Pesti Srácok

Globalista tavasz

Globalista tavasz

Megváltozott a világ - A tavasz már nem virágokat, hanem globalista zászlókat bont. Az áprilisi szél sem elégszik meg a bolondsággal – őrültséget kíván. A nagyváros pedig, amely a nemzet fővárosának hívatik, ismét idegen felségjelzésekkel tarkított. Egykori vörös rongyait most ukrán és pride-lobogók idézik meg.

Mi történik itt, és meddig alszik még a nemzet?

Pressman-bírák, Pressman-szörnyek és hazájukat büszkén áruló politikusok. Így állunk most. Eközben a Népszava újságírója és neves színészeink azzal a Lakatossal pózolnak közös fotón, büszkeségtől duzzadó mosollyal, akiről a napokkal ezelőtt kiadott rendőrségi határozat így fogalmaz:



A rendőrségi határozat kimondja: a bűncselekményt ugyan elkövették, de a cselekmény elévült.
Így Lakatos Márk ma is gond nélkül koktélozhat egy újlipótvárosi általános iskola szomszédságában – ahogy ezt a gyakorlatban is megteszi.

Talán semmi sem mutatja meg jobban, mi jellemzi ma a „nyugati világot”, mint ez az ügy.


Mi történt pontosan?

Tavaly októberben robbant a hír:
Egy fiú azzal vádolta meg a Pressman-influenszert, hogy korábban megvásárolta őt egy emberkereskedőtől, és akarata ellenére kellett a „gyermekvédő” Lakatossal fajtalankodnia.

A globalista propaganda és az „érzékenyítő” influenszerek hallgattak. Próbálták csendben elkenni a botrányt. Én tüntetést szerveztem – és a népharag elsöpörte őket.

Először történt meg, hogy a „bátor” Pressman-had sarokba szorult.
Kapkodtak. Magyarázkodtak.
Pár héttel később viszont már a lejáratás zajlott: a sértetteket, tanúkat és az ügyet feltáró újságírókat támadták.

Több sértett családtagja is jelentkezett. Mindenkit meghallgattak – kivéve Lakatost.


Lakatos visszatérése

2025 januárjában a globalista propaganda bulvárszekciója érzékenyítő kampányba kezdett: társadalmilag elfogadhatóvá kellett tenni Lakatos visszatérését. És ő vissza is tért – mintha mi sem történt volna.

Márciusban azonban újabb feljelentés érkezett: ismét egy 13 éves fiú megrontásával kapcsolatban.
Ebben az ügyben a rendőrség most határozatot hozott:


Mit tesznek most az érintettek?

Az influenszerek?

Hallgatnak.

Lakatos Márk?

Rágalmazással vádolja a rendőrséget.

A bulvármédia?

Azt sugallja, hogy Lakatos ügyei lezárultak. Mehet tovább minden.

A valóság?

A márciusi ügy elévült, de más eljárások továbbra is folyamatban vannak. A rendőrség még mindig nem hallgatta ki Lakatost – hét hónap elteltével sem.


Tegye fel mindenki a kérdést:

Mi történne, ha Lakatos jobboldali volna?
Igen. Pontosan az.


Elég volt!

Sem pedofil szörnyek, sem hazaárulók nem úszhatják meg tetteik következményét.

Ezért:

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.