Édesanyaként büszkén írni a WMN magazinnak arról, hogy ötből három gyermeke elhagyta ezt a borzalmas országot? Erről szerintem beszélnünk kéne. A már sokszor emlegetett WMN magazinban jött velem szembe egy bicskanyitogató írás egy író–pedagógus–teológus édesanya tollából, aki hosszasan fejtegeti azt, hogy miért büszke három emigráns gyermekére, akik voltak annyira bátrak, hogy elhagyták ezt a fertőző posványt, amit ma Magyarországnak hívnak. Na de kezdjük az elején.
A szerző nagyon szépen elkezdi felépíteni, már-már átverni az olvasót azzal, hogy leírja: mennyire szereti Magyarországot, gyermekeit a társadalmi felelősségvállalásra és a hazaszeretetre nevelte. Ír a nemzeti értékek megismeréséről, a magyar történelemről.
A magyarságtudatunk sohasem volt melldöngető, hanem olyan természetes része az életünknek, mint a levegővétel
– olvasható az írásban. Ami ezután következik, az már adhat okot a kételkedésre, de még mindig érthető. Írónk úgy folytatja: “nem csupán erre neveltük a gyerekeinket, hanem arra is, hogy részesei egy nagyobb kulturális egységnek, Európának, ami nem kizárólag kulturális örökséget jelent, hanem bizonyos kötelezettségeket is”.
Például a felelős döntés kötelezettségét. Mert ha hiszek a demokráciában (márpedig hiszek), akkor polgári kötelességem alakítani azt
– olvasható az írásban.
Ez még mindig oké, de azért valljuk be: a mai Európát elnézve közös értékekről meg kötelezettségekről beszélni Európa irányába elég érdekes. Tekintve már csak a legutóbbi migránskvóta megszavazását, az elképesztő fehérek elleni rasszizmust, ami Brüsszelben tapasztalható, vagy Ukrajna kötelező újjáépítését a tagállamok pénzéből, miközben páran az uniós vezetésből eldöntötték, hogy a hazánknak járó EU-s pénzeket csak azért sem adják oda, mert – bár az járna nekünk – szerintük a magyar emberek ostobák, mert megszavazták újra az Orbán-kormányt, ezért bűnhődjenek. Na, így beszéljünk azokról a bizonyos közös európai értékekről.
Na de ami ezután következik, abból minden értelmes, gondolkodó ember tudhatja, hogy itt súlyosabb problémák is vannak. Hosszú idézet következik az írásból.
Az egyik egyetemi professzorom mondta azt sarkítva, hogyha egy francia állampolgár reggel felébred, akkor végiggondolja, hogy a jelenlévő kormány irányvonala megfelel-e annak a társadalmi szerződésnek, amiért ő az adóját adja az államnak. Olyan országot építenek-e, amiben ő személy szerint szívesen lakna? Ha nem, akkor kimegy az utcára tüntetni, vagy más módon protestál. Nálunk azonban a népesség nagy része (szellemi szinten) fel sem ébred, ha felébred, akkor sem tud dönteni, mert arról sincs fogalma, hogy mi fán terem ez a fránya társadalmi szerződés, a protestálás pedig eszébe sem jut, hiszen megtanulta, hogy az halált, börtönt vagy gumibotot eredményez, semmi mást
– írja a WMN szerzője. Innentől kezdődik az ótvar, szokásos fröcsögés, amit már jól megszokhattunk, idén például a tanártüntetéseken feltűnő pár ezer embertől, meg a mindenkinél mindent jobban tudó budapesti értelmiségtől, úgyhogy abba is hagyom az idézeteket – akinek van kedve meg idegzete, olvassa el nyugodtan a teljes cikket. Na jó, még egy utolsó idézet:
ugyanott vagyunk, mint a Kádár-korszakban. Halálbüntetés nem jár azért, mert mást mersz gondolni, Recsk sem, de a gumibotok előkerültek, és a könnygáz is. Olyan kamaszok ellen, mint amilyenek mi voltunk a nyolcvanas években.
