Pesti Srácok

A nemzeti maximum és a tihanyi jobboldal – Békés Márton és Hegedűs Zoltán "főideológusok" a Polbeatben

"A nemzeti blokknak, a Kötcsén is meghirdetett "szélesen megyünk" elvnek az a lényege, hogy egy nemzeti maximumot teremtettünk, amibe a társadalom nagy része belefér" - válaszolta Békés Márton történész, a Terror Háza kutatási igazgatója Huth Gergely felvezetésére, miszerint a 13 évnyi kormányzásnak az az egyik eredménye, hogy nagyon sokan lettünk, mindenki felfedezte magában a fideszest, emiatt is fontos, hogy meghatározzuk: kik is vagyunk? Az elmélyült, helyenként vitába hajló Polbeat beszélgetés a nemzeti oldal önmeghatározásáról szólt, melynek kézzel fogható, komoly kísérlete a Tihanyi jobboldal című esszégyűjtemény. A Kommentár Alapítvány gondozásában megjelent gondolatébresztő zsebkönyvet Békés Márton szerkesztette, a szerzők sorában pedig ott szerepel a műsor másik vendége, Hegedűs Zoltán történész, a Tranzit fesztiválok egyik alapítójának neve is. Ő úgy látja: a legfontosabb az ember és nem a dogma. A műsor vendégeinek sorában Stefka István is helyet foglalt, aki a százötven éves polgári-nemzeti tradíció egy másik áramlatát képviseli, hiszen az 1987-es lakiteleki találkozó óta rádióriporterként, íróként és televíziósként a népi-nemzeti jobboldal kérlelhetetlen híve és hirdetője.

Közösség, hagyomány, szabadság – ez a három vezérelv, amely a Tihanyi jobboldal című kiskáté címlapján olvasható. Tihany pedig a révbe érő Tranzit Közösség, a "gondolatexpóval" kiegészülő fesztiválok fő színhelye. A Tranziton rendszeresek az útkereső viták és gyakran megfordulnak másként gondolkodó vitapartnerek is, de az apátság elmélyült meglátogatása éppúgy hozzátartozik a fesztiválokhoz, mint az esti kvíz és a táncos buli.

A Polbeatben a Tihanyi jobboldal című kötet két szerzőjét kérdezve főként arra voltunk kíváncsiak, hogy a mai zűrzavaros és nehéz élethelyzeteket szülő világban mit tud adni az embereknek ez az évek alatt kimunkált, tradíciókból táplálkozó eszmeiség, és mindez mennyiben járulhat hozzá Magyarország erősödéséhez, biztonságához és sikeréhez?

PestiSracok facebook image

- áll Gyürk András bevezetőjében.

Mennyire lehet sokszínű ez a koalíció?

Huth Gergely Gyürk András gondolatait boncolgatva megkérdezte: "tényleg és őszintén elgondolkodat, hogy milyen széles és mennyire sokszínű lehet ez a koalíció", utalva arra, hogy a győrvári gasztrofesztiválon a teljes kárpát-medencei magyarságot a keblére ölelő, markánsan nemzeti gondolkodású fideszes szervezők éppúgy beleférnek ma ebbe a koalícióba, mint a liberális-neokonzervatív szellemben építkező Matthias Corvinus Collegium? Hegedűs Zoltán így válaszolt:

Hegedűs Zoltán a jobboldal identitásáról szólva megjegyezte: "A közösség, hagyomány, szabadság" hármasa másként szólva az "Isten, haza, család" tradicionális hármas.

Békés Márton

minderről így érvelt:

Stefka István: csak óvatosan a kaputnyitással!

Stefka István is hozzászólt a témához:

"Ti sosem fogtok kibukni, de 13 évnyi sikeres kormányzás után nyilvánvalóan nehéz feladat a jó arányok megtalálása" - válaszolt és zárta le a kérdéskört Békés Márton.

A jobboldal jövője iránt mélyebben érdeklődnek forró szívvel ajánljuk Vésey Kovács László a Tihanyi jobboldal című esszégyűjteményről írt recenzióját is, melynek első fele a kötet utolsó fejezetének is beillene. ITT olvasható vissza.

Nyilvános Polbeat-felvétel minden csütörtökön este héttől a Revolution ’56 Szabadságharcos Sörözőben. (Bem rakpart 53., a Margit híd budai hídfőjénél.) Jöjjön el, kérdezzen, szóljon hozzá Ön is, vagy kövesse a műsort élőben a PestiSrácok oldalán, illetve a PS TV YouTube-csatornáján!

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.