Ursula von der Leyen és társai elismerték, hogy ők buktatták meg a lengyel konzervatív kormányt – ezt állítja legalábbis egy magas rangú lengyel EP-képviselő. A kijelentés alapja az, hogy az Európai Bizottság hétfőn bejelentette, hogy megszünteti a hetes cikkely szerinti, Lengyelországgal szembeni szankciós eljárást, ami véget vet a Varsóval a jogállamiság miatti hosszan tartó vitának. Talán köze lehet ehhez annak, hogy a baloldal került hatalomra Lengyelországban? Erre a kérdésre próbáltunk meg kielégítő válaszokat találni, illetve arra, hogy igaza van-e a Transparency International-nek, akik szerint nincsen rendben, hogy EP-képviselők multinacionális vállalatokkal állnak fizetett jogviszonyban, és ezt meg kellene szüntetni. Talán először egyetértünk velük valamiben.
Facebook hozzászólás
kanigunda
2024-05-10 at 14:11
Angie 2024-05-10 at 07:44
Kb. ennyi. A napnál is világosabb. Ki fenekedik és fegyverkezik rohadtul?
Kitől vesznek puskit? Mit is fognak vele csinálni? A polákok szokás szerint
megint azt hiszik, hogy megjött a nyerőszéria és itt az ideális állapot de
csak az állapotos ideált kapják.
Nahát
2024-05-10 at 09:52
Szegény lengyelek. Nem akarják tudomásul venni, hogy legnagyobb szövetségesük, Amerika buktatta meg a lengyel kormányt. Brüsszel is csak a csicskásuk. A lengyelek önként és dalolva csináltak a hazájukból egy Amerika által megszállt országot.
Angie
2024-05-10 at 07:44
Kedves Ági!
Sajnos kapják a pénzeket, de az nem a lengyeleké lesz, hanem Dzsordzsi bácsiéké! Majd megoldják úgy, hogy a lengyel kormány megszavazza “Ukrajna megsegítésére”!
Naprózsa
2024-05-08 at 16:59
Az egész kapott júdáspénzt el fogják lopni Tuskék, viszont a hülye lengyelek meg fogják fizetni a szavazásuk árát, jólétük, sőt valszeg a férfijaik meg mennek Ukrajnába a levesbe.
III
2024-05-08 at 15:14
Arra azért kíváncsi leszek, hogy megérkező EU-s pénzek, hol fognak kikötni?
Mikorra lesz mínuszos a lengyel költségvetés, és milyen árat fizetnek majd a lengyelek a hiszékenységükért.
Már elkezdődött a lengyel büdzsé kimazsolázása, aki ellent mer mondani, azt üldözik. Jegybank elnököt akarnak cserélni, bár nem járt le a mandátuma, ez is intő jel. Emlékeztet a 2002-2010 közötti itthoni időszakra.
Agi
2024-05-08 at 14:34
Segitek- Lengyelorszagban semmi nem valtozott Tusk ota.
Illetve annyi,hogy ez a joember meghurcoltatott nehany embert jogtalanul.
Nehanyszor osszeborult Ursulaval.Megigerte,hogy szofogado jo fiu lesz.Ennyi tortent es kapjak a penzeket,rendben a jogallam.
Ez pontosan eleg ahhoz,hogy tisztan lasson az ember.
A Morszagnak jogosan jaro penzeit,visszatartjak.
Komanybuktatast akarnak.
Hartai László
2024-05-08 at 14:31
Tusk azzal kampányolt, hogy megszerzi az EU-s pénzeket, hiszen mint fő EU-s tisztviselő ez elvárható is volt.Ez az igéret nem lehetett hatástalan a kis pártokat támogató középrétegekre, azok gazdasági érdekeire. Megvették őket kilóra.
dr. Kolompár G.
