perlaky-papp józsef
A győzelem utáni első elemzések – Pesti Riporter
A baloldalnak nem volt víziója, nem volt egy konkrét programja, amivel meg tudta volna szólítani a választókat. Az „Orbánnak mennie kell”, „a Fidesz lop” kevés volt. Nyilván van egy Fidesz-gyűlölő réteg, aki érzelmi alapon MZP–re szavazott, ám ezzel nem lehetett csatát nyerni. A jó kormányzás, a háború helyett a béke menedzselése arra sarkalta a szavazókat, hogy Orbán Viktort válasszák az összevissza beszélő Márki-Zay Péter helyett.A veszélyes idők nem Márki-Zayokat kívánnak! – Itt A Riporter! (Videó!)
A baloldal miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter szerint akkor is eszközölni kell az Oroszország elleni szankciókat, ha az gazdaságilag árt Magyarországnak, vagyis Márki-Zayt az sem érdekli, ha a magyar embereknek többet kellene fizetniük a rezsiért – hangzott el A Riporterben, a Pesti TV oknyomozó magazinműsorában. Márki-Zay és szövetségesei emellett fegyvereket és katonákat is küldenének Ukrajnába, egy olyan háborúba, amihez semmi közünk.Karácsony Gergely a káoszt okozó felújításokkal azt akarja üzenni, hogy ő nem is egy teszetosza fickó
Még a tanév végét sem várta meg a fővárosi vezetés, máris eszetlenül belevágtak a különböző felújításokba, amelyektől Budapest teljesen megbénult. Az autósok kilátástalan ideig forrnak a hőségben az autóikban, de azoknak sincsen nagyobb szerencséjük, akik a tömegközlekedést választják, hiszen az akadályok miatt rengeteg helyen kell átszállni pótlóbuszokra. Senki nem számított ekkora zűrzavarra a nyáron, amikor egyébként is ki szokott ürülni a város és a megszokottnál gyorsabban lehet közlekedni. A PestiSrácok.hu által megkérdezett kommunikációs szakember szerint több lehetősége is lehetett volna a főpolgármesternek, hogy figyelmeztesse a közlekedőket az esetleges kellemetlenségekről, de ezt nem tette meg. Perlaky-Papp József úgy látja, a választók már most büntetik Karácsonyt amiatt, hogy Budapest az ügyetlenkedése miatt elesett, ami a népszerűségi felmérésekből is kitűnik.PR-szakértő: Nem tudjuk, mennyire fognak a virtuális tér „istenei” belenyúlni a magyar választásokba, de az amerikai példa nem sok jót sejtet (PS-interjú!)
Amikor még mi regisztráltunk a közösségi média felületein, lehetőséget éreztünk benne, szórakoztatónak tűnt, a szabadságunk egyfajta kiterjesztéseként éltük ezt meg. Lassan azonban kezd leesni mindenkinek, hogy ennek a valóságnak urai vannak, akik megmondják, mit tehetsz és mit nem, kiszolgáltatnak üzleti érdekeknek és akár likvidálhatnak is téged ebből a valóságból. Akik ezt már átélték, azok keserű átverésnek látják az egészet – mondta el a PestiSrácok.hu-nak a Budapesti Metropolitan Egyetem docense. A PR-stratéga, Perlaky-Papp József úgy véli, a közösségi médiának a befolyásoló ereje már most erőteljes, ami egy kiélezett helyzetben, például a 2022-es országgyűlési választáson, döntő lehet. Perlaky-Papp szerint a jelenlegi cenzori működés pedig nemcsak a kommunikációs etikával, hanem a szabad világról alkotott képünkkel sem összeegyeztethető, a küzdelmet viszont nem szabad feladni, a jobboldalnak meg kell találnia a megfelelő eszköz- és kommunikációs mixet.Ajánljuk még