Azért próbálkozik most – tegyük hozzá: szerencsétlenül – a sál és sapka hasonlóságára hivatkozva hárítani a Szikra Mozgalom, miszerint tévedésből vették őrizetbe aktivistájukat, Dobos Krisztinát, mivel a támadások során egy rendkívül szervezett taktikával igyekeztek kicselezni a nyomozóhatóságokat. Konkrétan a támadások között ruhát cseréltek – tudta meg a PestiSrácok.hu. Információink szerint tucatnyi kiváló minőségű kamerafelvétel áll rendelkezésre, amelyeket össze kellett vetni, kielemezni, és pont a ruhacserék miatt testalkat, mozgás és más ismertetőjelek alapján azonosítani, hogy pontosan melyik gyanúsított melyik támadásokban vett részt. Az alibikísérlet pedig, miszerint Dobos Krisztina azért sem lehet az egyik viperás, mert több támadás idején a vőlegényével vidéken volt, azért különös, mivel úgy tudjuk, ő szintén képbe került a nyomozás során. A hétvégi brutális támadásokat végrehajtó 15 vagy 16 fős csoport 11 tagja külföldi, összesen 3 vagy 4 magyar vett részt tevőlegesen az akciókban – tudta meg lapunk.
Ahogy arról már beszámoltunk, hősként emlegetik a magyar rendőröket Németországban, miután egy nappal a budapesti támadások után már sikerült elfogni négy vélt elkövetőt, akik közül többen a hírhedt Hammerbande tagjai és évek óta tartják rettegésben a németeket.
Hírhedt német antifa terrorista csoport és magyar antifák vertek
A nyomozás eddigi adatai szerint – erről hétfőn számoltak be a BRFK-n – négy olyan támadás történt, amelyben csoportosan vertek össze viperákkal, boxerekkel, kalapácsokkal és ólommal bélelt kesztyűkkel ruházatuk alapján kiszúrt embereket. Heten szenvedtek sérüléseket, közülük hárman súlyos, nyolc napon túl gyógyuló töréseket.
Egyébként a német Hammerbandéra pontosan ez a támadási módszer jellemző: csoportos támadás, hátulról, kalapácsokkal, viperákkal, valamint az áldozat paprika spray-vel vagy gázspray-vel való ártalmatlanítása, a nyomok klórral való eltüntetése. Azok a támadások – a német sajtó szerint legkevesebb 18 – szintén alkalmanként fél percig, ha tartottak, majd a támadók elfutottak. Ez a fajta “hit and run” támadás a kurd terroristákra jellemző és általuk tanított taktika. A Szent Korona Rádió korábban több fotóval bizonyítva mutatta be, hogy német antifákat kurdok képeztek ki. Itt érdemes megjegyezni, hogy a csillagos sárga kurd zászló a magyar antifák közül is többnél megjelenik, és a kitörésnapi tüntetésen is a Várban lengették.
A BRFK-n alakult 25 fős nyomozócsoport, amely a hétvégén 40 főre is kiegészült, hajtóvadászatot indított a példátlanul brutális támadássorozat elkövetői után. A hétfői sajtótájékoztatón azt mondták, négyet elfogtak, akik közül három külföldi – két német, egy olasz –, egy pedig magyar. A magyar nőről azt mondták, az addigi bizonyítékok alapján két támadásban, a Fővám téri, tehát a lengyel turisták elleni és a gazdagréti támadásban vett részt tevőlegesen. Ez utóbbiról kering egy kültéri kamerafelvétel is a neten – ez alapján próbálkozhattak be Jámborék azzal, hogy csak tévedésből vették őrizetbe aktivistájukat, Dobos Krisztinát, mert olyan sálat és kabátot viselt, mint ami a videofelvételen az egyik támadón látható, csakhogy ő akkor éppen máshol volt.
Szervezett, profi akció – Két verés között ruhát cseréltek egymással a támadók, akik más összetételben csaptak le egy-egy áldozatra
A PestiSrácok.hu megtudta, szó sincs semmilyen rendőri tévedésről – ellenkezőleg: a zsaruk vérprofi elemző munkával, és nem egy, hanem tucatnyi kamerafelvétel alapján azonosítottak be több elkövetőt is. A csoport pedig annyira szervezett volt, hogy több módszert is alkalmaztak a hatóságok félrevezetésére. A támadások között például átöltöztek, egymással ruhát cseréltek, így ha egy támadó több helyszínen is részt vesz a bántalmazásban, de a csoport másik tagjának a kabátjában, sapkájában, sokkal nehezebb tisztázni, ki, mikor hol volt. Éppen ezért a beazonosításhoz ilyen esetekben a gyakorlott nyomozók nemcsak a ruházat, hanem magasság, testalkat, mozgás alapján vetik össze a térfigyelő kamerák felvételeit, és állítják össze, konkrétan ki mivel gyanúsítható.
