Pesti Srácok

A választások után már szabadulna az MSZP Lackner Csabától

A választások után már szabadulna az MSZP Lackner Csabától

Bár Gajda Péter kompetenciája a döntés, Lackner Csabának mindenképpen távoznia kell az MSZP-ből – állították egyhangúlag a Magyar Nemzetnek a párt elnökségében. A lap forrásai szerint az első hangfelvétel nyilvánosságra kerülésekor még nem zárták ki, hogy azon esetleg nem Lackner hallható, ám az újabb és újabb hanganyagok egyértelmű helyzetet teremtettek. Mint az egyik elnökségi tag fogalmazott: Lackner Csaba akkor sem maradhat a párt soraiban, ha akár „hülyeségből” mondta, amit mondott, ha pedig nem értené magától, hogy távozni kell, úgy meg fogják azt értetni vele.

Lackner Csaba és Gajda Péter egyaránt mandátumot szerzett a vasárnapi önkormányzati választáson. Lackner párttagságának esetleges felfüggesztése vagy elvesztése esetén nem kell visszaadnia képviselői megbízatását. Gajda Péter polgármester lapunkkal azt közölte: már gratulált Lackner Csabának telefonon, és a héten fognak találkozni.

Somogyi Lászlóné ugyanakkor elérhetetlenné vált. Az egyéniben szintén győzelmet arató szocialista képviselő a Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott a múlt héten, hogy október 14-én áll a lap rendelkezésére. A hölgy Somogyi László vállalkozó volt neje, ám a hangfelvételek és a Magyar Nemzet birtokába jutott információk szerint munkakapcsolatot is ápolnak. Az üzletember cége, az Anildia Kft. egy nagyobb értékű közbeszerzést és számos kisebb munkát nyert el a kispesti önkormányzattól, ám úgy tűnik, Somogyinak más cégekben is van érdekeltsége, amelyek közbeszerzéseket nyernek el. A felvételeken Lackner Csaba megemlíti, hogy Somogyinak van egy háza Miamiban, valamint számos korrupciógyanús információt osztott meg a vállalkozóról.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: mandiner.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.