A budapesti, dunai hajószerencsétlenségnél a Viking Sigynt irányító ukrán kapitány az áprilisban Hollandiában történt baleset idején nem kapitányként szolgált az érintett hajón – állította csütörtökön a Viking Cruises hajózási vállalat szóvivője a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva. Az ügyészség portálunknak azt írta: Jurij C. másodkapitány volt a hollandiai balesetben részes egyik hajón.
Meg tudjuk erősíteni, hogy a Viking Sigyn kapitánya április 1-jén a Viking Idun fedélzetén volt, de az incidens idején nem ő volt a hajó kapitánya. A hajót egy másik kapitány irányította
– mondta a szóvivő, de több részletet nem árult el, arra hivatkozva, hogy mindkét ügyben vizsgálat folyik. A Fővárosi Főügyészség megkeresésünkre azt írta:
A magyarországi ügy gyanúsítottja másodkapitány volt a hollandiai balesetben részes egyik hajón, őt Hollandiában gyanúsítottként hallgatták ki. Annak megállapítása, hogy ott ki vezette a hajót, a holland nyomozás tárgya.
Csütörtökön a Fővárosi Főügyészség az Eurojust magyar nemzeti tagján keresztül szerezte be azt a hivatalos információt, hogy a Hollandiában idén április 1-jén balesetet okozó hajó kapitánya és a jelen ügyben gyanúsított kapitány ugyanaz a személy; őt Hollandiában is gyanúsítottként vonták felelősségre. A Hableány sétahajó május 29-én süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sygin szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és kéttagú magyar személyzet. A tragédiát heten élték biztosan túl, 9 eltűntet még keresnek. A Viking Sigyn 64 éves, odesszai, ukrán állampolgárságú kapitányát, Jurij C.-t gyanúsítottként tartják őrizetben a magyar hatóságok. Ő ártatlannak tartja magát.
Forrás: MTI/Reuters; Vezető kép: PZC/Boaz Timmermans
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS