Lengyelország, Vietnam, Peking, London – Aczél Endre a Magyar Távirati Iroda tudósítójaként bejárta a fél világot, és ennek a Kádár-rendszerben megvolt az ára. Az állambiztonsági iratok szerint már 1971-ben kikérte a III/I (hírszerzés) a fiatal újságíró anyagát, és bár az ügy folytatásának nincs nyoma a hiányos dossziéban, Aczél karrierje ezután végig felfelé ívelt – minden jel szerint a katonai hírszerzésnek dolgozott. Tulajdonképpen csak 1985-ben lett meleg a helyzet, de erről nagyon kevesen tudtak akkoriban: Aczél neve egy szigorúan titkos ügyben és ítéletben szerepelt. Belovai István kettős ügynök (1984-ben szervezte be a CIA) adta ki az amerikaiaknak Aczélt (is), aki a katonatiszt szerint a londoni HM-rezidentúra „megnyert embereként” „politikai és katonapolitikai információkat” szerzett Angliában. Aczél önéletrajzi műve szerint vietnami kiküldetése előtt lett a néphadsereg hadnagya, és a hírszerzés korábbi vezetője, Szűcs Ferenc mellett dolgozott. Ebben ő semmi különöset nem lát, néhány mozaikot összeillesztve azért másról árulkodik a kirajzolódó kép. Belovai versus Aczél: ki(k) az igazi hazaáruló(k)? (1. rész).
„Aczél Endre ujságiró – állandó tudosító – politikai és katonapolitikai információkat igyekszik gyüjteni, fedőneve “Acsádi””. (Részlet Belovai István hírszerző bírósági ítéletéből).
„Aki azt állítja, hogy hosszas külföldi, főleg nyugati kiküldetésben volt, és nem jelentett, az nem mond igazat.” (Aczél Endre egy nagyváradi közönségtalálkozón).
„Így lettem én, aki a néphadseregnek addig a színét sem láttam, egyik percről a másikra, minden rendfokozat átugatásával katonatiszt”. (Aczél Endre: Amit megírhatok).
„Egy szülőnek nem épp élmény, hogy a lányuk szeret, hogy is mondjam, kefélni”. (Aczél Endre botrányos bejegyzésének részlete – Facebook)
Még kétezerben írták meg a Magyar Nemzetben (minden bizonnyal egy belső fülest követően), hogy Aczél Endrét, a külpolitikai újságírás híres/hírhedt (a jelző választható) alakját „Acsádi” fedőnévvel említették Belovai István hírszerző bírósági ítéletében. Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség által beszervezett Belovai több információt is átadott a CIA-nak, többek között arról is beszámolt, hogy kik dolgoznak a londoni katonai és belügyi hírszerzői rezidentúráknak.
(Nem mellesleg, nem csupán Aczél futott be jelentős karriert a rendszerváltás után is. Erről majd következő cikkemben).
Belovai a nyomozati és bírósági iratok szerint felsorolta a hivatásos és „megnyert személyeket”. Közöttük Aczélt, aki – a Történeti Levéltárban megtalálható, részben még mindig titkos (!) dokumentumokból idézek – „politikai és katonapolitikai információkat igyekszik gyüjteni”.
A dokumentum vonatkozó részlete / Forrás: ÁBTL
Az ügynek természetesen semmiféle következménye nem lett, Aczél végül sok-sok évvel később a Kiss László-botrányba bukott bele, miután egészen gusztustalan és vállalhatatlan bejegyzéseket, hozzászólásokat tett közzé a népszerű internetes közösségi oldalon. Ezután mind a Népszabadság, mind a Klubrádió eltaszította magától, gyakorlatilag körön kívül került.
Sokan éreztek kárörömöt, de a kesernyés ízt sem hallgatták el: ahogyan korábbi munkatársam megjegyezte, valahol szomorú, hogy végül világhálós ámokfutása, s nem kimagyarázhatatlan múltja okozta (átmeneti?) kitaszítottságát.
Új tehetségeket keresett a hírszerzés: 1971-ben Aczélt is letapogatták
Korábbi cikkeimben már bemutattam, hogy a hírszerzés (III/I.) Press-rezidentúrája (ami a sajtót, így különösképp a megkerülhetetlen Magyar Távirati Irodát – MTI – felügyelte) minden fontosabb döntésbe, külpolitikai tudósítói, főszerkesztői kinevezésbe beleszólt. Ezenkívül figyeltek az utánpótlásra is, keresték azokat az ifjú tehetségeket, akiket megfuttathattak. Húszas éveiben, 1971-ben a fiatal Aczél Endrét is letapogatták.
„Kövesd Róbert r. alezredes elvtárssal folytatott személyes megbeszélésünkre hivatkozva kérem Osztályvezető elvtársat, hogy hálózati utánpótlásunk kiépitésében az osztály lehetőségeit figyelembe véve folyamatosan sziveskedjék segitséget nyujtani.
Kérem, hogy az alábbi ujságirók személyzeti anyagát az MTI-ből bizalmas uton megszerezni sziveskedjenek és tanulmányozás céljából bocsájtsa osztályunk rendelkezésére: Bokor Pál… László Balázs… Hajdók Lajos… Aczél Endre… Ambrus István… Simó Imre...” – írta 1971. augusztus hetedikén Rajnai Sándor a III/I. (hírszerzés) csoportfőnök-helyettese Gál Róbertnek, a III/III-4. (kulturális osztály) vezetőjének.
Rajnai Sándor / Forrás: ÁBTL
Az iratok szerint előbb Bokor Pál és László Balázs, majd Hajdók Lakos és Aczél Endre anyagát küldték át (utóbbiakat szeptember 30-án), de a tanulmányozás végeredményének nincs nyoma. Ennek egyszerű az oka: ezek a dokumentumok egy összefoglaló dossziéban találhatóak, amelyben különböző ügyeket, feljegyzéseket gyűjtöttek össze. (Úgy képzeljük, mint egy évkönyvet, ahol ízelítőül bekerül egy-egy cikk).
Amit megírhatott, és mi az, amit nem?
Szerencsére kéznél van Aczél Endre önéletrajzi műve, amelynek már címe is talányos (Amit megírhatok), s amelyről egy nagyváradi közönségtalálkozón látszólag meglepő nyíltsággal beszélt: „Aki azt állítja, hogy hosszas külföldi, főleg nyugati kiküldetésben volt, és nem jelentett, az nem mond igazat. A szervek engedélye nélkül senki sem vállalhatott tartós külföldi munkát, ez minden szocialista országban így volt, több százezer ember került ilyen helyzetbe”.
Mielőtt kitörne a tapsvihar, nem árt átgondolni, mit üzent. Egy: mindenki jelentett, kettő több százezren tettek így – mintegy kényszerből, engedve a szocialista „játékszabályoknak”. Felelősség elkenése: pipa. Kijelentésével így is kellemetlenséget okozott. Amellett, hogy mindent és mindenkit összemosott (vö.: a korábban éppen Aczélt ostorozó Kerényi Imre „mindenki párttag volt” kijelentésével), egészen biztosan nem szerzett jó pontot korábbi klubrádiós munkatársánál, Bolgár Györgynél, akit meg is kerestek az ügyben. Az akkor is – mint mindig – ellenzéki Magyar Nemzet kérdezte meg a régi motoros Bolgárt Aczél véleményéről, aki természetesen felháborodott a zaklatáson.
Szovjet fejtágítás után közel-keleti kalandok
De térjünk vissza Aczélhoz és az MTI-hez. Az 1944-ben született újságíró-riporter művében azt megírhatta (utalás a címre), hogy egy évig a Szovjetunióban tanult, majd 1968/69 tájékán elhelyezkedett az MTI-nél, ahol először a szovjet távirati iroda anyagait fordította. A „rá következő években” a Közel-Keleten járt („újságíró küldöttség tagjaként valamilyen meg-nem-mondom-milyen eseményen és az állandó kairói tudósító helyetteseként is megfordultam”), majd Lengyelországba ment. Oda állandó tudósítóként indult volna (a húszas évei közepén), de egy tapasztaltabb kolléga megelőzte. „Ekkor vettek fel az MSZMP-be” – írta – és „ha tudósítónak nem is, alkalmi helyettesnek, kisegítőnek jó voltam Varsóban…”. Kár lenne szerénykedni, Lengyelországra irányult ekkoriban a figyelem, hiszen ekkor – 1970-ben – tartották a világpolitikailag kiemelkedően fontos lengyel-német tárgyalásokat. Aczél ennek megfelelően viszonylag hosszan írt a kényes ügyről a művében. Meg másról is:
Aczél Lengyelországból / Forrás: Arcanum.hu
Később is kapott megtisztelő feladatokat: (1971-ben – MG) „… immár az MTI különtudosítójaként abban a szerencsében volt részem, hogy elkisérhettem az SZKP (Szovjet Kommunist Párt – MG) kongresszusán vendégeskedő Kádár Jánost Örményországba.” A fiatal újságíróra egészen biztosan nem lehetett panasz, hiszen – azt követően, hogy az állambiztonság 1971 végén néhány ígéretes munkatársa mellett őt is letapogatta – 1973-ban már Vietnamba küldték. Hogy milyen minőségben?
„Nem sejtettem, hogy békaemberekkel katonatisztként megyek Vietnamba”
„Nem sejtettem, hogy első tudósítói kiküldetésem színhelye Dél-Vietnam lesz, de velem együtt még pár száz magyar értelmiségi sem sejtette, hogy beöltöztetik katonaruhába, „hivatásos tisztet” csinálnak belőle, és besorozzák a vietnami békemegállapodás (Párizs, 1973. január) rendelkezése szerint létrehozott Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelőbizottság magyar tagozatába, annak is katonai részlegébe… Az MTI-nek abban a megtiszteltetésben volt része, hogy egy újságírót (engem) és egy fotográfust (a szakmájában elsőrangúnak tekintett Friedmann Endrét) delegálhatott a többiek mellé. Kis meglepetésre mindkettőnket beöltöztettek katonaruhába, mondván, hogy a bizottság civil ruhás tagjai mind diplomaták, tehát vagy „katona” az ember, vagy semmi, középút nincs”.
Érdemes figyelni az idézőjelek következetes használatát. „Hivatásos tiszt”, „katona”, természetesen semmi különlegességről nincs szó, a civil újságírót csak úgy besorozták (vö: több százezren jelentettek, nincs itt semmi látnivaló). Akad viszont egy régi ismerős: Friedmann Endre.
Esztergom, 1990. április 20. Katonák nézik a páncélosok elszállítását./ MTI Fotó: Friedmann Endre
A sztárfotós, aki szívesen segít az állambiztonságnak
Friedmann nevére Hahn „Orengo” Péter (nyugdíjazott Népszava-lapszerkesztő) titkos munkatárs dossziéjában bukkantam rá (történetét itt és itt írtam meg). A hírszerzésnek dolgozó, de alkalomszerűen a III/III-nak (belső elhárítás) is bedolgozó Hahnt a hetvenes évek végén arra kérték, hogy segítsen a kubai Világifjúsági Találkozó biztosításában. Dobos György százados elégedett volt vele, olyannyira, hogy ezt jelentette: „Külön kiemelem, hogy komoly segítséget nyujtott az ujságíró kollektivába történő beilleszkedésbe és segítségével olyan személyeket ismertem meg, akik 5-6 nap után – az adott helyzetből következtetve az állambiztonsági munkámra – segítségüket ajánlották fel bármilyen állambiztonsági kérdésben. Ilyen személy volt: Fejér Péter újságíró az MTI-tól és Friedmann Endre fotós az MTI-tól”.
Friedmann besegít? / Fotó: Fotoklikk.hu
Kiről van szó? Friedmann az MTI örökös tudósítója, 1968-ban fotósként ő kísérhette el a prágai tavasz leverésében segédkező magyar csapatokat, de ő örökítette meg Farkas Bertalan űrhajós szigorúan titkos bajkonuri felkészülését is. Nyolcvanadik születésnapja kapcsán ezt írták róla: „Honvédelmi tudósítóként rendszeresen fényképezte a fegyveres testületek eseményeit, a polgári védelmi gyakorlatokat”. Csehszlovák bevonulás, titkos űrbázis, védelmi gyakorlatok, Vietnam Aczél Endrével – nem átlagos pályafutás. Bár Friedmann Endrének nincs nyoma a Történeti Levéltárban (hiszen katonai dossziékhoz még mindig (!) lehetetlen hozzáférni),
elég gyanús, hogy a katonai hírszerzéshez lehetett beszervezve.
Aczél visszaemlékezése szerint ilyesmiről szó sem volt, szerencsére megörökítette tiszté avatása hiteles történetét:
„… pénteken délután egy cseh újhullámos filmbe illő jelenet játszódott le a kelenföldi lakótelep egyik huzatos lépcsőházi bejárójában. Akkortájt ott laktunk egy kollégától bérelt lakásban, s a kérdéses napon megszólalt a kaputelefonunk. Aki beleszólt, illedelmesen bemutatkozott, mondta, hogy X. Y. alezredes, a kiegészítő parancsnokságtól jött, s kéri fáradjak le a földszintre pár percre. Lementem. Ott állt egy láthatóan hétvégi pihenőjére készülő, fáradt, idősebb katonaember, megkérdezte a nevemet, majd miután hallotta, amit akart, aktatáskájával a kezében vigyázzba vágta magát, és a következő mondat hagyta el a száját: „Önt a honvédelmi miniszter a mai napon hadnaggyá léptette elő, az erre vonatkozó okmányokat átadom.” Átadta, kézfogás, gratuláció (nem vicc), búcsú. Így lettem én, aki a néphadseregnek addig a színét sem láttam, egyik percről a másikra, minden rendfokozat átugatásával katonatiszt. Friedmann dettó.”
Friedmann dettó. Szóval eljött a „fáradt”, „idősebb katonaember”, és akár egy „cseh új-hullámos filmben” egy pillanat alatt hadnaggyá ütötte.
Csak egy dolgot említek: ha a vietnami út kapcsán katonatisztet csináltak Friedmannból, akkor évekkel ezelőtt hogyan mulasztották el a csehszlovákiai invázióval kapcsolatban? Oda elmehetett egyszerű civilként?
Miről lehetett szó? – jobbra Aczél Endre hadnagy / Forrás: Amit megírhatok
Katonai hírszerzésről tehát szó sem volt. De akkor mit csinált Vietnamban? „Inkább kitalálták nekem, hogy legyek katonai szóvivőféle… Ez nem volt ellenemre, ezután mindig ott ültem Szűcs vezérőrnagy, a katonai parancsnok (korábban a magyar katonai hírszerzés vezetője) mellett az ICCS katonai bizottságának teljesen formális ülésein… Friedmann meg utazgatott ide-oda, és csinálta a később részben világhíressé lett fotóit”.
Szűcs Ferenc / Fotó: Szabadsag.hu
Ennyi: ott ült a korábbi hírszerző-vezér Szűcs mellett (akit később is kiemelt feladatokat kapott), eljárt a „teljesen formális” katonai ülésekre, tudósításokat küldött a “teljesen érdektelen” vietnami békefolyamatról, amíg társa bejárta az egész szétlőtt, elpusztított országot. Így dolgozott a két honvéd MTI-alkalmazott Vietnamban. „Azzal tudtak hazahozni, hogy az MTI januárban Pekingbe kíván állandó tudósítónak küldeni” – írta Aczél, majd arról is beszámolt, hogy előtte „soron kívül főhadnaggyá” léptették elő. Ne gondoljunk semmi rosszra: beszámolója szerint ez mindenkivel megesett.
Aczél Endre (balra) Vietnamban. /Forrás: A. E.: Amit megírhatok
Ha nem csupán aczéli szűrővel szeretnénk vizsgálni a vietnami magyar küldetést, nem árt más forrásokat is használni: „Az 1990-es években napvilágra került levéltári források alapján ma már tudjuk, hogy a magyar “békefenntartók” nemcsak a diplomácia frontján harcoltak sikeresen az imperialisták, neokolonialisták és délkelet-ázsiai “talpnyalóik” vagy “szekértolóik” ellen. A magyar (és a lengyel) delegáció tagjai diplomáciai mentességüket kihasználva, operatív és propaganda célú információkat gyűjtöttek és juttattak Hanoinak (Észak-Vietnamnak – MG), sőt a magyarok 1974-től számos bizottsági képviselőnek “álcázott” különleges ügynököt küldtek Saigonba (akkor Dél-Vietnam fővárosa – MG), akik Hanoi szándékait illetően sikeresen vezették félre – többek között – a CIA saigoni kirendeltségének magyar származású vezetőjét, Thomas Polgart” – írta Szőke Zoltán az Archivnet.hu-n elolvasható tanulmányában.
Paraszthát hajlik át, általlépjük Amerikát
Így vagy úgy, Aczélt Pekingbe küldték, így köszönjünk most mi is el Vietnámtól Pavel Koyš zseniálisan rettenetes szocialista költeményével (fordította: Kulcsár Ferenc):
„Testvérünk, Vietnam, szívünk tisztasága,
tiszta kezünk kötése téged óv,
vidd el a hazai, örökifjú nyárba
a legyőzhetetlen lobogót…
Emberi munka a béke: feltörni
az ugart! Fölötte paraszthát hajlik át.
Nem természetes már büntetlenül ölni
korunk általlépi Amerikát.”
Pekingi ősz – Aczél, a katonai átszervezések szakértője
Aczél Endre saját műve szerint Kínában is aranyéletet élt. Különleges helyzetét ő sem titkolta, édesanyja többször meglátogathatta őket, és Észak-Koreában is megfordult. Az újságíró szerint hivatalos MTI-tudósítóként ez amúgy kijárt neki, és feleségét is elvihette. Volt, hogy Pekingbe egy-egy jó ismerős („Hajdú János barátom”) is beugrott, utóbbi felbukkanása számomra is érdekes, hiszen írtam róla korábbi cikkemben. A fiatalabbaknak: Hajdú volt az, aki az MSZMP utasítására lejárató cikket írt az Élet és Irodalomban Csoóri Sándorról és Duray Miklósról, miután utóbbiak megengedhetetlenül őszintén írtak a felvidéki magyarság helyzetéről. (Utána meg MSZP-politikus lett, de ebben nem is volt semmi meglepő).
Aczél (saját bevallása szerint ekkor már minimum főhadnagy) Kínában sem tartózkodott a katonai témáktól: találomra felfedezett (hála az Arcanum egészen zseniális archívumának) Katonai átszervezések Kínában című cikkében diplomáciai forrásokra hivatkozva elemezte az ázsiai nagyhatalomnál történt fejleményeket.
Katonai átszervezések / Fotó: Arcanum.hu
Egyszer azonban a pekingi ősz is végetért, s miután Aczél kiküldetése lejárt, itthon az MTI külpolitikai rovatánál kapott felelős beosztást. „A „bizalmas” szerkesztése azonban nem volt bizalmi munka, legalábbis nekem ilyen ismeretem nincsen” – írta erről a munkakörről, ez a sor is illeszkedik a mindent átíró, újraíró mondatok sorába. Erre az időszakra túl sok karaktert nem pazarol, hiszen elérkeztek az aranyévek, a londoni kiküldetés, a „lottó ötös”, ahogyan ő nevezte. Nagy idők voltak, bár nem így tervezte. Aczél szerint eredetileg Washingtonba akarták küldeni az MTI-től, de ez végül meghiúsult. Körbekérdezése szerint nem belügyi vagy honvédelmi vétóról volt szó (ezt nem is gondolnánk), kiderült, hogy annak „az embernek a felesége, aki végül kiutazott Washingtonba, szovjet volt…”. Léteztek tehát magasabb szempontok, amelyek egy Aczél szintű tehetséget is elpöcköltek az amerikai kalandtól. (Egyelőre, később, még a rendszerváltás előtt ott is megfordult).
Olyan ajánlatot kapott, amit senki más
Az újságíró nem tört össze, nem úgy a főnöke: az „MTI akkori vezérigazgatója őszintén megrendült. Olyan ajánlatot tett nekem kárpótlásul, amilyet azt hiszem, tudósítónak még nem tettek. Lehívott magához, és közölte, hogy három helyen (Párizs, Bonn, London) is üresedés lesz, oda megyek, ahová akarok.” (Ez az igazi szabadság, a boldog, és határtalan kései gulyáskommunizmus korszaka!)
Több cikkben megírtam, hogy az MTI tudósítóit (és a sajtóattasékat stb.) rendszerszerűen a hírszerzés Press-rezidentúrája jelölte ki. Volt, akit a kiküldetés előtt átkértek a katonai hírszerzéstől, volt, akit beszerveztek, volt, aki amúgy is náluk vagy a kémelhárításnál, esetleg a belső elhárításnál volt. Olyanok is akadtak, akik annyira megbízhatóak voltak, hogy be sem kellett őket szervezni, társadalmi kapcsolatok voltak stb.
Alátámasztásnak talán megteszi az a francia-német nyelvterületre vonatkozó irat, amelyet a külügyből írtak a Press-rezidenturát vezető „Bakos” elvtársnak (azaz Szolnok Péter szt-tisztnek): „Kérjük Bakos Elvtársat, hogy a váltási tervet hosszabb távra elkészithessük javasoljon olyan személyeket, akik Bécsbe, Bernbe, Brüsszelbe, Párizsba, Kölnbe sajtóattachenak valamint állandó külföldi tudósitónak számba jöhetnek”.
Részlet a tervből / Forrás: ÁBTL
Abban az ügyben Bakos válasza sem késett sokat, a hosszú, háromoldalas dokumentumban pontról-pontra felsorolták, hova, kinek kellene mennie. Árkus Józseftől Várkonyi Tiboron át Magyar Péterig. Egy dolog közös bennünk: mindegyikükben vakon megbízott a rendszer.
Visszatérve Aczélhoz: bármilyen ajánlatot is tett az MTI vezére (vagy Barcs Sándor vagy az őt követő Lakatos Ernő), azt nyilván egyeztette a hírszerzéssel is. Mindenhol rábólintottak, így elindulhatott Angliába, ahol igazi csillaggá vált. Ahogyan ő fogalmazott: „Írtam én a Magyarországnak, a Népsportnak, a Képes Sportnak, a HVG-nek, csak hogy állandó ügyfeleimet említsem.” És besegített a katonai hírszerzésnek – csak, hogy Belovai István CIA-kém ítéletének egy szakaszát említsem.
Folytatom.
A vezető fotót Aczél sokat idézett művében (Amit megírhatok) találtam.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS