Pesti Srácok

Áder: Az ENSZ által megfogalmazott fenntartható fejlődési célok víz nélkül teljesíthetetlenek

Áder: Az ENSZ által megfogalmazott fenntartható fejlődési célok víz nélkül teljesíthetetlenek

Az államfő a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában a héten Budapesten megrendezett Víz Világtalálkozót felidézve kiemelte: a feladat az, hogy ahol még lehet, az emberiség előzze meg a vízválságot, ahol pedig az már bekövetkezett, ott keresni kell a lehetőségeket, hogyan csökkenthetők a vízválság okozta károk.

Áder János a magyarországi helyzetről szólva elmondta: a hazai vizek több, mint 90 százaléka a határokon túlról érkezik, ebből a szempontból kiszolgáltatottak vagyunk a vízszennyezéseknek, és annak is, ha mások a víz egy részét felfogják, megtartják.

– tette hozzá a köztársasági elnök. Áder János azt is kiemelte, hogy Magyarországon elegendő víz van ugyan, de ennek eloszlása egyenlőtlen: az ország csaknem 10 százalékát fenyegeti az elsivatagosodás. A Duna-Tisza-közének egy része súlyos vízhiánnyal küzd, és a következő 15-20 évben komoly összeget kell a költségvetésből fordítani arra, hogy a helyzet javuljon. Kitért arra is, hogy a hazai vízvezeték-hálózat jelentős részét fel kell újítani a következő évtizedekben.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.