A székely autonómiával, mondjátok, mi lesz?
A Székely Nemzeti Tanács 2016-os határozata alapján október utolsó vasárnapja Székelyföld autonómiájának napja. Azóta ezen a napon őrtüzek gyúlnak Székelyföld szerte, ezáltal is megerősítve a régió lakosságának jogos autonómiaigényét. Idén sem volt ez másként, idén is felolvasták az immár szokásos kiáltványt, amelyben az SZNT elnöke kifejtette: a területi autonómia a biztonság, a béke és a jólét záloga lehet(ne) Székelyföldön. Aztán… Aztán hazamentek a legények. Hogy az említett aktus, mármint az őrtüzek körüli felemelő együttlét után közelebb kerültünk-e az autonómiához vagy sem, azt ki-ki maga eldöntheti. Az a helyzet, hogy harminckét évvel a romániai rendszerváltás, valamint tizenkilenc esztendővel a Székely Nemzeti Tanács megalakulása után egy tapodtat sem vagyunk közelebb az autonómiához, mint előtte. Elismerem: korábban, úgy a rendszerváltás utáni első években, még élénken élt a remény, a hit az emberekben, hogy lehet valami belőle… Mármint az autonómiából. Aztán, ahogyan telt-múlt az idő, ahogyan megtapasztaltuk a román hatalom mereven és ellenségesen elutasító hozzáállását, párhuzamosan a magunk tehetetlenségével, lassan – s úgy fest, visszafordíthatatlanul – csökkent a hit, a lelkesedés… Márpedig hit és lelkesedés nélkül nem megy, nem megy semmi. Mennél inkább múlik az idő, annál kedvezőtlenebb a csillagállás az autonómiaküzdelem egén, annál reménytelenebb a helyzet. Ha anno még komoly tömegeket mozgattak meg az autonomista rendezvények – lásd a 2006. március 15-ei székelyudvarhelyi nagygyűlés, az első székely szabadság napi marosvásárhelyi menetelések –, mára lassan oda a lendület… A nemzeti ünnepeink alkalmából elhangzó beszédekben még szó esik az autonómiáról, de a ritkább ünnepnapokat követik a számosabb hétköznapok, amikor már alig esik szó róla. Mintha teljesen lemondtunk volna az önrendelkezésről. Pedig nem kellene. „Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják. De miről a nemzet, félve a szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz, s mindig kétséges” – vélekedett egykor a haza bölcse. Tudtommal semmi sem történt azóta, ami állításának érvényességét cáfolta volna.