Hát, drága szerző, nagy bajban lennénk, ha ez a pár momentumos kis gyökér, aki egy építkezés kordonjait akarta lebontani, a mai magyar kamaszokat reprezentálná. Ha már itt tartunk, üzenem a gyerekeknek, hogy próbáljanak meg hasonló akciókat Párizsban vagy Brüsszelben. Van pár videó, ahol jól látszik, hogyan bánnak a nemtetszésüket kifejező állampolgárokkal ezekben az imádott demokráciákban. Itt van mondjuk ez a videó, amelyen egy jobboldali politikust vágott arcon egy rendőr Brüsszelben, miután az illető békésen tüntetett:
Flemish politician @tomvangrieken attended a protest for healthcare workers in Brussels today. By order of the Mayor, the police told him to take down his banner. When he refused, an officer punched him in the face. This is our “right to protest” in 2023. pic.twitter.com/xMQuMQbUGg
— Eva Vlaardingerbroek (@EvaVlaar) June 13, 2023
És most már rendesen dühös is vagyok. Nem, kedves WMN-szerző, nem hagyom, hogy hazugságokat állíts 2023 Magyarországáról. Bizony vannak gondok, mint mindenhol, sok mindent lehetne sokkal jobban csinálni. Mondjuk az agglomerációs tömegközlekedést nem ártana fejleszteni, de ez csak egy példa. De összehasonlítani mindazt, ami van jelenleg, akár a Kádár-rendszerrel vagy a kétezres évek putris Magyarországával, amiben én is felnőttem nettó hazugság és gyűlöletkeltés.
A Mandiner véleménycikkében szintén eme színvonalas írást idézik. A lap szerzője megjegyzi: le lehet szólni a 25 év alattiak adómentességét azzal, hogy micsoda porhintés, hisz addigra szinte az egyetemről se kerül ki a csemete. Ha azonban megnézzük az Eurostat adatait, kiderül: Hollandiában a még tanuló 15–29 évesek 70 százaléka dolgozik is a tanulás mellett, Svájcban 60 százalék, Dániában 49, Németországban 42, Ausztriában 40, míg Magyarországon összesen 5 százalék. El lehetne mondjuk menni dolgozni egyetem mellett, ahogy mondjuk én is tettem. De persze nem kötelező.
A Mandiner szerzője szerint hasonlóképpen lehet szubjektíve kilátástalannak minősíteni a fiatalok lakhatását, nem is a legrózsásabb a helyzet, csakhogy egy friss jelentés szerint idén májusban is a Budapesten lakást vásárlók 13 százaléka, a vidéken vásárlóknak pedig 16 százaléka volt 20 és 30 év közötti (ez nagyjából a felnőtt társadalmon belüli arányuknak felel meg), és az összes ingatlan közel egynegyedét vették a vásárlók első saját otthonnak.
Ha mellétesszük az Eurostat számait, láthatjuk, hogy Magyarországon 2022-ben a 20–29 évesek 22,3 százaléka élt olyan lakásban, ahol nincs minden nagykorúnak vagy párnak külön szobája – ez az arány 2016-os számítások szerint még 55 százalék volt (Ausztria akkor tartott 22,5 százaléknál). Azonos időszak alatt Németországban 13,3 százalékról 18,5 százalékra romlott ez a mutató, Svédországban 32-33 százalék körül stagnált. Cserébe arrafelé ezzel párhuzamosan a nemi erőszakok és az egyéb abúzusok száma folyamatosan nőtt.
És ne értsetek félre, a külföldre költözéssel semmi gond. Szerintem sokat ad egy ember életébe, ha fiatalon megtapasztalja azt, hogy hogyan tud egy idegen országban érvényesülni, élni, dolgozni. De ne hazugságok árán. Ebben sok tapasztalatom van – Magyarországra még mindig a legjobb dolog hazatérni, bárki bármit állít a WMN címlapján.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS