A baloldal miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter szerint akkor is eszközölni kell az Oroszország elleni szankciókat, ha az gazdaságilag árt Magyarországnak, vagyis Márki-Zayt az sem érdekli, ha a magyar embereknek többet kellene fizetniük a rezsiért – hangzott el A Riporterben, a Pesti TV oknyomozó magazinműsorában. Márki-Zay és szövetségesei emellett fegyvereket és katonákat is küldenének Ukrajnába, egy olyan háborúba, amihez semmi közünk.
A Riporter felidézte: a háborúval járó szankciókról kialakult véleménye van a baloldalnak, miszerint mindent be kell vetni. Márki-Zay Péter úgy fogalmazott egy német lapnak adott interjúban, hogy „Magyarországnak, mint NATO-, és EU-tagnak, csatlakoznia kell minden szankcióhoz. Ez elvi kérdés – még akkor is, ha ez gazdaságilag árt nekünk.” Szövetségese, a korábbi EP-képviselő Jávor Benedek szerint pedig majd a szankciók révén „megfizetjük a tanulópénzt”. Tehát Márki-Zay és a társai is a magyar emberekkel fizettetnék meg a szankciók árát, a párbeszédes Kocsis-Cake Olivio pedig egyszerűen elzárná az orosz gázt.
A veszélyes idők komoly embereket kívánnak, nem teljesen alkalmatlan, felkészületlen, összevissza beszélőket. Stabilitás, vagy káosz. Erről is döntünk vasárnap – állapította meg Bohár Dániel és Szarvas Szilveszter A Riporter legutóbbi adásában, amely második részében Perlaky-Papp József nyilvánosságstratéga elemezte ki Márki-Zay Péter kampányát, személyiségét és a baloldalt.
Nézze meg a teljes adást is!
Facebook
Twitter
YouTube
RSS