Pesti Srácok

A történelem első magyarországi kupadöntője andalúz győzelmet hozott – Labdarúgó Európa Liga-döntő: Sevilla–AS Roma 1–1 (0–1, 1–1, 1–1) – tizenegyesekkel: 4–1

A történelem első magyarországi kupadöntője andalúz győzelmet hozott – Labdarúgó Európa Liga-döntő: Sevilla–AS Roma 1–1 (0–1, 1–1, 1–1) – tizenegyesekkel: 4–1

Az Európa Liga csúcstartó-győztese, a Sevilla ismét megnyerte a második számú európai kupasorozatot, miután a Puskás Arénában lejátszott döntőben, igazi kupacsatát követően büntetőkkel legyőzte az AS Roma csapatát.

Ha egy csapat – jelesül a Sevilla – az utóbbi évtizedben négyszer is elhódít egy kupát, akkor joggal nevezhető azon kupasorozat specialistájának. Ha egy edző – jelesül José Mourinho, az AS Roma trénere – eddig valamennyi európai kupadöntőjét megnyerte, akkor joggal nevezhető nagyszerű kabalának aktuális csapata számára. A fentiek okán látható: mindkét csapat joggal érezhette úgy, hogy esélyes a végső győzelemre az Európa Ligában. Annyiban mindenképpen sporttörténelmi volt a mai EL-finálé, hogy először rendeztek hazánkban nemzetközi kupadöntőt és a telt házas Puskás Arénában fergeteges hangulat fogadta az „Örök Város” csapatát és Andalúzia büszkeségét, vagyis a Roma és a Sevilla csapatát.

Első félidő

A spanyolok három támadóval – Ocampos, Gil, en-Nesziri – kezdtek, míg a Roma csapatában José Mourinho a kezdőbe jelölte azt a Dybalát, akit előzőleg mindenki a kispadra várt a kezdéskor. Az első félidőben inkább a Roma kezdeményezett többet, jóllehet igazán komoly lehetőség előttük sem adódott. Védekezésük azonban kiválóan működött, Rui Patriciónak az első félidőben nem kellett bravúrt bemutatnia. Gólt viszont láthattunk, mert a 36. percben Cristante vette el a labdát Rakitictől a félpályánál, Mancini remek ütemben ugratta ki Dybalát, aki a kilépő Bono mellett a kapu bal sarkába gurított (0–1). Higgadt, nagyszerű befejezés volt. Bár a sok reklamálás és az ápolások miatt Anthony Taylor játékvezető hét percet hosszabbított, csak egy bődületes Rakitic-kapufáig jutottunk, újabb gól már nem született.

PestiSracok facebook image
Az olasz csapat játékosa, Paulo Dybala gólöröme a labdarúgó Európa-liga döntőjében játszott Sevilla-AS Roma mérkőzésen a budapesti Puskás Arénában 2023. május 31-én.<br /> Fotó: MTI/Illyés Tibor
Az olasz csapat játékosa, Paulo Dybala gólöröme a labdarúgó Európa-liga döntőjében játszott Sevilla–AS Roma mérkőzésen a budapesti Puskás Arénában 2023. május 31-én. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Második félidő

A folytatásban érezhetően nagyobb sebességfokozatra kapcsolt az andalúz együttes, ami több beívelést is eredményezett a Roma kapuja előtt. Az 50. és az 51. percben is veszélyesen ívelt be Telles, de ekkor még felszabadítottak a talján védők, ám öt perccel később éppen az egyik olasz bekkről vágódott a római kapuba a labda. Történt ugyanis, hogy az 56. percben Jesus Navas ívelt be a jobb oldalról, és a belül, középen menteni igyekvő Mancini olyan szerencsétlenül ért labdába, hogy az róla a kapuba vágódott (1–1).

Ismét kezdődhetett tehát minden elölről, és rögtön jött egy nagy Roma-helyzet, de Dybala beadását követően hiába fejelte középre a labdát Smalling, Bono remekül olvasta a játékot és megszerezte a játékszert. A 75. percben Ocampos cselezte be magát a római büntetőterületen belülre, amikor nagyot esett. Taylor azonnal tizenegyest ítélt, ám a videózás után visszavonta ítéletét, Ibañez ugyanis először a labdát rúgta el és csak aztán érte el Ocampos lábát. A 81. percben a másik oldalon is volt egy büntetőgyanús lehetőség, de hiába érte Badé kezét a labda egy olasz beadás után, Taylor sípja néma maradt. A meccs végén hat perc ráadást rendelt el az angol sípmester, ismét csak egy Sevilla-helyzetet láthattunk, gólt nem, így következett a ráadás.

Dybala (b) és Ivan Rakitic párharca<br /> Fotó: MTI/Illyés Tibor
Dybala (b) és Ivan Rakitic párharca. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Hosszabbítás

Ahogyan az érthető is volt, elsősorban a biztonságra törekedett már mindkét csapat, hiszen egy esetleges kapott gól romokba dönthette a kupagyőzelemről szóló álmokat. Talán ennek is volt betudható, hogy a hosszabbítás első negyedórája viszonylag eseménytelen mezőnyjátékot hozott. A kérdés az volt, hogy az utolsó negyedórában valamelyik csapat döntésre próbálja-e vinni a dolgot, vagy belenyugodnak a felek abba, hogy büntetőkkel dől el a trófea sorsa?

Sevilla-szöglettel, majd egy kaput elkerülő Gudelj-lövéssel indult a hajrá, majd Ibañez kapott egy csúnya könyököst Lamelától, ami után percekig ápolni kellett, majd néhány perccel később Matic is maródi lett. A 120. percben a két kispad között támadt némi perpatvar, amely végül szerencsére rendeződött. A hosszabbítás végén is elrendelt még további hat perc ráadást Taylor játékvezető – akinek a kezéből egy kicsit talán kicsúszott ez a fordulatos, paprikás hangulatú döntő –, amelyben jött egy újabb ápolás, majd egy Roma-helyzet, de gól már nem született. Így aztán az első, budapesti kupadöntőn a büntetőpárbaj döntött.

Tizenegyesek

A Sevilla kezdett a pénzfeldobás után.

Első kör: Ocampos magabiztos volt, Cristante szintén (1–1).

Második kör: Lamela a bal sarokba gurított, Mancini lábon rúgta Bonót (2–1).

Harmadik kör: Rakitic higgadtan belőtte, Ibañez kapufát talált (3–1).

Negyedik kör: Montiel kihagyta a trófeát érő büntetőt, de újra rúgatta Taylor, mert Rui Patricio elmozdult. A spanyol csapat jobbhátvédje másodszor már nem hibázott (4–1), így boldogan tűzhetik a virágot a hajukba az andalúziai lányok, mert a Sevilla ezúttal is felült az Európa Liga trónjára, de büszkék lehetünk mi, magyarok is, mert a Puskás Aréna és Budapest pazar házigazdának bizonyult.

Vezető kép: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.