Pesti Srácok

Bizonyára a XVIII. kerületben is az adóemelések reményében választottak ellenzéki polgármestert a szavazók

Bizonyára a XVIII. kerületben is az adóemelések reményében választottak ellenzéki polgármestert a szavazók

Brutális adóemeléssel kezdett a XVIII. kerületben Szaniszló Sándor, frissen megválasztott szocialista polgármester. A Bal Lator XVIII. kerület Facebook-oldal szerint ugyanis 50 százalékkal emelte meg az új szocialista városvezetés az építményadót, ez pedig nemcsak az ingatlanok tulajdonosait fogja kellemetlenül érinteni.

A kerületben frissen hatalomra került ellenzék már az alakuló ülésen zabolátlan költekezésbe kezdett, 100 százalékkal megemelve saját tiszteletdíját, most azonban még tovább mentek, és a helyi vállalkozások adóterhelését is jelentősen növelték, nem igazán törődve az őket megválasztók érdekeivel. Az adóemelés azért annyira nem grandiózus, mint a (ki)fizetések esetében; "csupán" 50 százalékkal emelkedik az építményadó mértéke a vállalkozók számára. Az indítvány ellen szavaztak a Fidesz és a KDNP képviselői. Szaniszló azzal próbált érvelni az emelés mellett, hogy az csak a multikat érinti, ez viszont tényszerűen nem igaz. Az adóemelés ugyanis érinti a kis- és középvállalkozói szektort is, amelyik csak nehezen (vagy sehogy sem) lesz képes kigazdálkodni a plusz adóterhet. A nagyobb cégek pedig egyszerűen átterhelik vásárlóikra, vagy a bérkorrekció elnapolásával pótolják a kieső profitot. De az sem kizárt, hogy a drasztikus adóemelés elbocsátásokat okozhat mind a multiknál, mind a kkv-szektorban a XVIII. kerületben.

Forrás: Bal lator a XVIII. kerületben

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Optimistán bele a reménytelenségbe! – Nagy Feró és az Öreg

Ps TV 2024 május 14.
„Nem én utáltam a rendszert, hanem ő utált engem. A Kádár-rendszer gyűlölt” – vallja Feró, akit a rendőrök néha véresre vertek dalaiért. Amikor Jerikó falainak leomlásáról énekelt, a rendőrök úgy vélték, hogy a Kádár-rendszer összeomlására utalt; egy csapat rendőr és nyomozó a koncert közben berohant a színpadra és leállították a koncertet. Érthető, hogy Nagy Feró nem zárta szívébe a diktatúrát. Ennek ellenére soha nem adta fel – erre utal a címbéli hitvallása, az „Optimistán bele a reménytelenségbe!” is.