Átvilágítás – a kifejezést hallva azt gondoljuk, hogy komoly, alapos, nemzetbiztonsági eljárásról van szó. Egészen másra utal az a dosszié, amely Hahn Péter újságíró, szerkesztő ügyét foglalja össze. A vizsgálóbizottság 2002 és 2003 fordulóján bele sem nézett (nézhetett) „Orengo” titkosmunkatárs dossziéjába, így készpénznek vette az egykori ügynök vallomását. Aki “nem spicliskedett”, “nem jelentett” és csak “történelmi érdeklődésből” lett Kádárék hírszerzője… Át is ment az ellenőrzésen a Népszava akkori lapszerkesztője.
Mit ér az átvilágítás? Vagy pontosítsunk: mit ért egy átvilágítás 2002-ben Magyarországon? Hahn Péter újságíró esetéből is kiderül. Korábbi két cikkünkben (itt és itt) már beutaztuk az egykori ügynökjelölttel, majd titkosmunkatárssal az Egyesült Államokat, Kubát és a Szovjetuniót. Láttuk, hogyan lépdelt felfelé a KISZ propaganda-újságjánál, a Magyar Ifjúságnál, míg végül sikeresen kiharcolta az álommunkát: a moszkvai kiküldetést (az állás elnyerésénél besegített az állambiztonság). Ezután jött a rendszerváltás, Hahn hazajött és újságíróként folytatta – nyugdíjazásáig a Népszavát erősítette. A visszavonult szerkesztő átvilágítási dossziéját az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárától (ÁBTL) kaptuk meg – nem Hahn személye, hanem az eljárás miatt fontos dokumentum.
Hahn Péter adatlapja / Forrás: ÁBTL
Negyvenhat évre titkosították az anyagát 1998-ban
Hahn Péter (fedőnevén „Orengo”) dossziéit először 1998-ban priorálták (vizsgálták át), s miután arra jutottak, hogy hírszerzőként „érdemi, értékelhető operatív munkát nem végzett”, biztos, ami biztos egészen 2044-ig (!) titkosították az anyagát. Ekkoriban Hahn már a Népszava szerkesztője volt, s akkor is ennél a lapnál dolgozott, amikor négy évvel később (2002) átvilágították. Az átvilágítás feltehetően saját vagy lapja kérelmére történt – legalábbis erre is utal a dosszié címlapja –, talán kinézték valamilyen komolyabb pozicíóra, amihez szükség volt erre az „apróságra”.
Hahn ügyében 2002-ben dr. Pintér Mária, a III. számú ellenőrző Bizottság soros elnöke intézkedett, ez a testület Medgyesssy Péter miniszterelnök és szigorúan titkos tiszt lebukása kapcsán vált ismertté. Pintérék az 1998-as titkosítás miatt hiába is keresték Hahn Péter terhelő dossziéit, pusztán egy gyanús levelet találtak, amelyben egy III/III-as tiszt megköszöni az újságíró Leningrádban (Szentpétervár) nyújtott segítségét. Ezt a levelet korábbi cikkünkben már bemutattuk, de most muszáj felidézni:
„BM III/I-4. Osztály Vezetőjének! A II. Szovjet-Magyar Ifjusági és Barátság Fesztiválon részt vevő Hahn Péter ujságíróval kapcsolat létesítésben történt segítségnyújtásukat köszönjük. Az eligazitásnak megfelelően segítette munkánkat és ezzel nagyban hozzájárult a fesztivál sikeres lebonyolításához és az operatív biztosításhoz” – írta egy bizonyos Pálfy Imre alezredes 1977 nyarán. Pálfy akkoriban a III/III-5-b (belső elhárítás: a kulturális vonalak védelme) vezetője volt, Hahn akkor még csak ígéretes ügynökjelöltként segítette a hírszerzést, végül a következő évben, 1978-ban szervezték be.
Az átvilágítás bizonyítéka – érdemes figyelni a mentegetésre: nem biztos, hogy tudta, hogy éppen a III/III-nak segít… / Forrás: ÁBTL
A III. számú Bizottság soros elnöke – Pintér bírónő – 2002-ben Lamperth Mónika belügyminiszterhez fordult, és tanúként kívánta kihallgatni a belső elhárítás érintett munkatársait, Pálfy Imrét és annak egykori beosztottját, Békési Andrást. Mivel utóbbit már nem lehetett – egy értesítő levél szerint még 2001-ben meghalt –, így végül csak Pálfyt hívták be.
