hogy lapos a Föld... (elnézést azoktól, akik tudják magukról, hogy ezért elnézést kell tőlük kérnem).
Szóval a tőlünk független, fizikai érzékszerveinkkel nem felfogható, szellemi valóság nagyon is itt van körülöttünk, és nagyon egyértelműen feszül benne egymásnak jó és rossz, Isten és a Sátán. A Sátán a XX. század elején megtalálta a számára tökéletesnek vélt eszközt az emberiség elpusztítására: a marxizmust, avagy a kommunizmust. És ennek az ordas, sátáni eszmének a jegyében létrejöttek államok, hadseregek, hatalomra kerültek vezetők. Akik aztán a sátáni eszme jegyében igyekeztek az egész világot felforgatni. Ha belegondolunk, ez majdnem sikerült is: a hetvenes–nyolcvanas években Nyugat-Európát, Észak-Amerikát, Ausztráliát és néhány távol-keleti országot (Japán, Dél-Korea) leszámítva a világ döntő részében a kommunizmust (vagy annak valamilyen lokalizált, testreszabott formáját) zászlajukra tűző, különböző úgynevezett „népi demokratikus” rezsimek jöttek létre, Afrikától a Közel-Keleten át Latin-Amerika jelentős részéig. De ezzel szemben ott állt az élni akaró, szabad világ, demokráciával és szabad versenyes kapitalizmussal, és az Egyesült Államok katonai erejével.
Sajátos helyzetben volt Nyugat-Európa, ahol számos országban a szociáldemokrácia volt a vezérlő elv. Ez elvi síkon tekinthető a kommunizmus mérsékeltebb, emberközelibb, élhetőbb formájának is, de gyakorlatban sokkal inkább a kapitalizmus keretei között, de magasabb szintű társadalmi szolidaritással működő társadalmi berendezkedést jelentett. Egyfajta baloldali kis „pöttyöt” a jobboldali mezőben. Jang a jinben. De ez a baloldaliság csak ilyen formában életképes. A használható baloldali gondolatokat mindig jobboldali kormányok valósították meg; a társadalmi szolidaritást, a szélesebb társadalmi jólétet mindig ők emelték be a programjaikba. Mert amúgy a „bal” alapvetően a rossz irány. Az elágazásnál az ördög útja. Balsors, balítélet, balszerencse – ezek mind negatívumot jelentenek. (Tegyük még hozzá a balfaszt is, csak hogy Karácsony Gergely is eszünkbe jusson.)
Bár itt egy érdekes filozófiai kérdésbe ütközünk: Hogy lehet, hogy míg a távol-keleti univerzalista gondolkodásban a jin és jang között nincs minőségi különbség, egyfajta egyensúly áll fenn közöttük, aminek része, hogy mindegyikben van egy kicsi a másikból... addig a monoteista világképek (és az európai zsidó–hellén–keresztény kultúrkör mellett a Közel-Kelet, az iszlám is idetartozik) egyértelműen határozza meg a jót és a gonoszt. De ezt a filozófiai kérdést majd egy másik alkalommal fejtegetjük bővebben.
Most vissza a politikai kérdéshez: a Sátán a kommunizmus segítségével, a „világ proletárjai, egyesüljetek” zászlaja alatt akarta elpusztítani a világot. De Isten ezt nem engedte. És Ronald Reagant adta az emberiségnek. A Sátán erős – de ha szemtől szembe kerül vele, Isten erejével szemben végtelenül gyenge. És ha Isten kiválasztottja is erős, akkor a Sátán vele sem tud megbirkózni. Ezért ott és akkor visszavonulót fújt. Elengedte a „projektet”. Így kerülhetett a szovjet pártfőtitkári pozícióba Mihail Gorbacsov is, aki – elődjeivel ellentétben – már nem a Sátánt szolgálta. De a Sátán csak ideiglenesen fújt visszavonulót; tudjuk róla, hogy mindig újra és újra próbálkozik. És mivel a gonoszsága mellett ravasz is, valóban taktikát váltott. Nem kívülről, katonai erővel akarja legyőzni a nyugatot, elpusztítani az életet. Hanem belülről. Megtörni a hitet, megakadályozni az emberi élet megújulását, felszámolni a természetes emberi közösségeket és ezek védelmét. Ateizmus, abortusz, globalizmus, migráció. És nézzük meg az elmúlt 30 évet: eddig sikerült is neki.
A nyugati világból eltűnt a hit, illetve az Istenben való hitet felváltották a különböző valláspótlékok: a féktelen fogyasztás, a hedonizmus, a szivárványkultusz, a multikulturalizmus... és a neomarxizmus. Hopp, ugyanaz az eszme, csak kicsit átcsomagolva. Ezt az eszmét ma nyugat-európai politikusok tömkelege képviseli. Persze a legtöbben nem nyíltan; mondom, a Sátán ravasz, és a követői is azok. De ők már olyannyira megágyaztak a gondolatnak, hogy ma már simán lehet valaki deklaráltan marxista, nemcsak a nyugati egyetemeken, hanem az ottani politikában is. Már nem McCarthy várja, hanem tapsvihar. Az egyetemek megszállása után mára a nyugati kultúrát, tömegkommunikációt, gazdaságot és politikát is birtokába vette a neomarxizmus – azaz a Sátán.
De Isten nemcsak erősebb – de ravaszabb is. És most ott gyűjt seregeket, ahol korábban a Sátán próbálkozott: Közép-és Kelet-Európában. És ami még ennél is meredekebb: Oroszországban. Márciusban megjelent egy írásom itt a PS-en, „Az oroszok lennének a jófiúk?” címmel. Az a furcsa helyzet állt elő – és március óta csak erősödött –, hogy az oroszok, ha nem is lettek jó fiúk, de a történelem jó oldalán találták magukat. Isten őket is képes használni a Sátán ellen. Az orosz–ukrán háború ugyanis a nyugati globalista–neomarxista, woke politikusok bukását hozza el. Ezzel persze még nem vagyunk kint a vízből; a Sátán nem adja fel ilyen könnyen. Mert nem mindegy, ki jön utánuk. Ilyen helyzetekben, a széleskörű társadalmi elégedetlenséget meglovagolva szoktak ugyanis megerősödni a politikai szélsőségek. Ami háborúkhoz, káoszhoz, anarchiához vezet. Amiből az embereknek egy idő után elegük lesz, mert békét, nyugalmat akarnak. Akár azon az áron is, ha a Sátán is hozza el azt – akár ismét a globalistákon és a világkormányon keresztül. Szóval lesz itt még harc – fizikai és szellemi síkon egyaránt. Szerencsére újra elkezdtek erősödni nyugaton is azok, akik nem a „woke-kultuszt” követik, hanem valóban ébren vannak és látják a valóságot. És ahogy ezek az amerikai és nyugat-európai politikusok kellő mértékben összefognak kelet-európai társaikkal, úgy tudják majd legyőzni itt, a fizikai síkon a neomarxizmust. Isten pedig szellemi síkon győzedelmeskedik sokadszorra a Sátán fölött.
Aztán hogy ebben az egészben Kína hol helyezkedik el, őszintén mondom: fingom nincs. Kína egy hatalmas talány. Egyszerre kommunista és kapitalista. Jin és jang. Létezik valós társadalmi szolidaritás, de végtelen gátlástalanság is. Konfuciusz és Mao Ce-tung öröksége egyaránt erős. De ez az ő problémájuk. Valószínűleg, ahogy a világ más részein összecsapnak a mennyei és a sátáni erők, úgy fognak Kínában is felszínre törni a társadalmi feszültségek, és próbálnak majd ezekre ott is választ adni; ki konfuciánus, ki maoista módon. Ha nyugaton sor kerül a biblikus végső összecsapásra, abból Kína sem marad ki, ott is kitör egyfajta polgárháború.
De a legjobb lenne, ha ezek egyikére sem kerülne sor. És ha a nyugati neomarxisták és a kínai maoisták nem tudják egyesíteni erejüket, ha mindkét helyen a jók győznek, akkor megmenekültünk. De ez Isten és Krisztus nélkül nem fog menni. További távolodás helyett vissza kell találnunk hozzájuk.
Vezető kép: MTI/EPA/Sedat Suna
