Létezik agresszió, ami belülről fakad, ami esszenciális, ami valami megfoghatatlanul elemi, született vad, olyasmi, ami az oroszlánkölyökben ébred, ha vértől tocsogó hús szagát cipeli a szél. És létezik a gyávák agressziója, a sebek gennyéből táplálkozó, a reménytelenség szülte, a sarokba szorított ebek agressziója, a meztelenséget öltöztetni kívánó szintetikus agresszió.
Sokat gondolkodtam, hogy válaszoljak-e, s ha igen, milyen formában tegyem azt, miután Puzsér sokadjára mérte fel rosszul, hogy meddig mehet el velem szemben büntetlenül. (Az eggyel ezelőtti itt olvasható)
Az én szám habzik, a tiéd meg szaros a miniszterelnöki ánusztól, te seggnyaló kutya
– fogalmazta meg hozzám intézett szavait a magyar közélet ártó és gonosz szelleme. Én pedig megpróbálok ezúttal a junkie-értelmiségi saját stílusában válaszolni.
Dear Stan!
Te kire nem használtad még ezt a képletet? “nyelv a miniszterelnöki seggben” Kapásból mondok 4-5 embert csak az elmúlt egy évből, akivel szemben ezt sütötted el a közönséged nagy megelégedésére. Hát miféle kritikus az, aki mikrózott sértegetésekkel dolgozik, és gyorsfagyasztott átkokat köp? Tényleg nem futja valami frappánsra, valami csattanósra, valami kreatívra? Már szó köztünk maradjon, Robi! Melyik sarki kocsmában nem tudják ugyanezt a szintet produkálni? Bármelyik életunt, dohos szagú, lecsúszott, felszarvazott balfasz kiokádja ugyanezt két Ászok után. Mondjuk csak a két Ászok hibádzik.
Úgy mélázol a férfi hátsók körül, hogy azt egy urológus docens is megirigyelné. E tekintetben közted meg Lakatos Márk között csupán annyi a különbség, hogy ő a serdülő hátsók körül érzi magát komfortosan, te pedig – mint tapasztaljuk – az érettebbeket preferálod. De ha már érett férfi seggek, Robi! Miért nem becsülted meg az otthonit? Ott kellett volna helytállnod, Mr Metafizika!
Nem bántani akarlak, csak megóvni az aranylövéstől. Szóval arra kérlek, most ülj le, vedd a nyugilabdát a kezedbe, koncentrálj erősen, és figyelj rám!
Nézd meg, kik vesznek körül! Az egész szektádból FAM a legfickósabb, ami már önmagában is beszédes. Nézd meg kik állnak a jobbodon, kik melletted, és kik a hátad mögött. Egy rakás az anyjának visszafeleselő hülyegyerek élén vergődsz habzó szájjal. Ők a csempe, a fuga meg félszkinhedekből, felszarvazott orvostanhallgatókból, meg wannabe Szókratészekből áll. Néhol a halmazok metszik egymást. Mondom máshogy. Te vagy Bonaparte, ők a Grand Armée, ez meg itt Waterloo. A Nyírő Gyula Pszichiátriai Gondozó meg majd jó lesz Szent Ilonának.
Ha valamit elértél az életben, hát azt, hogy DK-jugendet neveltél a fakanál elől menekülő deszkásokból.
Nézz szembe a démonjaiddal, mert ha te nem teszed, végül majd ők néznek szembe veled!
Ne gondold, hogy sose halunk meg. Hol van a tűz, hova lett a mindig sóvár régi láz, meg a nagy reklámellenesség, Robi? Ahova egyszer beengedték a negyvenhetes, sárgásra keményedett talpadat, ott most mindenhol a kifestőkönyveddel teleshoppolsz. Hirtelen már az “Antikrisztus TV” is megfelel, Robi? A Facebook-oldalad úgy néz ki, mint a devecseri szuperinfó! Ez ám a konzekvens magatartás. Amúgy meg, a Legyen másik, Nincs másik Indexnél kinyalt PR interjúdban olvasom, – naponta kb tízszer az arcomba tolva – hogy “tíz évig írtad, és ha nem írod ki magadból megőrültél volna” Ne b*zd már meg, Robi, hogy betűnként írtad azt a fost! Amúgy meg nem akarok grincs lenni, de elkéstél. Nem sikerült kiírni az őrület előtt.
