antifa támadások
Az Akta – Vérvörös Antifa
Évről évre hallat magáról az Antifa Magyarországon ilyenkor, februárban. És évről évre megcsinálják a balhét. Ezúttal, február 11-én csak azért nem volt atrocitás, mert minden rendőrt, akit csak lehetett, mozgósítottak Budapesten, hogy sorfallal vegyék körül az őrjöngő anarchista, szélsőbalos csoport tagjait – akik között naná, hogy idén is több volt a külföldi, mint a magyar. Az Aktából azt is megtudják, hogy miért: Magyarországon nincs gyökere és ereje sem a legdurvább erőszaktól sem visszariadó ideológiának, amely napjainkra kialakult modern irányzatának már minden és mindenki náci és fasiszta, aki jobboldali. Mivel idehaza az Antifa-csoportosulások kvázi viccszámba mennek, kénytelenek a kitörés évfordulójára külföldről ide importálni a balhét. Jogállam európai módra: úgy ítélkeztek Magyarország felett Strasbourgban, hogy lehetőséget sem kaptunk a védekezésre
Már régen tudjuk, hogy Brüsszel számára az számít jogállamnak, ahol azt teszik, amit ők mondanak. Jó példa erre, hogy a lengyelországi események, melyek konkrétan az alkotmányos rendet sértik egyáltalán nem érdeklik az eurokratákat. Most ismét bemutatták, hogyan is működik a kettős mérce, a téma nem volt más, mint a brutális budapesti antifa-támadások ügyében letartóztatott olasz nő ügye, aminek kapcsán Magyarország kapott is egy szigorú ejnye-bejnyét, arra viszont nem kaptunk lehetőséget, hogy képviselőink bemutathassák a valóságot. Se csótányok, se patkányok, van viszont Skype és tolmács – Az igazság a Hammerbande-terrorista cellájáról (Galéria)
Megnéztük, hogy miért is sír a magyar börtönök miatt a budapesti antifa támadások miatt letartóztatott szélsőbalos olasz aktivista, és nem lepődtünk meg: a cella olyan, amilyennek az ember a börtönt elképzeli, az ellátás olyan, amilyen a börtönben kijár, sőt, talán egy kicsit jobb is, mint amire számítanánk, hiszen a külföldi rabok kapnak tolmácsot is, de ha esetleg vegán étrendet kérnek, azt is megkapják. Meglepődni csak akkor tudtunk volna, ha a terrorista véletlenül igazat mond.