Pesti Srácok

A veszélyhelyzet meghosszabbításáról dönt a parlament

A veszélyhelyzet meghosszabbításáról dönt a parlament

A parlament őszi ülésszakának második ülése 13 órakor, a közelmúltban elhunyt Pongrácz József korábbi MDF-es országgyűlési képviselőre emlékezéssel, majd napirend előtti felszólalásokkal kezdődik.

A napirend elfogadása után az interpellációk hangozhatnak el mintegy másfél órában, amit szavazások követnek. Ekkor várható döntés a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet 2022. január 1-jéig meghosszabbításáról, amit a kabinet korábban azzal indokolt, hogy csak így lehet hatékony és gyors válaszokat adni a járvány okozta nehézségekre. A kormány jelezte ugyanakkor, hogy a veszélyhelyzet a jövő évi határidő előtt is megszűnhet, ha azt a járványhelyzet lehetővé teszi. A képviselők ezt követően dönthetnek a felsőoktatási intézmények versenyképességének növelését célzó kormányzati előterjesztésről is. Határozathozatal várható még a független Hadházy Ákos mentelmi ügyében, valamint elrendelhetik Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője tiszteletdíjának csökkentését is. Az ülésnap azonnali kérdésekkel és válaszokkal ér véget. A Ház kedden folytatja és jövő hétfőn fejezi be ülését.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Mégsem Magyarországon ér véget a móri mészárlás nyomravezetői díjának ügye

Exkluzív 2020 október 22.
Elutasította az Alkotmánybíróság Szebenyi István indítványát, így a férfi még mindig nem részesült abból a nyomravezetői díjból, amelyet a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében írt ki a rendőrség. A jelentős összeget egyébként már kifizették a hatóságok egy olyan hamis tanúnak, aki vakvágányra vitte a hazai kriminalisztika történetében egyedülálló bűncselekmény vizsgálatát. Az amatőr hadtörténész lehetősége a magyarországi jogorvoslatra ezzel véget ért, de nem adja fel, ügyével az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul kérelmével. Azt reméli, hogy a testület közbenjárásával őt is megilleti majd a tisztességes eljáráshoz való jog.

Megyek haza: Greguss Sándor költő, tanúságtevő halálával és méltóságteljes haldoklásával is tanított

Exkluzív 2023 december 15.
Megyek haza címmel kötetbe rendezte és kiadta Greguss Sándor író, költő, filmrendező és tanúságtevő élete utolsó heteinek írásait lánya, Greguss Anna és felesége, dr. Fodor Réka missziós orvos. Greguss Sándor egyszer, hat évvel ezelőtt csodával határos módon gyógyult meg maradéktalanul a csontvelőrákból. Akkor tanúságtevő lett. Az elmúlt években nem csak írásaiban vallott a hitéről, a hit gyógyító erejéről, hanem az országot járva tartott előadásokat. Fáradhatatlanul ment és tanított, úgy és arra, amire gyógyulásával a feladatot kapta. Aztán újra megbetegedett. Amikor megtudta a diagnózist, ALS, már nem nem is gyógyulásra készült, hanem haza.

Hét hónap után elindult a másodfok felé Vizoviczki korrupt rendőreinek büntetőügye

Exkluzív 2023 október 31.
A napokban küldte meg a Fővárosi Törvényszék a Fellebbviteli Főügyészségnek a rendőri korrupció vádjával folyamatban lévő büntetőügy elsőfokú ítéletének iratanyagát - közölte megkeresésünkre a törvényszék. Miután az elsőfokú ítéletet, amelyben Hopka Lajost, az NNI speciális osztályának vezetőjét és társait 6-11 év börtönbüntetésre ítélték, februárban hirdették ki, ez azt jelenti, hogy hét hónap kellett ahhoz, hogy egyáltalán az első fokon eljáró bíróságról tovább induljon az ügy a másodfok felé. Hogy mikor lehet egyáltalán a másodfokú eljárás, azt senki sem tudja megmondani. Ami azonban szikár tény– és ezen semmilyen magyarázat nem változtat–, hogy Hopka Lajos és társai évek óta szabadok, szabadlábon várják ügyük kimenetelét. A Fővárosi Törvényszék szerint szó nincs parkoltatásról. A rendkívül kiterjedt ítélet és a titkosítás miatt kellett több mint fél év az ítélet írásba foglalására és az iratok vádlottakkal való megismertetésére.