Viszont ha valamiben következetes vagy, az az árulás. Egy hitszegő vagy. A legrosszabb fajta. Nincs barátod, vagy szövetségesed, akit ne árultál volna még el harminc lájkért cserébe. Hamis messiások hamis Illése. A hazug bíró, aki szájával üvölti a törvényt miközben lábaival tapossa azt.
Jámbor András és közted, küllemre talán ha két különbséget találok. Ő kétszerte sűrűbben mos hajat, te pedig cserébe magasabb vagy.
Most menj, és öleld át Dezső Andrást! Súgd meg neki, hogy ezt a világot ti, veled az élen építettétek. Ízlelgesse csak! De hiszen, Robi! Hogyan is mehetnél, hogy bátorítsd őt, miközben rettegsz? Pontosan az ő sorsa elől menekülsz. Reszketve húzod magad össze még a gondolattól is, hogy a dingó had a torkodat harapja. Márpedig Dezső Andrással épp ez történik. Hiába a mindhalálig O1G-zés, ha egyszer jön valaki, aki pillanatnyilag hangosabban kiálltja, hogy: O1G, és neked eközben nem az elvárások szerint lüktet a nyelved szorosan az ánuszán, akkor lám véres fogak között találod áruló torkodat. Mert pontosan tudod, hogy hiába megannyi háborús uszítás, a számolatlan megfelelési kényszer szülte gyalázkodás, a rengeteg orbánozás, elég ha egyszer alulmúlod az elvártakat, és a zombi dingók széttépik a mosdatlan irhádat. (Ja, bocsi már az ánuszos plágiumért, de ismered a sárréti mondást: aki sokat emlegeti a fas.t, az előbb-utóbb megissza a levét!)
Te vagy már nagy forradalmár, meg az urad, Edina! Miféle forradalmár az, aki a világ legerősebb hatalmának helytartatói előtt hajbókol? Miféle ellenálló az, aki a választások idején Thaiföldön éli a nyugati burzsoák gondtalan életét? Miféle üldözött és sanyargatott hős lehet egy multimilliomos? De tényleg, milyen, te bohóc?
Tényleg Hajdú a befolyásos médiapszichopata? Ő jelenleg a vendégszobából jutúbuzik, míg te beszervezted az egész pereputtyod a Spirit FM-hez, bent a lábad az ATV-ben, PR cikkeket vág hozzád az Index, együtt eszel és iszol a komplett Partizánnal, 444-el, és a kifestőddel van kitapétázva az összes nagy megtekintésű YouTube-csatorna háttere. Te volnál az outsider? Te volnál az underground? Te maga vagy az érinthetetlen mainstream! Ha eddig nem tűnt volna fel, most szólok: csak azt ápolatlanságod különböztet meg a többi újgazdagtól.
Egy sérelmekkel, és sebekkel küszködő önértékelési zavaros eblelkű vagy, aki mindenkit csúfnak hazudik, hogy rejtve maradjon önnön rútsága. Brutus és Iskarióti Júdás görög nászának gyomorban fogant fajzata. Sóvárogsz a hatalom után, de az a bolondját járatja veled. Amihez érsz megrothad. Aki mellett csak kiállsz, mind megbukik. Amely megmérettetésen elindulsz könnyűnek találtatsz. Te emlegeted fel NoÁrnak a mörcsöket? Nincs olyan év, hogy ne húzd meg a híveidet legalább kétszer. Hol szakácskönyvvel, hol kifestővel.
Ja, még valami, Robi!
