Pesti Srácok

A szociáldemokrácia hanyatlásának okairól beszélgettek Galló Béla – Mi lett veled szociáldemokrácia? című kötete kapcsán rendezett könyvbemutatón

A szociáldemokrácia hanyatlásának okairól beszélgettek Galló Béla – Mi lett veled szociáldemokrácia? című kötete kapcsán rendezett könyvbemutatón

Galló Béla politológus, a XXI. Század Intézet tudományos főmunkatársa a Mi lett veled szociáldemokrácia? című könyvének megjelenése kapcsán szervezett könyvbemutatót az intézet. A laudációt Békés Márton tartotta, aki kiemelte, hogy az utóbbi években a globalizáció következtében alakult ki a társadalmakat leginkább megosztó törésvonal, ebből adódóan pedig a konfliktus is azok között feszül, akik belső, hazai megoldásokban gondolkodnak és akik külső, mintakövető módon teszik ezt. A rendezvény kerekasztal-beszélgetése során Baczoni Dorottya moderálása mellett Schmidt Mária és Mikecz Dániel vitatták meg a könyv legfontosabb megállapításait a kötet szerzőjével, Galló Bélával.

A meghívott vendégek egyetértettek abban, hogy a szociáldemokraták fokozatosan elvesztették identitásukat és feloldódtak a neoliberalizmus olvasztótégelyében. Ezen folyamatnak tulajdonították azt a jelenséget is, hogy világszerte a munkásosztály egyre inkább jobboldali pártokra szavaz a választások során.

A szuverenista–globalista törésvonal

Békés Márton történész, a XXI. Század Intézet igazgatója laudációjában úgy vélekedett, hogy a szuverenista és globalista erők közötti törésvonal egy sor kérdésben – például a nemzetállamok, a bevándorlás, vagy a szociális kérdések terén is – egyre élesebbé válik. Hangsúlyozta, hogy a 2010 után megváltozott légkörre és minderre a kölcsönös összefüggésben lévő kérdéshalmazra a Fidesz reagált legkreatívabban, ám egy sor olyan nemzetközi esemény ment végbe – például a Brexit, Donald Trump megválasztása, vagy a lengyel és olasz belpolitikai események –, amelyek a globalizáció krízisére kívántak választ adni. Galló Béla könyve alapján a „három nagy skizma” jelentőséget is kiemelte, vagyis a szociáldemokrácia szakítását a forradalmi baloldallal, majd a marxizmussal, és végül az ideológia behódolását a neoliberalizmusnak. Miután a ’90-es évek elejétől a szociáldemokrácia a neoliberalizmus zsákutcájába jutott, ez az irányzat emberképének megváltozását is magával vonta, ezáltal pedig a társadalom többségét sem képviselték többé. Így kerültek szembe egymással a nemzetállami érdekeket képviselő szuverenista baloldaliak a progresszív, multikulturális globalistákkal szemben. Békés Márton szerint ennek tulajdonítható, hogy a konzervatív ideológiájú Fidesz társadalompolitikai intézkedései nyomán – például a munkaalapú társadalom, a család- és szociális érdekvédelem terén – nemzeti alapon képes integrálni a hagyományosan szociáldemokrata identitású szavazókat is.

PestiSracok facebook image

A szuverenista bal-és jobboldal szövetsége

Schmidt Mária Széchenyi-díjas történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója a kerekasztal-beszélgetés kezdetén elismerte a szociáldemokrata mozgalom sikerét, és hangsúlyozta, hogy méltatlanul kevés szó esik arról, hogy a mai jóléti társadalmak kialakulásában milyen jelentős szerepet játszottak a szociáldemokraták. Mégis napjainkban azt láthatjuk, hogy az önfeladás következtében egyenesen a megszűnés állapotában van a szociáldemokrácia, amire kellően rávilágít, hogy a munkások mindenhol átpártolnak a jobboldalhoz – hangsúlyozta a történész.

Galló Béla, a kötet szerzője, a XXI. Század Intézet tudományos főmunkatársa arról beszélt, hogy az is nehézséget jelent manapság, hogy a nem-bolsevista és globalista elkötelezettségű baloldaliakat rendre „áruló” címkével látják el. Rávilágított arra is, hogy miután a neoliberalizmus progresszivitása mindent leural, ezért a szuverenista baloldal képviselőinek a konzervativizmus – a globalizmusnak szintén ellenálló – ágaival kell egymásra találnia.

– hangsúlyozta a szakember.

Mikecz Dániel politológus, az MTA TK Politikatudományi Intézetének tudományos munkatársa szerint két évtizeddel ezelőtt még létezett az a globalizációkritikus baloldal – főképp az alternatív zöld mozgalmakat sorolta ide –, amely a neoliberalizmust kritizálta. Közép- és Kelet-Európa helyzete kapcsán pedig úgy vélekedett, hogy térségünk nem fért bele a globális észak–dél kizsákmányolási narratívába, ezért nálunk a globalizációkritika főképp jobboldali köntösben öltött testet.

A Fidesz szociáldemokrata szellemisége

A könyv szerzőjének meglátása szerint Bill Clinton, Gerhard Schröder és Tony Blair hivatali ideje alatt a szociáldemokrácia lépésről lépésre beleolvadt a neoliberalizmusba, aminek pedig egy olyan arcvesztés és önfeladás lett a következménye, amit a mai napig nem tudott kiheverni az irányzat. A Terror Háza Múzeum főigazgatója egyetértett, hogy a három politikus együtt próbálta ezt a „harmadik utas” gazdasági fordulatot levezényelni, amit azonban az amerikanizáció sikerének tulajdonított. Európa kulturális mezőjét megölte az amerikai soft-politika, ezáltal pedig a szociáldemokraták a bázisukat is elveszítették ezen a területen. Az MTA TK Politikatudományi Intézetének tudományos munkatársa úgy vélekedett, hogy a kultúra mentén tudott neoliberálissá válni a baloldal, és az identitáspolitika posztmateriális értékei mentén keresztül jelent meg a neoliberalizmus. Galló Béla azt fűzte hozzá a gondolathoz, hogy az amerikai baloldal, vagyis a Bill Clinton alatti Demokrata Párt tette lehetővé a „kaszinókapitalizmus” térnyerését, majd a szintén demokrata Barack Obama a 2008-as gazdasági válság terheit kizárólag a munkavállalókra és kisvállalkozókra terhelte, míg a bankokat kárpótolta és kimentette. Schmidt Mária szerint Magyarország volt a kivétel ezen helyzetben, hiszen Orbán Viktor például a különadókkal a bankokat és multinacionális cégeket is bevonta a közös teherviselésbe, és nem a társadalom tagjaival akarta megfizettetni ennek árát.

– emelte ki. Galló Béla egyetértett azzal, hogy Orbán Viktortól ezen intézkedések valódi szociáldemokrata szellemiséget tükröztek, amihez még hozzáfűzte, hogy ez ugyanúgy igaz a családpolitika megerősítésére is. A tradicionálisabb értékek fontossága kapcsán Mikecz Dániel is egyetértett, hogy a magyar munkásság nem véletlenül szimpatizált a 2010-es években a Jobbikkal a baloldali pártok helyett. Schmidt Mária erre úgy reagált, hogy az amerikanizált témákkal operáló ellenzéki szivárványkoalíció magára hagyta a munkásosztályt, míg a Fidesz képviselni kívánta ezen réteg érdekeit is, ez pedig a választási eredményekben is megmutatkozott.

Vezető kép: Facebook

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.