Pesti Srácok

A teremtett világ és a családok védelméről beszélgetett Áder János Ferenc pápával

A teremtett világ és a családok védelméről beszélgetett Áder János Ferenc pápával

A klímaváltozás, a teremtett világ és a magyar családok védelme is szóba került Áder János köztársasági elnök és Ferenc pápa múlt vasárnapi találkozóján. A köztársasági elnök a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában a Szépművészeti Múzeum Román csarnokában zajlott beszélgetésről elmondta: ez volt az ötödik alkalom, hogy találkozott a Szentatyával, és a harmadik olyan találkozó, ahol hosszabb tárgyalást tudtak folytatni.

Felidézte: 2013-ban találkoztak először, és már akkor is a teremtett világ védelméről beszélgettek, amikor ez a téma még nem volt divatos.

– mondta Áder János. A köztársasági elnök elmondása szerint tájékoztatta a Szentatyát arról, hogy Magyarország milyen eredményeket ért el és milyen vállalásokat tett a környezetvédelem területén. Áder János – példákat hozva fel a területről – elmondta, hogy a Magyarországról kilépő folyók tisztább állapotban hagyják el az ország területét, mint ahogy beléptek hozzánk, és hogy az elmúlt száz évben a magyarországi erdőterületek kétszeresésükre nőttek. Áder János arról is tájékoztatta Ferenc pápát, hogy Magyarország – elsőként az Európai Unióban – törvénybe foglalta, hogy 2050-re klímasemleges lesz, 2030-ra pedig a magyarországi áramterelés 90 százaléka szén-dioxid-mentes lesz.

PestiSracok facebook image

A köztársasági elnök beszámolója szerint a családok védelmében tett intézkedésekről is adott rövid összefoglalót Ferenc pápának. Rámutatott, hogy Magyarországon 2010-ben demográfiai mélypont volt érzékelhető. A köztársasági elnök három példát hozott fel a családok védelmében tett intézkedések közül: a gyermekek után járó adókedvezményt, a fiatal házasok otthonteremtési támogatását, valamint a nagycsaládosoknak adott különböző kedvezményeket. Áder János szerint ezen intézkedések hatására látható elmozdulás a 2010-es demográfiai helyzethez képest, hiszen nőtt a házasságkötések száma, több gyermek született, és csökkent a terhességmegszakítások száma.

– tette hozzá. Az államfő a Szentatyával folytatott beszélgetésben kitért arra is, hogy a családok védelmében az egyházi intézmények jelentős szerepet vállalnak, jelenlétük az egészségügyi, szociális ellátásban vagy az oktatásban megkerülhetetlen.

Arra a kérdésre, miért vállalta a nyilvános tanúságtételt, Áder János azt mondta: erre Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek kérte fel.

– fogalmazott, hozzátéve: tudatában volt annak, hogy élete egyik legnehezebb beszéde, elmélkedése lesz.

A Ferenc pápának átnyújtott személyes ajándékokról az államfő elmondta, egy 1958-as évjáratú Tokaji Aszút, egy Wisinger Móric ötvösművész által készített díszes keresztet, valamint a XX. századi magyar hősöket bemutató, most megjelent angol nyelvű kötetet adott ajándékként a Szentatyának.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.