Minden nagyobb városban található néhány tucat Tordai Bence-osztályú ellenzéki, aki bárhol elő tudja állítani azt a hangulatot, hogy a negyven húsz fős tömegben mindjárt felbukkan Bence, Ákos és Bernadett, gyengébb idegzetűeknek esetleg Ildikó (bármelyik). Jellemző a pécsi viszonyokra, hogy amint az ellenzéki oldalakon és a „közösségi médiában” elkezdték hirdetni a tüntetést, azt azonnal elkezdte promózni a jobboldali sajtó is, mert anélkül a rendezvény nem érte volna el a szemmel láthatóság mértékét. És egy ilyen tüntetés annyival többet árt, mint használ, hogy ezt a tüntetőkön kívül már mindenki észrevette.
Miután sokat dolgoztam pszichiátriai betegekkel, a létező összes testi és lelki betegségben szenvedő emberrel, nagyon nehezen tudok mit kezdeni azzal a szekunder szégyennel, amikor az ő tüneteiket bitorló emberek szemmel láthatóan beszámítható politikusok hatására évtizedek szükséges és helyes érzékenyítő munkáját rombolják le. Az ember felfedez egy-két ismerős arcot, teljesen véletlenül volt eszdéeszeseket, és nem keresi a szemkontaktust. Ezekkel az emberekkel ’88-89-ben együtt harcoltunk a pártállam ellen, hogy aztán 1993 után ezek az állítólagos antikommunisták mindent megtegyenek az MSZP visszatérése érdekében. Olyanokról beszélünk, akik 2006 után is maradtak az SZDSZ-ben. Van, amikor felesleges kérdezni.
A köztársasági elnök a klímaváltozással kapcsolatban tartott előadást szerdán a pécsi Leőwey Klára Gimnázium diákjainak, és ezt az eseményt próbálták – nyilván a néhol az ablakokban lógó diákok okulására – meghekkelni. Amúgy füllentettem a címben, mert Áder János simán befáradt az épületbe; a projekt elején bizonyosan nem találkozott ezzel a környezeti problémával.
Kezdjük a magányos harcossal, aki mintegy harminc méterre álldogált a tömegtől (sajnos elfelejtettem megkérdezni, hogy miért):
Próbáltam tömeget fotózni, de nem sikerült:
És az üzenetek (a verbális üzenetek átadását inkább mellőzném):
A kiváló ütemérzékű tüntetők ennyit láttak a köztársasági elnökből, amikor becsapódtak a főbejárat elé:
A forradalmi, az elsöprő, az elemi erejű tömeg üvöltözés közben:
A szürke kabátos ember mellett jobbra álló fiatal, húsz év körüli, jól öltözött, normálisnak látszó lány törtetett elöl, és mögöttünk néhány méterrel egyszerre csak “felkiáltott”: “Gyáva szar!”. Hátrafordultamban még elkaptam az “arckifejezését” a “mondat” végén; soha többé nem akarok ilyet látni emberi arcon, amikor egy fiatal nő arcán hirtelen megjelenik Tordai Bence.
És búcsúzóul a szokásos, a momentumos génekből következő molinó-kihelyezési kudarc:
Facebook
Twitter
YouTube
RSS