Úgy tudjuk, az egyértelműen bizonyítható volt már az őrizetbevételkor is, hogy Dobos Krisztina részt vett a támadásokban. Azt a későbbi elemzőmunka tudja tisztázni és esetleg pontosítani, hogy melyik támadásoknál volt ott valóban ő, és mikor viselte más az ő kabátját, vagy mikor vert ő másnak a ruhájában. A módszer egyébként nem egyedi: az antifa támadások gyakori eleme az egymással való ruhacsere.
A Szikra most azzal is védekezik, hogy Dobos Krisztina nem lehetett a támadó, mert három támadás idején is a vőlegényével volt. Úgy tudjuk, hogy a vőlegény szerepét is vizsgálja a rendőrség a támadásokban.

Jámbor András mellett fehér sapkában egyik fő aktivistája, Dobos Krisztina látható
E. András egyébként a Facebook-profilja alapján Ausztriában, egész pontosan Tirolban dolgozik. Ennek abból a szempontból is lehet jelentősége, hogy mint azt a PestiSrácok.hu részletesen bemutatta tényfeltáró cikkében, a szombati budapesti antifa tüntetésnek több előzetes rendezvénye volt, amelyeken tervezték, szervezték “a nácik Budapestről való kitakarítását”, ahogyan egyes Facebook-kommentárok szóltak. Ezek közül legalább három előzetes találkozó Ausztriában volt: december 11-én Bécsben, december 12-én Innsbruckban, december 27-én pedig Linzben. További két magyarországi egyeztető előrendezvény is volt: január 25-én Budapesten a Gólyában, január 28-án pedig Veszprémben, a Terem nevű anarchista klubban. Közös ezekben a fórumokban, hogy azokon dokumentáltan nemzetközi, európai antifasiszta szervezetek képviseltették magukat. A szervezést pedig a hírhedt osztrák Platform der Radikale Linke fogta össze.
Summa summarum: a hétvégi antifa fellépést, amely 7 ember agyba-főbe verésével végződött (a tüntetéssel összefüggésben vagy attól részben függetlenül), külföldről, irányítottan szervezték és alaposan megtervezték. Mindezek alapján joggal merül fel annak a lehetősége, hogy a magyar belpolitikába történő külföldi befolyásolás része az antifa magyarországi térnyerésének segítése, erősítse.
Tizenegy külföldi, három vagy négy magyar – A zsaruk hamarosan mindenkit beazonosíthatnak
Lapunk megtudta, hogy a 15 vagy 16 fős viperás támadó csoportból 11-en külföldi állampolgárok, akiknek egy belvárosi lakást béreltek az akciók idejére – hogy pontosan kik, az is a nyomozás tárgya. A német, osztrák és olasz veszélyes antifákhoz – akik közül többen a múltban számtalan hasonló támadást valósítottak meg külföldön – Budapesten három vagy négy magyar csatlakozott. Ezek egyike a Szikra Mozgalom aktivistája, Jámbor András kampánycsapatának tagja, Dobos Krisztina. Dobos Krisztina egyébként lelkesen osztogatta az antifa tüntetésre szóló felhívásokat.
További bizonyíték az antifa tüntetés és a viperás támadások közötti kapcsolatra, hogy a Hammerbande őrizetbe vett tagja, Tobias Eidelhoff is ott volt a tüntetésen. Ezt a Magyar Jelen szúrta ki.
Megkerestük újra T. Zoltánt, azt a trafikos fiút, akinek a brutális megverését kamerák is rögzítették, és amely felvételek kikerültek a világhálóra is. Zoltán korábban már nyilatkozott a PestiSrácok.hu-nak. Azt mondta, munkába tartott Gazdagréten, előtte még bement a postára. Egy magyar nő szólította meg és azt kérdezte tőle, hogy a Kitörés-túrára jött-e. Ő mondta, hogy nem, mert dolgozni megy, de lesznek a túrán ismerősei. Amikor kijött a postáról és elindult a munkahelye irányába, akkor ugrottak rá hátulról és kezdték ütlegelni.
Megkérdeztük a fiatalembert, Dobos Krisztinát felismeri-e, hogy ott volt a támadói között és esetleg lehetséges-e, hogy a postánál is ő szólította le, hiszen az a nő is magyar volt. Zoltán azt mondta, a támadás nagyon rövid ideig tartott – támadói, amivel tudták, eltakarták magukat, az arcukat nem is igazán lehetett látni –, de lehetségesnek tartja. Az, aki a végén még le is fújta őt gázspay-vel, alkatra, korra hasonló. Egyébként az információ szerint a rendőrök az elfogott magyar nőt gyanúsítják az ő megverésében való részvétellel.
Az a nő viszont, aki a postánál leszólította, sokkal fiatalabb volt – állítja. Azt a nőt 2–3 méterről látta és szemtől szemben beszéltek is egymással. Azt gondolja, biztosan felismerné.
Bubu
2023-02-16 at 22:08
Most különössen kiváncsi vagyok, hogyan kezeli ezt a hazánk törvényhozása. El lessz itt valaki is elítélve?
Q
2023-02-16 at 21:50
Miki2023-02-16 at 20:37
https://szentkoronaradio.com/blog/2023/02/14/az-erfurti-antifa-tamadokat-fogta-el-az-itthoni-rendorseg-a-magyarorszagi-terrorcselekmenyek-kapcsan/
Ezek szerint úgy látszik, hogy a magyar rendőrök az egyik legkeresettebb német antifa-vezért kapcsolták le, akit a német rendőrök 3 éve “kerestek”:
https://www-einprozent-de.translate.goog/blog/recherche/haftbefehl-orban-jagt-die-hammerbande/3065?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu&_x_tr_pto=wapp
DörrögZuldán
2023-02-16 at 21:02
A 444-en a TASZ már enyhébb minősítést feltételezve relativizálja a cselekményeket.
Bagaméri
2023-02-16 at 20:49
Nem is értem, a Fidesz vagy a Mi Hazánk miért nem tüntet transzparensekkel, néhányszáz emberrel a német követség elött magyarázatot követelve a történtekre? Ha már ideküldték a patkányaikat,nehogymár továbbra is csak kényelmesen meresztgessék a valagukat Budapesten!
Miki
2023-02-16 at 20:37
A magyar szolgálatok totális csődje,én fideszpárti vagyok,ami szar,azonban az szar.Ennyi.
Sanyáta
2023-02-16 at 19:20
Ezeket a szemeteket úgy elkéne verni,hogy beszarjanak kìnukban.Elnézést a nyelvezetért.Ezek sunyi geci emberek!Örökre bekéne öket zárni.!!!!Nem is tudom mit lehet ezekkel kezdeni.
2 ÉNAKI
2023-02-16 at 18:21
A ruhacserével a félrevezetés egyik módcszerét mutatták be. Veletlenül sem dedós módszer,a legaljasabb sunyi szándék húzódik mögötte.A kiszemelt leszólítsa,arra való ūgyelés,hogy kiszemelt férfi áldozatot egy női Antifa szólítson le.Titkosszolgálatunk hol volt? Előre tudni kellett volna mi készül,vagy ennyire profik hogy a támadásnál lehet őket elkapni,vagy azt követöen. Ezt nem lehet megmagyarázni,mert elfogadható indok nincs. Egy van: Alvó titkos szolgálat.
Optometrista
2023-02-16 at 17:56
Szemkinyomás után nem lesz nehéz felismerni egyiket sem. Csintalan megveretéséért sok éveket kaptak ha jól emlékszem még 10 év fölött is!Annak oka volt és ahogy a dolg kinéz nem is tévedtek!
Itt találomra hátulról,még veszélyesebbek a társadalomra ,és súlyosabb büntetést ér nálam!
Rolo
2023-02-16 at 17:07
Ghandi2023-02-16 at 17:04
10/10👍
Pontosan
Ghandi
2023-02-16 at 17:04
Kedves Barátaim, ha március 15.-én megemlékezésre mentek, ráadásul még kokárdát is tűztök, legalább egy dugóhúzó legyen a kezetek ügyében, vagy minimum egy autó indítókulcs, ami egyaránt jó torokra, szemre (a dugóhúzó szerintem jobb). Hát a kurvanyjuk vigyázzon ilyen patkányok testi épségére. Bánj úgy másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak. Ezek a vörös nácik megmutatták, milyen bánásmódot igényelnek, és mit várhatunk tőlük,ha csak nem kapnak életveszélyes sérülést támadás közben… Bocsánatot kérek, én gyűlölöm az erőszakot, de ragaszkodom az élethez való jogomhoz, akár a támadó élete árán is. Mocskos vörös nácik ezek, Jámborral, Dobossal, meg az ELTE patkányaival egyetemben!
Nahát
2023-02-16 at 16:09
Ha nem lenne ennyire szomorú és aggasztó az eset, hangosan nevetnék ezeken az antifákon, a hülye Dobos Krisztinán, hogy ilyen könnyen le lehetett buktatni, meg a magát nagyon okosnak képzelő Jámboron. Beálltak a barmok egy biztonsági kamera alá, és ott ütlegelték a szerencsétlen áldozatot. Ekkora gyökereket!
Nahát
2023-02-16 at 16:05
Nagyon drukkolok a magyar rendőröknek, ügyesen, gyorsan dolgoznak. Szerintem a német rendőrök is, de ott az Antifa nem bevallottan államilag támogatott szervezet. Sajnos. George Soroshoz vezetnek a szálak, mint mindig. Németország már régen nem demokrácia, rátelepedett egy terrorista hatalom. Nagyon sajnálom őket.
Naprózsa
2023-02-16 at 15:42
Szóval cserélgették a ruhákat, ja, hogy eljátsszák az itt a piros, hol a pirost, dedós ötlet, ezek tényleg hülyének néznek minket. Ott a DNS, vagyis akkor mindegyik bűnös és kész. Bizonyítsd be te, hogy nem te voltál, de ne a saját bűntársaid hazugságával.
Elég legyen már, hogy nemisvóttam ott. Ott volt a ruhád, az meg nem megy egyedül gyilkolni, ergo te is bűnös vagy, mert bűntelen ember nem cserélgeti a ruháját másokkal, ennyi!
Atosz
2023-02-16 at 15:20
Azonnal le kell vadaszni es kinyirni ezeket a rohadek sorosbeenc terrorista antifa pszhiopata patkanyokat !!!
saghy rozi
2023-02-16 at 13:42
Nem az számít, hogy mi az ideológia, hanem hogy mit csinálnak.
saghy rozi
2023-02-16 at 13:40
Hátulról támadnak, eltakarják az arcukat, a megtámadott hogyan tudná őket azonosítani?
saghy rozi
2023-02-16 at 13:38
A rendőrség ki akarja provokálni az emberek lázadását, vagy mit lehet gondolni ezekután.
Theo
2023-02-16 at 13:35
Milyen hülyeség ez már.
Egy vipera még lehet, hogy nem alkalmas élet kioltására, de öt, ami erős emberek kezében van?
Ha külön -kulon akkor nem számít?
Kéne egy külön törvény a falkában támadókra: mindegy, hogy pont ki szúrt, legyen minden csapattag bűnös. Akinek nem tetszik, az tiltakozzon, vagy szaladjon el. Ne lehessen a végtelenségig azzal szórakozni, hogy mindegyik a másikra fogja. Ott volt? Végignézte? Akkor bűnös.
Az meg pláne röhejes, hogy a gazdagok ellen harcolnak, aztán a végén meg valahogy mégis egy szerencsétlen bolti eladót vernek agyon.
Ez árulkodó!
Rolo
2023-02-16 at 13:35
Sas2023-02-16 at 13:11
Rohamosztagos…meg kisportolt?🤣🤣🤣🤣
Nézz már rá ezekre a csoffadt hülyegyerekekre🤭🤭🤭
A faszát mindnek a homlokára ragasztottam volna…8-10 en nagyon kemények ezek a férgek🐛🐛🐛! De az egyiket jól szájba vagta volna valaki,a többi világgá szaladt volna🤪
Sas
2023-02-16 at 13:11
Mi van azokkal az értelmiségiekkel, akik gyávák támadni, de instruálják ezeket a mentálisan sérülteket?Már Habermas is szemben áll velük.Ezt takargatja a nyomoronc hvg, 444, 24.Istenük volt Habermas-de opponálja őket.Anno már Ratzingernek is igazat adott-2001 szeptember.Nem kell beérni a szellemi sérűlt rész cseszegetésével.Az ideológia gyártó értelmiség legyen a célpont-ezek a gyáva taknyok, akik a társadalom aljáról választanak ki rohamosztagosokat-vagy kisportolt, de kulturdeficites zakkantakat.
Kitekintő
2023-02-16 at 13:08
Már csak az a kérdés, kiket védett, véd a rendőrség. Már el is engedték az elfogottakat.
Sas
2023-02-16 at 13:02
Mint mindig, most is a szerzésvágy-a birtoklási vágy van a háttérben-ám ez bevallhatatlan, az embernek nevezett majom számára-ezért ideológiákat gyárt-eszközembereket használ-a jobbos sajtó pedig besétál ebbe az utcába-és a szokott ideológiákat ragasztja rájuk-ezzel szívességet tesz az agytrösztnek.Hogyan szerezhető meg adott ország vagyona?pl.a helyi gazdagok elleni támadással-a közösségi érdekre hivatkozva-mert a gazdagok egy része tényleg kretén-nyíltan urizál a marhája-a kormányok működtetni akarják a nyomorult a gazdaságaikat-szükségük van hülye gazdagokra-de nem tartják kordában a barmokat-ez egy lehetőség a kommunistának becézett támadásokra.Univerzális célpont az un.náci is-bárki minősülhet annak, aki nem internacionalista bumburnyák.A kormány tartsa pórázon az újgazdag réteget-ne parádézzanak, mint a hülye.
Sas
2023-02-16 at 12:54
Ez nem kommunista, és nem is balliberális, hanem a nemzetközi nagytőke szerencsétle-hülye eszközemberei által végrehajtott támadás.A jobbos sajtó nagyon hülye tud lenni.Ilyen szellemileg retardáltakkal veretnék szét a gazdaságot-aztán ingyen megszereznék milliárdosok.Erre jön a jobbos sajtó és kommunistáz, meg libsiz.Ergo a felszínt kapirgálja.Egyébként is elég volt már abból, mindig az álcázásnak használt ideológiát nevezik meg, amikor a lényegi cél a szerzésvágy realizálása.
Egyszerű és magyar
2023-02-16 at 12:51
Szeretnék szólni a “szerveknek”….ne mondhassák, hogy erre nem gondoltak.
Van egy magyar kormányt megbuktatni akaró Amerikai kormányzat, akivel együttműködik az európai unió teljes baloldala, soros györgy irányításával.
Magyarországi központ: Amerikai nagykövetség
Magyarországi irányító: Amerikai nagykövet
Magyarországi szervezés, hálózat kialakítás: Samantha Powernek USAID ideküldött színes forradalom szervező.
Magyarországi hálózat tagjai: DK, az árnyékkormány, a magyar és külföldi civíl szervezetek, bizonyos szivárványos szakszervezetek (tudjuk kik)
A forradalom leendő kirobbantója: ANTIFA nemzetközi, és magyar terrorista csoport.
Bàstya elvtàrs
2023-02-16 at 12:49
DNA, vérmintàk, képelemzések, telefonok, laptopok elemzése, stb. Van egy csomo lehetöség amivel ma màr fel lehet venni ezekkel a versenyt. Csak akarni kell.
angelblind652
2023-02-16 at 12:41
KOMMUNISTA-BALLIBERÁLIS TERROR!! ENNYIT TUDNAK!! SAJNOS A TÖBBI EU- S ORSZÁG IS JOBBAN TENNÉ, HA ENGEDNÉ A KOMMUNIKÁCIÓ SZABAD ÁRAMLÁSÁT. JA ÉS LEGKÖZELEBB UKRAJNÁBA MENJENEK. OTT VAN ELÉG NÁCI!!!
Sztálin
2023-02-16 at 12:34
Ezek bűnszervezetben támadtak Magyarországra.
Vagyis teljesen mindegy, hogy egy támadásnál pontosan melyik tag volt ott!!!
2 ÉNAKI
2023-02-16 at 12:31
Szomorú a titkosszolgàlatokra,ha az említett 3 fő magyarról nincs tudomásuk. Meg kellett volna előzni. Talán altatásban voltak?
Királytigris
2023-02-16 at 12:22
Nem csak a mostani, hanem a korábbi akcióik is bizonyítják, hogy az “Antifa” terrorszervezet.
A féltucat ember agyba-főbe verése mi más lehet mint terrorcselekmény?! Ez nem is kérdés, ez tény!