Pesti Srácok

A zsidókat listázó Gyöngyösi ma már a populizmus és migránsüldözés miatt aggódik

A zsidókat listázó Gyöngyösi ma már a populizmus és migránsüldözés miatt aggódik

Egészen meghökkentő interjút adott az European Security Journalnak a néhány éve még az országgyűlés zsidó származású képviselőit listázni akaró Gyöngyösi Márton jobbikos politikus. A "Segíteni kell a menekülteket, harcolni kell a populizmus ellen és együtt kell működni az EU-val" címet viselő nyilatkozatra Lovas István hívta fel a figyelmet, a szöveg kiemelt téma lesz az Echo TV ma esti Sajtóklubjában is.

Nem is olyan régen még tízezer fős, Bajnai Gordon és Mesterházy Attila által vezetett tömeg követelte a Kossuth téren a "náci" Gyöngyösi Márton eltávolítását a közéletből, amiért a jobbikos képviselő a zsidó származású és szerinte ebből fakadóan nemzetbiztonsági kockázatot jelentő képviselők listázását indítványozta. A Jobbik külpolitikusa azóta - a Spinoza Házban bűnbocsánatért esdeklő pártelnökéhez, Vona Gáborhoz hasonlóan - nagy utat járt be, s most olyan interjút adott az Eurpoen Security Journal nevű, liberális szellemiségű szaklapnak, amiben már Orbán Viktor állítólagos populizmusa és menekültellenessége miatt aggódik.

Gyöngyösi Márton kifejtette, Orbán Viktor elszeparálta magát az európai közösségtől, ezért Brüsszelben nem tudják, hogy Magyarországnak mik az érdekei, és mit is szeretne pontosan. Szerinte a magyar miniszterelnök hátat fordított Európának ahelyett, hogy az országot képviselné.

A jobbikos politikus européer imázsépítését segítik az olyan szájba adott kérdések, mit például ez is: Igaz-e, hogy Orbán Viktor a kelet és a nyugat harcát a migráció kérdésre redukálja, miközben ezzel elfedi az olyan témákat, mint a szegénység és a bérek helyzete? Erre persze igennel felel a jobbikos politikus, aki szerint Orbán Viktor leegyszerűsítette a politikát, mert "nem tud az ország problémáival megbirkózni." Gyöngyösi azt állítja, Orbán Viktor mindent a propagandának rendel alá, ami oda vezet, hogy

PestiSracok facebook image

Pedig Gyöngyösi "Éleslátó" Márton rájött, hogy a migráció egy nagyon komplex probléma, amit globális méretekben kell újragondolni, más országokkal együttműködve, Orbán viszont nem ezt csinálja. Kijelentette, Orbán Viktor csupán azt szajkózza, hogy ő az emberek akaratából kormányoz, és mindet úgy kommunikál, hogy

A Fidesz támogatói a jobbikos lángész szerint tehát végtelenül ostobák. Bárhogy is legyen, Gyöngyösi a következő, rendkívül komplex megoldást találta a migrációs kérdésre: segíteni kell és újra kell gondolni a stratégiánkat. Hogy ezt hogyan tenné, arról nem sok szó esik. A politikus úgy vélekedett, a kormány jóvoltából hosszú ideje napirenden van a kérdés, hogy Magyarország a kelethez, vagy a nyugathoz tartozik-e, pedig már

Hozzátette, Orbán Viktor Oroszország-politikája is pikáns, a kormány "jobban húz Putyin irányába, mint az atlantistákhoz". Ez meglehetősen meredek bírálat egy olyan politikus szájából, akit 2014-ben még kendőzetlen oroszbarátsága miatt tiltottak ki Ukrajnából, amikor választási szakértőként próbált beutazni a világ országai által el nem ismert Donyecki Népköztársaságba.

Az összesen 11 oldalas interjú következő részében a lap szerint a magyarországi kisebbségekről, az iszlámról és a globális politikáról lesz szó. A PS részéről fokozhatatlan kíváncsisággal várjuk, miként alakul át Soros György legkedvesebb tanítványává KáGéBéla egykori jobbikos ifjú titánja.

Forrás: European Security Journal. Fotó: PS

Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.