Pesti Srácok

Akkor most kapaszkodjunk meg! – Dobrev Klára a szakértőket hiányolja a kormány járványkezelési stratégiájából

Akkor most kapaszkodjunk meg! – Dobrev Klára a szakértőket hiányolja a kormány járványkezelési stratégiájából

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője hétfőn online sajtótájékoztatót tartott, amelyen a DK kezdeményezte egy független szakértőkből álló grémium felállítását a járvány sikeres kezeléséhez. A politikus szerint az Orbán-kormány eddigi lépései nem hoztak áttörést a hazai krízishelyzet kezelésében és hiányolta a konkrét adatokat a vírussal kapcsolatban. Spoiler: az említett Dobrev Klára ugyanaz a Dobrev Klára, akinek családi vállalkozása pártja most az oltásellenesség vs. oltáskövetelés dilemmájának napjait éli, annak a DK-nak az egyik vezetője, amelynek a polgármesterei, orvosai eddig a védekezést gátolták, és az oltás ellen uszítottak.

Bár Klára asszony még sem fel gyógyult a koronavírus okozta kétoldali tüdőgyulladásból, máris belevetette magát a munkába. Miután a DK-nagyasszonya maga is küzd a vírussal, úgy találta, van már elég tapasztalata, hogy kéretlenül is tanácsokat osztogasson a kormánynak. Klára azzal kezdte az online sajtótájékoztatót:

A tragikus számról természetesen az Orbán-kormány dilettantizmusa tehet. Arról Gyurcsány neje megfeledkezik, hogy az elhunytak többsége, idős, krónikus beteg volt, legyengült immunrendszerrel. Dobrev Klára hangsúlyozta:

PestiSracok facebook image

Igen Klára asszony, meg lehet menteni az embereket, ha felhagy az oltásellenséggel, a kínai és orosz vakcinák buta és amatőr kritizálásával, ha végre ráveszi a DK-s celeborvosokat, hogy a rájuk bízott vakcinákat beadják a körzetükbe tartozó pácienseknek. Igen Klára asszony, meg lehet menteni sok ezer ember életét, ha nem hergelik a vállalkozókat, a fiatalokat, és a pedagógusokat. Mert ki lehet kényszeríteni a kormányból, egy idő előtti nyitást a nagyobb felzúdulás elkerülése érdekében, de akkor nem csak a nyarunk fog rámenni, hanem a fiataljaink, és jövőbe vetett hitünk is.

A DK névadója EP-képviselője úgy folytatta:

Klára asszony kirohanása ezen a ponton némileg érthetetlen, hiszen Magyarországon messze a legmagasabb az átoltottság uniós szinten, és már csaknem kétmillió ember kapta meg első körben a vakcinát. Az is érthetetlen, miért lépjen a kormány pont két lépést hátra, és milyen is az független szakértői gárda, akiktől Gyurcsány felesége a helyzet azonnali jobbulását várja? Hacsak nem a saját szakijaira gondol, mint például Kóka Jánosra, vagy Molnár Lajosra? Mindkét politikus alatt olyan jól prosperált az egészségügy, hogy bevezették a vizitdíjat, megszüntették az OPNI-t, és a Szent Margit kórház frissen felújított szülészetét, illetve drasztikusan csökkentették a kórházi ágyak számát.

Úgyhogy Klára asszony a helyzet jobbítása érdekében, egyet tehet: nem hergel, nem hajszol, nem hisztizik. Esetleg kulturáltan, kissé anyáskodva, ő is figyelmezteti a szavazóit, hogy bár itt a jó idő, és a húsvét, de a vírus nem ment el. A Fidesz hasonló gondolatmenettel reagált Gyurcsány feleségének szavaira:

Fotó: Horváth Péter Gyula/ PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.