Emlékszel, mikor a rádióműsorodban úgy beszéltél rólam meg a családomról, mint a cigányok, akik csak ne merészeljék kritizálni, ama dicső francia forradalmat, hiszen a felvilágosodás nélkül a lápon szednék a tőzeget? Tudod mit? Legyen neked igazad! Így azonban még szégyenteljesebb, hogy ezt a cigányt, ha meglátod, olyan gyomortájéki félelem önti el a testedet, amit az ember csak az első randi előtt érez. Mert te is tudod, a nyüszítő kutyák csak addig játszhatják a farkast, míg a vadon utol nem éri őket.
Varga Leon László
2024-04-03 at 13:20
Ábrahám Robi a kiválasztottak egyike. Szóval tud gyilkolni.Megjártál már sok helyet,tapasztaltál sokat.Kiváló,szinte irodalmi nyelvezettel írsz.Pontos vagy,tűpenge,oda ér csapásod ahová akarod. Mellette remek Magyar ember vagy Robi.Jól látod:ma már elmúlt az ideje annak,hogy szépelegjünk. Beteg fasz.kat rázó morálprostik járják idegbeteg táncukat az utcákon. Mindent bele! Ostorral,mindennel!Amennyiben létezik ésszerű irányítás oldalunkon,kőkemény támogatást kellene,hogy kapj.Minden módon.Kell a tisztesség,de kenyérre való is.. Te pedig már Pick szalámit érdemelsz. Áldassék az Úr!Mossuk újra az utcákat!
Sróf
2024-03-29 at 23:50
Ez nagyon jó! Rég olvastam ilyen frappáns és gyilkos oltást. 🙂
honderű
2024-03-26 at 10:14
OK, h 4 flekk a válaszod egy mondatra, ha olyan súlyos a mondat, hogy ennyit megér. Az is OK, hogy PS-től egyébként váratlan ritka jó stílusban szitkozódsz, már-már élvezet volt olvasni. De azt nem tudtam meg, hogy miért mondta Puzsér, amit mondott. Esetleg kifejtenéd ? Mert akkor el tudnám helyezni ezt is, meg azt is. Ennek így túl sok értelme nincs. Ezt elég lett volna e-mailben is elküldeni neki. Vagy csak pusztán azt akartad kifejezni a világnak, hogy mennyire fel vagy háborodva? De ha nem érveled meg, hogy miért is igaztalan Puzsér mondata, akkor még az is felmerülhet az nyájas olvasóban, hogy esetleg Puzsér tűpontosan fogalmazott.
olvasó
2024-03-21 at 11:43
“Ha valamit elértél az életben, hát azt, hogy DK-jugendet neveltél a fakanál elől menekülő deszkásokból.”
Ettől meghemperedtem.:-)
Ennyi.
füredi46
2024-03-21 at 11:18
Ki az a rettenetes pofa ott fönt a cikk elején…? Jézusom, a gyerek elsírná magát, ha meglátná a “bácsit”.
Ungarn über alles !
2024-03-21 at 11:02
csak megemlítem a cikket író Robinak, hogy sántít a cím, mert ezzel a pofával Puzsit be sem engedné a többi ördög a pokolba
sumer
2024-03-21 at 10:53
“puzsért nem szabad mellre szívni. csak a lefolyóba”
Igy van. Sz@rral nem finomkodunk és nem is vitatkozunk, hanem lehúzzuk a WC-n! Ezt tette itt Ábrahám Róbert is Puzsérral.
Akárhány nicken próbálja is sz@rozni őt itt ezért egy tökély pubi-puki (Krump Lee, névtelen kommentelő, nem jött össze, ila halo, stb.), egy dolgot az is megtehetne! Visszabújhatna saját ánuszrózsáján keresztül oda, ahol már csak tökéletes önmaga van szétkenődve a (bél)szélrózsa minden irányában, és rágódhatna önnön szellemi (ma)gányán; az ötből ötbetűs tök-éj, puzsi-ropin!
Uncle Ment
2024-03-21 at 10:52
Minden (!) óvodában, kisiskolában van egy puzsér –
persze más a nevük, tessenek emlékezni, körülnézni.
