Pesti Srácok

Akié az 5G, az lesz a világgazdaság ura – Ami a Huawei-sztori mögött van

Akié az 5G, az lesz a világgazdaság ura – Ami a Huawei-sztori mögött van

A szupergyors 5G-mobilhálózatok fejlesztése hamarosan befejeződik, és elkezdődik a telepítésük. Ez valós idejű kommunikációt tesz lehetővé a különböző számítógépes eszközök között, ami a most zajló technológiai forradalom egyik alapfeltétele. Ebben a kínaiak és kissé meglepő módon az európaiak járnak az élen, míg Amerika jócskán lemaradt. Ezért ami nem sikerült az USA-nak ésszel, azt most megpróbálja erővel és politikai zsarolással elérni.

Tavaly év végén tartoztatták le a kanadai hatóságok Vancouverben a Huawei pénzügyi igazgatóját, a kínai óriásvállalat alapítójának lányát. A vád a cég ellen az, hogy az amerikai szankciók ellenére továbbra is üzletel Iránnal. Ez természetes, hiszen a kínaikat sohasem érdekelte, hogy az USA kit szankcionál éppen. A másik vád, amit elővettek a Huawei ellen, az, hogy a kínai államnak kémkedik szerte a világban. Ez feltehetően szintén igaz állítás, és mindig is így volt. De idáig ez senkit sem zavart. Egyébként is, az amerikai cégek szintén kémkednek Washington javára. Azonban az amerikaiaknak valami mostanság nagyon fájhat, ha ilyen primitív diplomáciai afférra szánták el magukat. Ennek a hátterét igyekszünk kideríteni az alábbi cikkünkben.

A Huawei a semmiből jött, és mára már 75 milliárd dollárt termel egy évben

A Huaweit 1987-ben egy Zsen Cseng-fej nevű úriember alapította, aki a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg nyugalmazott tisztje volt. A cég kezdetben telefonalkatrészek gyártásával foglalkozott, amely profil aztán gyorsan megváltozott az évek során. Mára egy 75 milliárd dolláros bevételű óriásvállalattá nőtte ki magát, amelynek 170000 alkalmazottja van, amiből 76000 kutatás-fejlesztéssel foglalkozik. Gondoljuk csak el, 76000 ember, aki a jövő technológiáját fejleszti! Elképesztő szám, és ebből már gyanítható, hogy valamit nagyon akarnak, valamit nagyon fejlesztenek, amiből egyszer majd hatalmas bevételük lesz.

PestiSracok facebook image

Azt pontosan tudjuk, hogy az 5G-technológia élvonalában van a Huawei, ami elsőre nem tűnik olyan nagy valaminek. Volt már 3G, 4G, hát lesz 5G – az is csak egy dolog. Gyorsabb lesz a net, és akkor mi van? Ez azonban nagy tévedés, mert az 5G nagyon-nagyon gyors internetet tesz lehetővé elképesztő sávszélességgel. És ez a technikai előfeltétele a „dolgok internetjének”, amely kifejezés angolul jobban hangzik: Internet of Things, vagyis IoT. Az a terv, hogy egy napon a hétköznapi tárgyak, a lámpák, az ajtók, a termosztátok, a gépkocsik, és minden más az interneten lesznek összekapcsolva, és mindegyik kívülről távvezérelhető lesz. Mindezt kvantum-számítógépek irányítják majd, és a kapcsolatot hipergyors 5G-hálózatokon tartják egymással. Tehát akié az 5G-hálózat, azé az irányítás, övé az adatforgalom feletti ellenőrzés, övé a hatalom és a "big money". Hát, kérem szépen, itt van a kutya elásva, hiszen az amerikaiak nagyon nem akarják, hogy ez az üzlet kizárólag a kínaiak kezébe kerüljön. Azonban az 5G-ben a kínaiak a piacvezetők, és sokkal fejlettebb a technikájuk, mint bárki másé a világon. Ezért faultolták a Huaweit az amerikaiak, és ezért kellemetlenkednek a cégnek ott, ahol csak tudnak.

Mit tud a Huawei, amit más nem?

Azonban az 5G nem maga az IoT, hanem csupán a tárgyak közti valós idejű kommunikációt teszi lehetővé. Hogy jobban értsük, miről van szó, nézzünk meg egy konkrét példát. A Huawei a közelmúltban jelentette be, hogy a kínai haditengerészet egy hajóján végrehajtottak egy műtétet robotok és az ott jelen lévő személyzet segítségével. Ám az operációt végző orvos személyesen nem volt jelen, hanem 3000 kilométerrel távolabb, egy pekingi klinikából, 5G-hálózat segítségével, valós időben végezte el a beavatkozást. A robotok, az automata rendszerek csak akkor kapcsolhatók össze, szervezhetők hálózatba, ha mindez valós időben történik meg. A példánál maradva: az orvos minden utasítását a távoli helyszínen jelen lévő gépek és emberek azonnal végrehajtják. És pont ebben a legjobb a Huawei által kifejlesztett internetes hálózat.

Ezért a megrendelők sorba állnak a Huaweinél, és mindenki tőlük szeretné megvenni az 5G-technológiát. Pedig valójában a technológia nincs kész; tulajdonképpen a végső tesztelés stádiumában tart még a fejlesztés. A piacvezetők a Huawei és a szintén kínai ZTE, de meglepően jól állnak az európai cégek, hiszen a 3. és 4. hely a világon a svéd Ericssoné, illetve a finn Nokiáé. Az amerikai Qualcomm pedig rendelkezik egy olyan chip szabadalmával, amelyet az 5G-képes mobiltelefonok fognak használni. Most úgy tűnik, hogy a jövőben ezt a chipet fogják majd a telefongyártók beépíteni a készülékeikbe. Vagy ez kerül telepítésre az otthoni eszközökbe, például a porszívóba vagy a villanykapcsolóba.

A németeket nem érdekli, ha a kínaiak kémkednek

A fejlesztés másik lényeges eleme a szabványosítás. Nem mindegy, ki határozza meg a globális technológia paramétereit. Ebben az ügyben most úgy tűnik, hogy az európaiak és a kínaiak szövetséget kötöttek, és kihagyják belőle az amerikaiakat. Ez nem meglepő módon nem tetszik Washingtonnak, és mivel a fejlesztések terén alaposan lemaradtak, ezért más eszközökkel igyekeznek bent maradni a játékban. Elővették a politikai nyomásgyakorlás és zsarolás kártyáját. Kitalálták, hogy a Huawei nem biztonságos, és valójában a kínai titkosszolgálatoknak dolgozik: minden, a Huawei-hálózaton átmenő adatot továbbít az anyaországba, és így az érintett ország teljesen kiszolgáltatottá válik. Az európaiak azonban jelenleg ellenállnak az amerikai nyomásnak. Angela Merkel közölte, hogy Németország nem fogja kizárni a Huawei-t az 5G fejlesztéséből. Gerhard Schröder korábbi kancellár egyenesen odáig ment, hogy Washington politikáját „nyilvánvaló zsarolásnak” minősítette. Továbbá azt is kifejtette, hogy Amerika ezzel Németország és Kína gazdasági pozícióit kívánja aláásni.

És ez lehet a lényeg: az USA, amit nem tudott ésszel elérni, most megpróbálja erővel véghezvinni. Lemaradt a fejlesztésekben, amiért csak magát hibáztatja, és most mindent megpróbál, hogy a hátrányát ledolgozza. Ennek áldozata a Huawei pénzügyi igazgatója és azok a kanadai állampolgárok, akiket a kínai hatóságok csuktak le bosszúból.

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.