Finoman, de sürgetve / Forrás: ÁBTL
Lamperth Mónika nevében kabinetfőnöke, Szandtner Iván cselekedett. Utóbbit sem nevezhetjük született demokratának. Szandtner a rendszerváltás előtt KISZ KB-titkárként tette élhetőbbé a szocializmust, később ide-oda ejtőernyőzött – volt az ÁPV Rt. vezérigazgató-helyettese is –, majd Lamperth első embere lett. Múltját ismerve nem is meglepő az a tiszteletteljes stílus, amelyben tanúskodásra kérte az egykori III/III-as alezredest: „Tisztelt Pálfy Imre Úr! Dr. Lamperth Mónika belügyminiszter asszony megbízásából fogadja szíves tájékoztatásul a következőket […] A bíró asszony kérte, hogy intézkedjünk az Ön titoktartási kötelezettsége alóli felmentéséről konkrétan erre az ügyre vonatkozóan, továbbá, hogy erről Önt írásban értesítsük.”
Tiszteletteljesen a III/III-as alezredesnek / Forrás: ÁBTL
Ezután következett Hahn Péter meghallgatása. A Népszava lapszerkesztője 2002. december 10-én jelent meg Pintér Máriaék előtt, a bírónő kérdésére rövid összefoglalót adott pályafutásáról, moszkvai kiküldetését (1985-ben nevezték ki a Magyar Ifjúság moszkvai tudósítójának, ekkor került át a kémelhárításhoz) nem említette: „Bizottság elnökének kérdésére: 1967-ben kezdtem az újságírói pályát a Külkereskedelem c. szakfolyóiratnál, majd ugyan ebben az évben kerültem a Népszavához. 1969-től a Magyar Hírlap munkatársa voltam másfél évig. 1971-től 1990-ig a Magyar Ifjúságnál dolgoztam, ott is a külpolitikai témával foglalkoztam. 1990-ben kerültem a Képes Héthez, majd a Napi Gazdasághoz, 1996. óta pedig a Népszavánál szerkesztőként dolgozom” – mondta a jegyzőkönyv szerint.
Történelmi érdeklődésből lett hírszerző…
Ezután jön az érdekesebb rész. Bár Hahn nem titkolta hírszerzői múltját, ügynökösködésére egészen elképesztő magyarázatot adott: „Bizottság elnökének kérdésére: A III/I-es ügyosztállyal kerültem kapcsolatba, ez a hírszerzés. Ez 1971-1972-ben lehetett. Én önként jelentkeztem, mert mindig érdekelt a kémek világa. Két könyvet is írtam (tényleg írt, korábbi cikkünkben utaltunk is rájuk – a szerk.) ebben a témában. Történelmi jelleggel foglalkoztam evvel a témával. Főleg a II. Világháború utáni kémtevékenység érdekel”. Az egykori titkosmunkatárs állítása szerint pusztán irodalmi érdeklődésből lépett a hírszerzők közé. Így megy ez (írta Kurt Vonnegut), ha valaki írni akar a prostitucióról vagy a drogkereskedelemről, akkor beáll örömlánynak, stricinek vagy dílernek.
Le, a csillagokat az égről / Forrás: ÁBTL
Hahn Péter leszögezte: nem spicliskedett
„Érdemi anyagokat nem kaptam – folytatta az irat szerint. – Bejárhattam a BM könyvtárába, bizonyos fordított könyveket és iratokat kaptam. Érdemi hírszerzést nem végeztem. Elemzéseket készítettem a III/I-es osztálynak, ezek meg is jelentek. Külföldre rendszeresen jártam.
Semmiféle spicliskedésbe nem voltam hajlandó részt venni. Jelentéseket senkiről és semmiről nem voltam hajlandó adni”.
Hahn Péter vallomása vs. a valóság
„Érdemi hírszerzést nem végeztem” – vallotta Hahn, s ez szóról-szóra összecseng Riedl alezredes 1998-as véleményével. Vajon mit gondolt erről Dunai Gábor állambiztonsági tiszt 1985-ben? „Operatív feladatait mindenkor a legjobb tudása szerint, magas szinvonalon és maradéktalanul teljesítette” – írta, amikor átadták a kémelhárításnak. „Jelentéseket senkiről és semmiről nem voltam hajlandó adni” – mondta Hahn Péter 2002-ben.
Részlet a munkadossziéjából: „ORENGO a találkozón átadta a mellékelt jelentését, azzal a megjegyzéssel, hogy a felsorolt négy témakörben lehetőséget lát, ammenyiben ezek érdeklődési körünkbe tartoznak, szervünk érdekeinek megfelelő tevékenységre”.
A hős: kikötötte, hogy magyarokkal nem foglalkozik
Miután Hahn „bevallotta”, hogy csupán szakmai érdeklődésből lett a hírszerzés titkos munkatársa és ott igazából – a többiekhez hasonlóan – semmit sem csinált, rátért a leningrádi kalandra: „Sokat gondolkodtam azon, hogy minek kapcsán született az a bizonyos levél, amit az aktában találtam, illetve most került elő, ezt a levelet soha nem láttam. […] Az 1977-es Leningrádi Ifjúsági Találkozón a delegáció tagja voltam.
Kiutazásunk előtt a BM munkatársai összehívtak minket s arra kértek, hogy segítsük az Ifjúsági találkozó biztonságos lebonyolítását. Erre a megbeszélésre a szerkesztőségben került sor.
A Magyar Ifjúság népes delegációval utazott a találkozóra. Csupa teljesen megbizható KISZ aktivista volt a delegáció tagja, ott teljesen értelmetlen lett volna bármilyen biztonsági intézkedés. Annál is inkább szükségtelen volt ez, mert csak csoportosan mozogtunk. Legfeljebb annyi történhetett volna, hogy valaki lerészegedik. Ezért egyáltalán nem értem, hogy ki és mit köszön meg. Valóban ilyen módon együttműködtem a III/I-sekkel (titkos munkatársként segítette őket, ez a legmagasabb ügynöki „kaszt” – a szerk.), de nekik is kikötöttem azt, hogy magyarokkal egyáltalán nem vagyok hajlandó fogalkozni, beleértve ebbe a disszidens magyarokat is, spicliskedésre nem vállalkozok. (Ez nagyon szép, de amúgy is hiányos munkadossziéjában megtalálható egy olyan jelentés, amelyet „arabbarátnak” vélt magyarokról adott).
Természetesen Leningrádban sem csinált semmit: „Bizottság elnökének kérdésére: Hozzám semmilyen konkrét megkeresés nem érkezett, semmilyen feladattal nem bíztak meg. 1977-ben a politikai hangulat sem indokolta ezt az elővigyázatosságot, hiszen a szovjet-magyar politikának ekkor nem voltak vitapontjai”. Ugyanerről a belső elhárítás: „Az eligazitásnak megfelelően segítette munkánkat”.
Hahn Péter: az ember, aki ott sem volt / Forrás: ÁBTL
Hiába is kutakodott a Történeti Hivatal
Már ebből a meghallgatásból is kiderül, mennyire kell komolyan venni egy ilyen átvilágítási eljárást.
Gyakorlatilag tényként kezelték azt, amit az átvilágított személy mesélt. A titkosított dossziék mellett könnyedén megtehette a múlt átfestését.
Nem sokkal meghallgatását követően Szandtner arról tájékoztatta Pintér Máriát, hogy a Történeti Hivatalban (TH) nem találtak semmit az újságíróról. Hogyan is találtak volna? Említettük, hogy 1998-ban – még a Horn-kormány alatt – hosszú évtizedekre titkosították az ügyét, így a feljegyzést készítő Riedl László alezredes javaslatára nem adták át az anyagokat a TH-nak.
Pálfy elvtárs csak aláírt, amúgy nem emlékszik
Így aztán Pálfy alezredes elvtársat urat is úgy hallgatták meg, hogy fogalmuk sem volt arról, mi van a dossziékban. A zárt tárgyalásnak nevezett kamaradarab két főszereplője „Hahn Péter ellenőrzött fél” és „Pálfy Imre tanú” volt.
„Tanú: A BM III/III. 5. osztályán dolgoztam, annak beosztottja voltam, aki az osztályról kimenő jelentéseket aláírhatta. Ez az 5/b. Csoport a kultúra és tudomány területén dolgozott a belső elhárításban (az iratok szerint ő vezette a „kulturális vonalak védelme” alosztályt) […] Ebben a konkrét ügyben egyáltalán nem tudom, hogy mi történt, nem is emlékszem semmire, valószínű, hogy dr. Békési András alosztályvezető készítette ezt a jelentést, én mint osztályvezető alá kelett, hogy írjam. Mindig megbíztam a kollégáimban, és ezért nem volt gondom ezzel, odatette és valószínű, hogy aláírtam”.
Pálfy vallomása tipikus és groteszk: természetesen ő sem emlékszik semmire (vajon nem volt előre megbeszélve ez az egész?). S hogyan mutatta be önmagát: egyszerű aláíró beosztottként, helyettesében megbízó tudatlan főnökként…
Én csak aláírtam, kérem szépen! / Forrás: ÁBTL
Később így folytatta: „Bizottság elnökének kérdésére: Az osztályunkon ilyen esetekben az volt a feladatat (így – a szerk.), hogy biztosítsuk a rendezvényt, hogy rendben zajlódjon le. Ha nem Magyarországon került sor erre a fesztiválra valószínű, hogy a szovjet elvtársak kérték. Továbbá szerintem nem volt szükség arra, hogy a delegált csoportot megfigyeljék, mert azok eleve ki lettek válogatva, meg volt a megfelelő módszerük, stb. mint ahogy ma is így történik.
Hahn Péter megjegyzése: Ez egy KISZ rendezvény volt, ahova a küldötteket a megyei szervezetek delegálták, eleve ott már megtörtént a szelektálás.
A tanú hozzáfűzése: Akkor elképzelhető, hogy a KISZ Bizottság kérte közreműködésünket a fiatalok biztosításához”.
Érdemes megfigyelni, milyen szépen együttmuzsikált Hahn és a tanú. Az egyik feldobja a labdát, a másik leüti, a lényeg, hogy senki sem emlékszik semmire, nem történt semmi. Maguk mondták ki: szelektálva (kontraszelektálva…) voltak.
Tessék továbbmenni, nincs itt semmi látnivaló.
Feladott, majd lecsapott labda / Forrás: ÁBTL
Hahn simán átment az átvilágításon
Miután a meghallgatások véget értek, döntött a bizottság: Hahn ártatlannak bizonyult. Nézzük a 2003 júniusában kelt határozat leglényegesebb részét: „A Bizottság […] megállapította, hogy a kérelmező az elnyomó szervek részére érdemi tevékenységet nem végzett, mert az eljárás során nem merült fel arra utaló adat, hogy Hahn Péter hálózati feladatok vállasára vonatkozó nyilatkozatot tett volna, vagy jelentést adott volna, vagy tevékenységért illetményben részesült volna.”
Semmi érdemleges / Forrás: ÁBTL
Hahn Pétert gyakorlatilag átment a vizsgán.
Pedig most már (a titkosítás feloldása után) jól tudjuk, hogy pénzt (dollárt) kapott az állambiztonságtól, nem beszélve az állandó utazási lehetőségről, remek állásokról, lánya BM-óvodai helyéről…
Az rejtélyes, hogy mi történt ezután, mi zajlott a háttérben. Tény, hogy az újságíró nyugdíjazásáig a Népszava lapszerkesztőjeként dolgozott. Mire volt jó egy ilyen átvilágítás? Jól látható. Az egykori ügynök és az állambiztonsági tiszt szépen elmondhatta alaposan átgondolt szövegét, a jegyzőkönyvek szerint nem győtörték őket komoly keresztkérdésekkel. Bár maga Lamperth belügyminiszter intézkedett az ügyben, még így sem sikerült elérni, hogy a bizottság belenézhessen „Orengo” dossziéiba. A titkosítást még erre az esetre sem oldották fel. Mit tettek ehelyett?
Meghosszabbították: egészen 2088-ig.
Mi van a többiekkel, a sok eligazított újságíróval?
Hahn Péter dossziéit végül a közelmúltban tették kutathatóvá, így nézhettem bele – kutatóként talán elsőként – én is. Mi van a kollégáival? Mi van a Magyar Ifjúság többi egykori újságírójával? Például a jelenleg is publikáló – szintén népszavás – Somfai Péterrel?
Őt is eligazították? Vagy ő nem volt beszervezve?
Hány olyan újságíró dolgozik a médiában még ma is, aki „semmi érdemlegeset nem végzett”?
Facebook
Twitter
YouTube
RSS