Baromira frusztráltak a saját jelentéktelenségüktől.
Orientál
2024-03-21 at 10:44
Puzsér zabálni azt tudsz de te sétálni az általad megálmodott Budapesten szarsz te politikai szélhámos.
Ungarn über alles !
2024-03-21 at 10:32
szaré-húgyé juszt is Puzsér !
(de aki szopja az is ilyen lesz)
rajmund 007
2024-03-21 at 10:07
“Nem rossz! Egész jó írói vénád van, Virág elvtárs, miért nem írsz?”
Egyébként Puzsér élete főművének a címét (Metafizika) egyenesen Arisztotelésztől lopta.
Hogy a tartalmát meg kiktől, arról itt van egy szenzációs kritika, egy valódi kritikustól.
https://www.valaszonline.hu/2023/12/27/tornai-szabolcs-puzser-robert-metafizika-kritika/
chatillon r
2024-03-21 at 10:05
puzsért nem szabad mellre szívni. csak a lefolyóba
ila halo
2024-03-21 at 09:11
Nem kellett volna… A kívülálló olvasónak csak annyi, hogy két kakas viaskodik, akiknek annyi eszük sincs, mint egy tyúknak. Egyikük sem ismeri a mondást?: “Okos enged, a másik…” Na, itt most mi van???
Bobo
2024-03-21 at 08:26
Ez baromi jóra sikerült. 😀
na4
2024-03-21 at 08:01
Vitriolos, brilliáns válasz👍 Telitalálat.👌👏 Ilyen a bumeráng – a magas labdát le kell csapni.💪
Amarna
2024-03-21 at 07:10
namost..ki az a puzsér ????
Piroska
2024-03-21 at 07:09
A Puzsér az, aki saját taknyától fuldokol, amikor beszél.
sumer
2024-03-21 at 07:03
“Ez nem jött össze pubi!”
Az értelmiségi írástudó (pubi), aki azt képzeli magáról, hogy pusztán magasztos eszmékkel az ureteren keresztül a vesébe ürithet vissza egy belső feszültségektől duzzadó, vizelettel teli húgyhólyagot (Puzsér), az nem különbözik attól a babonás, emfatikus írástudatlantól, aki sámándobbal a kezében gyógyít betegeket.
Nagy Béla
2024-03-21 at 06:58
Ábrahám!
Ez jó volt! Brávó!
Nem tudtam ki vagy, de ezután már figyellek.
Patriot
2024-03-21 at 06:56
Ennyi leütést pazarolni a szarember, balzsidóra…pfeejj. 🤮
Robik
2024-03-21 at 06:28
Ki az a Puzsér és mit tett le az asztalra?!
Manó
2024-03-21 at 05:53
Nem jött össze!
Figyelj, te puzsérbuzi! A cikk elején leírja, hogy most a fasszopó haverod stílusában fog válaszolni. Ennyi.
nem jött össze
2024-03-21 at 05:23
Hát, a szint ugyanaz… Ez nem jött össze pubi!
névtelen kommentelő
2024-03-21 at 05:07
Hát ez a válasz sem lett valami értelmiségi, sajnos Neked is elég mocskos a szád.
(amúgy egyetértettem Veled)
Placidus
2024-03-21 at 05:00
Ez igen, ezzel az írással nálam felkerült a neved felső polcok egyikére! Csak így tovább!
zeal
2024-03-21 at 04:37
Nem “urológus”, hanem “proktológus” lenne a helyes kifejezés. A cikk többi része az rendben van. 😀
Puzsér Róbert
2024-03-21 at 03:12
Puzsér egy pedofil drogos cionista.
Orientál
2024-03-21 at 01:10
Puzsérnak volt de máig is van az a vastag bőr a lumpan pofáján mint amikor évekkel ezelőtt a választási hajrában riporterrel beszélgetett és ez a Puzsér elmondta hogy ő a sétáló Budapestet akarja megvalósítani mire a riporter kérdezte tőle hogy gyalog vagy járművel jött(?) a riport helyszínére mire Puzsér azt válaszolta hogy személygépkocsival. Azóta ez a nagyot hazudó Puzsér az én szememben egy hitelét vesztett kétszínű köpönyegét forgató senki tehát 0. Sajnos azóta semmit nem változott jó irányba.
