Agyonlőtt ex-miniszterelnök, diktatúrából maffiaállam – Bulgáriát dróton rángatták az MGIMO-n végzett moszkoviták

Két a szovjet MGIMO-n végzett moszkovita vezényelte le a bolgár rendszerváltást. Az egyikből államelnök, a másikból miniszterelnök lett, mindketten hamar megbuktak, de a háttérben kivették a részüket az ország lerablásából. Egyiküket, Lukanovot az utcán lőtték agyon, miután arról beszélt, hogy mindenről kitálal. Máig nem derítették fel a gyilkosságot, ami mögött nem nehéz Moszkvát sejteni. Ekkoriban, 1996-ban egy harmadik MGIMO-s, Videnov volt Bulgária miniszterelnöke, később róla is kiderült, hogy a bolgár állambiztonságnak dolgozott. Bulgária és a rendszerváltás – avagy hogyan lett kommunista diktatúrából bulgár-orosz maffiállam. (Első rész).

„Igyunk ránk, igyunk rátok, igyunk az összes orosz gázra
Hogy sose legyen vége, még ha nem is könnyen adja magát
Igyunk ránk, igyunk rátok, igyunk az összes orosz gázra
Mindenkire, aki kinyerte a földből a mesterséges napot.”

Részlet az orosz Gazprom indulójából (a fordítást a blogból kölcsönöztem).

Az utcán agyonlőtt miniszterelnök

A kilencvenes évek középen fényes nappal, az utcán lőtték agyon Andrej Lukanov volt bolgár miniszterelnököt. Az 1996 októberében végrehajtott maffiamerénylet még az e tekintetben igen edzett bolgár közvéleményt is megrázta.

Lukanov orosz háttere hazájában közismert volt. A Szovjetunióban született moszkovita politikai bukása után rövid ideig azt a Topenergy nevű céget vezette, amely az orosz Gazprom tulajdonában volt.

A gyilkosságot azóta sem göngyölítették fel, az egyik verzió szerint a filmbe illő leszámolást Ilija Pavlov bolgár keresztapa hajtatta végre, miután nem sokkal korában átvette a Topenergy vezetését Lukanovtól. Később erre a maffiózóra is tarantinói sors várt:

2003-ban őt is agyonlőtték, egy nappal azután, hogy tanúskodott a Lukanov-gyilkosság ügyében.

Ahogyan a mitológiában: saját farkába harapott a kígyó.

Pavlov felemelkedésének története

A hírhedt Pavlov ekkoriban Kelet-Európa egyik leggazdagabb emberének számított, az egykori birkózó a bolgár rendszerváltás idején gazdagodott meg, miután összeállt a magát éppen átmentő titkosszolgálattal (Darzhavna Sigurnost – DS). Nem csak üzletileg: feleségül vette az egyik vezető (Chergilanov tábornok) lányát.

„Pavlov karrierje, mint megannyi bolgár gengszteré, még az átkos Zsivkov-rendszerben [Todor Zsivkov, a Bolgár Népköztársaság diktátora – MG] kezdődött – írta a kilencvenes években megjelent tényfeltáró cikkében a Magyar Narancs. – Az országos birkózóbajnoki cím s a vele járó presztízs számos ajtót megnyitott előtte. Kapcsolatba került a bolgár állambiztonsági szolgálattal is, majd egyik vezetőjének a lányát nőül vette. A drzavna sigurnost (DS) igen aktív nemzetközi tevékenységet folytatott a 80-as években: a szocializmus érdekeinek védelmére létrehozott Kintex nevű vállalaton keresztül például fegyvereket juttatott el a Közel-Kelet és a fekete kontinens szovjet blokkal szimpatizáló szervezeteinek, főleg a Palesztin Felszabadítási Szervezetnek…

Egyes >forradalmi szervezetek< droggal fizettek a fegyverekért, s a bolgár cég emberei, mi mást tehettek volna, rámozdultak a kábítószer-csempészetre is.

… A portfólió aztán antik tárgyak és lopott ipari technológiák csempészetével bővült ki. Ilija Pavlov például a Multiart nevű cég vezetését kapta meg 1988-ban, amely régiségek >export-importját< végezte – a fegyverrel és narkóval korábban már bejáratott csempészútvonalakon.”

A bolgár Kintex fegyver-, ember- és kábítószerkereskedelmi tevékenységéről (illetve leginkább a magyar és a török szálról) Orbán-Schwarzkopf Balázs történész írt izgalmas munkafüzetet a Hamvas Intézet számára, amelyet tavaly jelentettünk meg. Én ezzel az izgalmas történetet most nem fejteném ki bővebben, inkább visszatérek Pavlovra. A bolgár maffiózó a nyolcvanas években meggazdagodott, 1988-ban már azt is megtehette, hogy elvált a Chergilanov-lánytól, majd egyre magasabbra jutott.

És ezzel visszaérkezünk 1996 októberéhez, amikor a sakktábla egyik tisztjét – Lukanovot – lepöckölték az asztalról.

A merénylet felidézéséhez ismét a korabeli Magyar Narancshoz fordulok, a hetilap szerzője, Krasztev Péter hihetetlenül érzékletesen írta le a gyilkosságot, és a politikus sötét – a magyar napilapokban akkoriban nemigen emlegetett – háttértörténetét: „Tavaly októberben, fényes nappal szétlőtték a munkába induló exminiszterelnök, Andrej Lukanov koponyáját. Szétroncsolt agyáról úgy tartják, benne forrta ki magát az elmúlt húsz-egynéhány év bolgár történelme. A nagystílű keresztapa a hetvenes évek végén, a néhai Ljudmila Zsivkova [a diktátor Zsivkov lánya – MG] bizalmasaként jött rá, hogy a

lopott állami pénzt nem érdemes rezidenciákra és repi Csajkákra költeni, jobb Nyugaton bejegyzett fantomcégek bankszámláján pihentetni, amíg össze nem dől az egész kóceráj. Akkor aztán vissza lehet hozni és felvásárolni vele a romokat. Az eszmének követői akadtak: úgy hívták őket, hogy reformerek, ők vezényelték le a rendszerváltást.

Ők voltak a lenyúlósok első nemzedéke: hol ellenzéki, hol hatalmi pozícióban, de mindig uralva a pénzügyi és gazdasági helyzetet. Hogy Lukanov azon a bánatos őszi napon milyen munkába indult, senki meg nem mondja, és az sem derül ki soha, miről tárgyalhatott egyik titkos, talán utolsó útján Törökországban a Gazprom és a helyi energiamaffia néhány prominensével”.

Ennyi információt nehéz feldolgozni, de nem véletlenül bukkan fel ismét a török szál. Lukanov, a „nagystílű keresztapa” a bolgár „rendszerváltás” meghatározó alakja volt. A Moszkvában, ismert kommunista családba született politikus a szovjet Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében (MGIMO) végzett, majd hazatérve hamar bekerült a Párt élcsapatába. A neve 1989-ben vált ismertté világszerte, amikor a szintén az MGIMO-n végzett Petar Mladenovval megpuccsolták az évtizedek óta uralkodó Zsivkovot. A moszkvai ejtőernyősök voltak a bolgár reformkommunisták vezéralakjai, nyilvánvaló, hogy az ólomlábakon álló, de a jövőre készülő Szovjetunió őket jelölte ki a hatalomátvételre. A puccs időszakát egy blogbejegyzés segítségével elevenítem fel, bár valamelyest rövidítettem az eredeti szövegen, pontról-pontra látni fogjuk, milyen szépen megtervezték az egész folyamatot:

„Gorbacsov bulgáriai híveinek fő vezető személyisége Andrej Lukanov külkereskedelmi miniszter, gyakorlatilag ő koordinált, egyeztetett az események alatt a szófiai szovjet követséggel – olvasható a bolgár rendszerváltásról a Bircahang blogon. – A Varsói Szerződés 1989. évi júliusi bukaresti tanácskozásán Gorbacsov demonstratívan nem folytat tárgyalásokat Zsivkovval, ehelyett titkos megbeszélést folytat Mladenov külügyminiszterrel és Dzsurov hadügyminiszterrel, akik mindketten egyben a legfelsőbb pártvezetés tagjai is. Szeptemberben Mladenov kínai hivatalos útjáról hazatérve titokban leszáll Moszkvában, s ismét egyeztet Gorbacsovval. Októberben Mladenov nyílt levelet tesz közzé a pártvezetéshez, melyben nyíltan kritizálja Zsivkovot…

Mladenov 1989. november 5-én Kínába látogat, de a valódi cél Moszkva, ahol a repülőgépe leszáll műszaki okokból, ekkor kapja meg a Lukanov-Mladenov csoport az engedélyt, hogy fellépjenek Zsivkov ellen.

A szovjet támogatás hírére a vezetés legtöbb tagja átáll, köztük a hadsereget felügyelő PB-tag is. Zsivkov oldalán csak két vezetőségi tag marad, az ideológiai ügyekért felelős PB-tag és a belügyekért felelős PB-tag. Ez utóbbi miatt a hadsereget készültségbe helyezik, hogy ha a belügyi erők ellenállnának, fegyveres erővel le tudja őket verni a hadsereg. Erre azonban nem lesz szükség, Zsivkovot értesítik 9-én, hogy másnapra tervezett pártkonferencián le lesz váltva, ő azonban nem mutat ellenállást, elkerülendő a vérontást, hiszen nem látja értelmét a Szovjetuniónak való ellenállásnak.”

Érdekes ugye? Ugyanúgy zajlott le a folyamat, ahogyan az ötvenes években a vezetőcserék. Moszkva intett, a szolgák meg engedelmeskedtek.

Egyszerű forgatókönyv volt: a két MGIMO-n végzett politikus moszkvai utasításra leváltotta az öreg, lejáratott, a változás levezénylésére kevéssé alkalmas Zsivkovot.

Nem sokáig maradt hatalmon a két MGIMO-fióka

Mladenovék átvették a hatalmat, 1990 februárjában az utolsó kommunista parlament megválasztotta Lukanovot miniszterelnöknek, Mladenov pedig a Bolgár Népköztársaság elnöke lett. (Azzal gondolom nem lepek meg senkit, ha elárulom, hogy természetesen külügyminiszterük, Bojko Dimitrov is az MGIMO-n végzett). Bár a belső (azaz külső) puccs sikerült, a két reformer végül nem sokáig maradt a politika csúcsán. Mladenov már 1990 júliusában lemondott, miután sikertelenül próbálta elkenni, hogy nem sokkal korábban még a hadsereget akarta ráuszítani a tüntetőkre. „Letagadta, >primitív montázsnak< nevezte azt a róla készült videofelvételt, amelyen egy tavaly decemberi viharos tüntetés idején azt mondta: >Ide már tankok kellenek!<.” – írta az akkori Népszabadság. A Beszélőben szemléletesebben jelent meg az ügy – a szerző éppen a Narancs-cikk kapcsán említett Krasztev Péter: „Mladenov azzal védekezett, hogy a nagyközönség félrehallotta szavait, nem tankot mondott ő akkor, hanem Sztanko Todorov, a derék bolgár kommunista nevét ejtették ki ajkai. Az egyetemen már hetek óta sztrájkoló, többek közt az eset azonnali kivizsgálását követelő diákok kétkedésük jeléül rögtön felállítottak egy papírmasé tankot, és elkeresztelték Sztankónak”. Humorra egész Kelet-Európában szükségünk van a túléléshez.

Lukanov sem maradt sokáig hatalmon, a szocialisták az 1991-es választás után ellenzékbe kerültek, a nagy reformert 1992-ben letartóztatták: „Szófiában csütörtökön őrizetbe vették Andrej Lukanov volt miniszterelnököt, ellenzéki szocialista parlamenti képviselőt – írta a korabeli Népszabadság. – Az ügyészség gyanúsítottként kihallgatásra rendelte be a politikust a Nemzeti Nyomozó Szolgálat irodájába, ahol azonnal őrizetbe vették. Lukanovot a gazdasági katasztrófa felelőseinek ügyében indított nyomozás adatai alapján vették őrizetbe.”

Lukanov és az állambiztonsági tőke megszerzése

Gazdasági katasztrófa. Az amerikai Tulane University professzora, Martin K. Dimitrov A kémektől az oligarchákig című, angolul elolvasható tanulmányában összefoglalta, hogyan vezényelte le a rendszerváltást és a gazdasági, üzleti, politikai hatalom átvételét megtartását a posztkommunista elit. A rövid időre letartóztatásba került ex-miniszterelnökről ezt írta (fordítás tőlem): „Lukanov az elismert Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében (MGIMO) végezte tanulmányait, és szoros kapcsolatba került a szovjet vezetéssel, a szófiai szovjet nagykövetséggel és a szovjet KGB a bolgár titkosszolgálatba beépített embereivel…

Ő volt az, aki felgyorsította az egykori állambiztonság különböző cégekké való átalakítását… Az egyik lépés az állambiztonsági források megszerzése, privatizációja volt, azoké, amelyekkel az állam a fegyver-, szintetikus drog- és cigaretta-kereskedelmet finanszírozta.”

Így került kapcsolatba a sakktábla egyik bástyájával, Pavlovval is. A kilencvenes években a keleti tömbön belül is különösen korrupt és veszélyes helynek számító Bulgária történelmét ismerve nem meglepő, hogy a letartóztatott Lukanovot már 1993. januárjában szabadlábra engedték. Túlságosan nagyot nem huppant, egyrészt képviselő maradt, másrészt moszkvai gazdája is kinyújtotta érte a kezét, 1995-ben a Gazprom már említett leányvállalatának, a Topenergynek az elnöke lett. Ugyanebben az évben tértek vissza a szocialisták a hatalomba – nagyjából akkor mint a mi Horn Gyulánk –, a hatalomból már kiszorult Lukanov igazán aktívvá vált, élesen kritizálta utódait, a reformkommunisták következő, szerinte túl mohón rabló nemzedékét. Hiba volt.

Előbb 1996 nyarán leváltották a Topenergy éléről (utóda ugye a maffiózó – vagy fogalmazzunk úgy, szintén maffiózó – Pavlov lett), ősszel pedig lelőtték. Kegyetlenül, hogy mindenki megértse az üzenetet. Sokan Pavlov mellett/helyett Zhan Videnov akkor miniszterelnököt, a szocialista párt új üdvöskéjét sejtették a háttérben. Nem lesz nagy csattanó, ha elárulom, utóbbi hol végzett. Igen, az MGIMO-n. A kétezres években pedig már azt is nyilvánosságra hozták, hogy ő (is?) a bolgár állambiztonságnak dolgozott… Megszámlálhatatlan politikussal, miniszterrel együtt.

Folytatom.