2024-05-08 at 13:42
Basszus! Gyorsan leszaladtam a sufnimba, mert nem emlékeztem rá, hogy tegnap a sarlót hova tettem. Csak nem a kalapácsra? Ha igen, akkor beavattam magam kommunistának? A víz is kivert. Mert ezek a jelképek ám a veszélyesek, nem a korábbi viselőik! Én csak azon csodálkozom, hogy még lehet zoknit és gatyát hordani, hiszen az volt a náciknak, nyilasoknak és a kommunistáknak is. Már csak egy kérdésem marad a végére: Nem kellene a szúnyog és a kullancs képét is betiltani- hátha olyan hatékony lenne ellenük, mint a sarló-kalapács betiltása a kommunisták ellen.
füredi46
2024-05-08 at 13:40
Tessék mondani, hogyan lehet hatása egy mostani bejelentésnek (7-es cikkely szerinti eljárás megszüntetése), egy félévvel korábban már lezajlott lengyel választásra és az akkori konzervatív kormány “megbuktatására”…?!
füredi46
2024-05-08 at 13:32
Mi ez az erőltetett szenzáció keresés, ez a hamis bulváros cím…? Ursula von der Leyen semmit nem “vallott be” és nem ismert el, azt főleg nem, hogy ők buktatták volna meg a lengyel konzervatív kormányt. Ezt egy lengyel képviselő (ki az?) arra alapozta . a fenti cikk szerint -, hogy az Európai Bizottság most hétfőn (május 6-ám) bejelentette, hogy megszünteti Lengyelország ellen a 7-es cikkely szerinti eljárást. Na, de kérem, a lengyel választások meg tavaly októberben voltak…! Egy idei májusi bejelentés, hogyan a frászban hatott volna a tavalyi választások kimenetelére…? Ez nonszensz. Azt a nem mellékes tényt már nem is említve, hogy végtére is azért nem az Európai Bizottság szavazott, hanem a lengyel választók. És a lengyel választók igen is a konzervatív erőt (PiS) szavazták be győztesnek. Íme az októberi lengyel választások eredménye: A (PiS) pártnak 35,38 százalékos, a fő ellenzéki erőnek, a Polgári Koalíciónak (KO) pedig 30,70 százalékos a támogatottsága. Bejutott a Lengyel Parasztpártból (PSL) és a Lengyelország 2050 nevű pártból álló ellenzéki tömb, a Harmadik Út is a szavazatok 14,40 százalékával, az Új Baloldal (8,61 százalékkal), valamint a nemzeti radikális és újliberális pártok szövetsége, a Konföderáció (7,16 százalékkal).
A PiS 194 mandátumot, a KO 157 mandátumot, a Harmadik Út 65 mandátumot, az Új Baloldal 26 mandátumot, a Konföderáció 18 mandátumot szerzett meg a parlamenti alsóházban.
Természetesen a PiS kapott az államelnöktől kormányalakítáasra felkérést, de egyedül nem volt képes kormányt alakítani, így az összefogott ellenzék alakíthatott kormányt a brüsszeli szolga, Soros-csicska Tusk vezetésével. De szó nem volt arról októberben, hogy “Ursula von der Leyen és társai” bármi módon bele tudtak volna avatkozni a lengyel választásokba, pláne a konzervatív kormány megbuktatásába. Az EB mostani bejelentése “csak” arról szól, hogy megajándékozták a ballibsi lakájukat, Tuskot a 7-es cikkely szerinti szankciós eljárás megszüntetésével. Meg arról is szól, hogy már nem is titkolják Ursula néniék, hogy mennyire durván működik köreikben a kettős mérce. Lehet is őket elmarasztalni, sőt szidni sok-sok minden miatt – a vigyori néni totál alkalmatlan a magas tisztségre -, de azt azért nem értem, miért kell ilyen hangzatos, bulváros és a valóságtól elrugaszkodó címet adni, s ilyen – lényegében hamis alapállású – cikket közölni a több mint féléve már lezajlott lengyel választásokat illetően…?!