Carolus
2024-03-21 at 00:07
Robi, ez ismét nagyon találó volt. Köszönet érte!
a
2024-03-21 at 00:05
puzser valojabn egy feltunesi viszketesben szenvedo barom.
neked meg inkabb irnod kene valami Krimit, mint hogy vele foglalkoz.
Rolo
2024-03-20 at 23:45
1000/1000
👏👏👏👍👍👍👌👌👌🤝🤝🤝
Ez briliáns lett,gratula🤭
Theo
2024-03-20 at 23:07
Sztem túl van értékelve ez a Puzsér. Nem is értem, hogy tulajdonképpen mi a foglalkozása. A modora meg undorító, nem kéne átvenni. Gondolom azért ír ilyen közönségesen, mert erre még kattintanak, mást meg már nem tud, csak ezt fokozni. A narkó tényleg leepitheti az agyat….
mivan? mivan? mivan?
2024-03-20 at 22:26
Még szerencse, hogy nem sértett meg egy ütőeret.
Krump Lee
2024-03-20 at 22:11
Ej, Robi, hogy is van aza bizonyos szint fölött alá mondás ? Ne legyél te is Puzsér !!
sanyó
2024-03-20 at 22:00
Ezt jó volt olvasni!
sumer
2024-03-20 at 21:46
Jó írás, de kiről szól? Ki az a Puzsér?
Csak nem az a rosszarcú, ánusz-malus biztosítási gügynök kinézetű félszeg, aki mindig úgy ordít, mint a fába szorult véreb? :))))))
DonCiccio
2024-03-20 at 21:32
Nem ér már Puzsér ennyit
K
2024-03-20 at 21:29
Jut eszembe….:
Ez is egy bizonyíték arra , hogy az a nagy szabadság, a liberalizmus milyen nagy keserűséget okoz , ez süt le Puzsér fenti arcáról..
moliere
2024-03-20 at 21:21
Hová zuhan még a puzsér?
Sutyerák egy ürge.
Ezek mind ilyenek? Mire öreg lesz, már csak a Teleki téri kurvafattya feketéző szintjén tud már majd beszélni? Megnyugtató, hogy a jusztlászlók, dömsödigáborok, havasheringek utódlása biztosított.
Mekkora türhő söpredéket képes magából kinöveszteni a magyar föld…
Kovács József
2024-03-20 at 21:14
Ez egy nagyon jó írás és egy nagyon igaz írás.
matrix
2024-03-20 at 21:13
Ezt nevezik a SOROS GENDER-gay NACIK DEMOKRÁCIANAK
szólás szabadsának teves-EU-érték zensúra maffia diktatúra nem engedi a Nawalny özvegye fotót a milliardos pasijával a tengerparton feltölteni
K
2024-03-20 at 21:11
Ajaj….:
–A fenti képet nézve Puzsérról, nagyon elgondolkoztat.
Úgy néz ki hogy az a keserű arc arról “tanúskodik”, hogy Puzsérnak nem sok siker “POTYOGOTT” le az életben . Már egy híján 50 a kora, és sajnos úgy néz ki hogy ezután se fog sok siker lepotyogni. Már csak 15 év és nyugdíjas, írhatja a memoárját, de akkor milyet, és ki fogja olvasni azt a ráfizetéses pár száz könyvet??????
–Nekem az a meglátásom hogy a fenti írás nagyon is sokat foglalkozik vele, és nem kellene rá ilyen sok szót pazarolni.
Talán egy szóval is letudható ez, mert az arcából is kikövetkeztetve…: SAJNÁLATOS.
–Na jó , pazarolok még rá két szót….:
Nagyon jól tudja Puzsér hogy a liberális baloldal milyen nagy szamárság, és nagyon jól tudja ő hogy a jobboldalnak van igaza, de mégis a baloldalon van.
Hát ezért olyan keserű az arca.
J
2024-03-20 at 21:11
BRAVÓ Ábrahám Róbert! -az agresszív sarokba szorított eb agressziójának frappáns visszavágáshoz!-
Nem szabad hagyni önmagában az occsmány beszédet sem!
Sajnos a fiatalok körében nem csoda hogy elterjed az e-fajta, leginkább a bal oldali megszólalók szájából bugyogó primitív ocsmány stílus!
A közbeszédben, sajtótermékekben büntetni is kellene!
Az ízes magyar nyelv keretei közé semmiképp sem szabad beengedni!
Tudományos libsizmus
2024-03-20 at 21:10
Ez de nagy volt!
Nahát
2024-03-20 at 21:05
Puzsértól most Ábrahám Róbert ellen rendeltek videót, hát megcsinálta. Puzsér egy unintelligens, személyiségzavaros, gerinctelen pasas, ráadásul unalmas is.
T.rex
2024-03-20 at 20:56
Hát ezt nem fogja ez a Puzsér kitenni az ablakba!Na erre köss masnit puzsi!Stílus👌
matrix
2024-03-20 at 20:48
Puzsér ez a habzó pofájú senki a magyar
ellenzék IQ értelmiségi szint tükörképe !
Aki ezt a senkit a³³-on több mint 15s elviseli azoknak analgáz és legüres tér van a fejében!
Ezek a Bunkópesti tudatlan tahó parasztok
a neon@ci rasszista felforgató özvegyét is ünnepelték Március 15-én !
Bunkó prosztó proli a pasi Ukrán milliardos a nö meg az övegy aki szopatta a magyar-hülyék tömegét
hítvány a tudlan buta tahók
matrix
2024-03-20 at 20:45
Puzsér ez a habzó pofájú senki a magyar
ellenzék IQ értelmiségi szint tükörképe !
Aki ezt a senkit a³³-on több mint 15s elviseli azoknak analgáz és legüres tér van a fejében!
Ezek a Bunkópesti tudatlan tahó parasztok
a neonaci rasszista felforgató özvegyét is ünnepelték Március 15-én !
Bunkó prosztó proli a pasi Ukrán milliardos a nö meg az övegy aki szopatta a magyar-hülyék tömegét
hítvány a tudlan buta tahók
https://uploads.disquscdn.com/images/e5e7650f72a2965fcd7c251a7ef7d1bd984c3cd719fe79ea42dc5c5b4b24db4a.jpg
MacLeod Colin
2024-03-20 at 20:43
Hűűűűűűűű Badmeg!
“Ez igen! Jó estét!”
Ezt a remekművet fogadok, hogy kirakja Bayer is a blogjára, a Mandiner biztosan szemlézi.
Szóval akkor Puzsér Róbert valójában Potyondiné Robi.
Valószínűleg ez a személyiségzavaros kretén az idők végezetéig olvasná, akkor se ismerne magára, és nem értene belőle egy árva szót se.
Puzsér bocsánat Potyondiné Robi. Ilyen az, amikor szembe jön a valóság, tátott szájjal rohangáltál a fszerdőben, és nem érted miért gréczys a szád.
Ha meg már Potyondiné cigányozik, akkor ajánlom neki Jose Giovanni filmjét “Le Gitan” Alain Delon főszereplésével. Maradjunk annyiban, hogy az Edináddal a putridba rohangálva elgondolkozhatnál azon, hogy ki is a “cigány”.
(Tudod te barom az nem bőrszín, hanem életmód).
Amúgy tényleg nagyon, de nagyon jó írás.
Puzsér jelleme, filmesen szólva. Elindult Fellini Édes Életéből, berohant Bergmann Perszónájába és végül Pasolini Salojába lett bélsáros és véres.
angolpuska
2024-03-20 at 20:22
Ez kemény. Hajrá Ábrahám Róbert.